Marika Baby, sok-sok gyaluval
Elsőként egykorvolt fodrászok (borbélyok) felszereléseivel ismerkedhettem, méghozzá afféle kivételezettként, a tulajdonos, azaz a tárgykör kiváló hazai gyűjtőjének segítségével. Tőle tudom például, hogy a díszhelyre állított, 1910-ből származó német fodrászszék ülőlapja egy mozdulattal megfordítható, ami részint azért volt praktikus, mert az újabb és újabb vendégeket mindig tiszta, száraz, fürtmentes felület várta, részint pedig azért, mert a sokak által máig rühellt, ún. előmelegített ülés c. jelenségnek is hirtelen elejét lehetett venni.
Korom Gyula, úgy is mint a kispesti Fodrászmúzeum gazdája, durván 3500 obzséra büszke, ebből ehelyt persze nem túl sok látható, de ami igen, az roppant figyelemreméltó, különösen egy kései art deco stílben fogant koponya-összeropantó gépre emlékeztető, szépen csillogó, álló őshajszárító; egy másik, egy Komet nevű német készülék, amelyet különös, gömbölyded kitüremkedése okán „Golyvás” nicknéven tartottak kézben a szakemberek; egy remekbe szabott, Marika Baby nevű melegdauergép (1950); továbbá egy tizenkét késes köpölyöző. Különféle bajuszfésűk, bajuszkötők és -kefék mellett megtekinthető még egy szépen faragott, népi felfogású borotvatartó doboz (1906), amelyet olyan nagyon rafinált zárral szereltek, hogy a gyerekek véletlenül se tudjanak belenyúlkálni, továbbá egy megnyerő küllemű, fogtörőkulcs nevű borbélyszerszám is, a XIX. század közepéről – nem részletezném a működési elvét.
Hogy, hogy nem, egy másik gyűjtő is jelen volt látogatásomkor (innen és utólag is köszönöm), neki hála, megannyi pompás, ódon varrógépet tekinthettem meg. Méreg László műszerész és restaurátor hozzávetőleg száz, néhány kivétellel tökéletesen működő varrógépet őriz, ennyiből kellett szelektálnia a kiállítást rendező Fekete Zsoltnak, ügyesen.
Elsőül is megtudtam, hogy a legelső igazán sikeres varrógépet a közhiedelemmel ellentétben nem Isaac Singer találta fel, hanem egy Elias Howe nevű másik amerikai, 1845-ben, Singer csak utána lépett színre, és valójában azzal hódította meg a teremtett világot, hogy az ő cége volt az első, amely varrógépre részletfizetési lehetőséget adott. Jó pár szép Singert állítottak ki ettől nem függetlenül a múzeumban, sok egyéb mellett egy 1870-es New Family-t (ez volt a cég második modellje), egy 1963-as kesztyűvarrót, amely a ritkaságok közt is ritkaság, valamint egy olyan kvázi-Singert, amelyet magyar mesterek némileg átalakítottak, mégis megtarthatta az eredeti nevet; emez 1902-ből származik és boldog tulajdonosa a VI., Andrássy út 14.-ben vette bizonyos Pápai Manónál 76 koronáért, vagyis eszeveszett összegért.
Méreg László külön is kiemelt egy gyermekszabású darabot, amely 1991-ben látta meg a napvilágot a Szovjetunióban, és legkifejezettebben a politechnikaórákra javallották. Felhívnám a figyelmet még egy vidám, korabeli plakátra, egy háziasszony egy szakadt nadrág ülepét varrja rajta gépen éppen, oly módon, hogy a nadrágban benne van a fia, aki az ábrázata szerint az apja is lehetne. A finommechanikai remekek után tömörebb tárgyak következnek, Harsay Ilona, Recska Endre, Pauló Tamás és Szemerey Tamás gyűjtők jóvoltából. Megtekinthető számos bőrfeldolgozó szerszám, mások mellett egy talpszél- és sarokégető, egy tűzőtaraj, egy szélszedő, főleg pedig egy laikus szemmel nézve leginkább torokelmetszésre alkalmasnak tűnő eszköz, amelynek neve gamó, más néven puhító horog, avagy bőrtörő.
Utóbb faipari megmunkálásra szolgáló szerszámok sorjáznak olyan megkapó neveken, mint fűrészfog-hajtogató, előfúró, gerincfűrész és tojásfűrész, majd jól kifent bárdok fogadják szeretettel a nézőt, végül pedig rengeteg különféle gyalu, van köztük akkora, mint az öklöm sem, és viszont. Ahányféle a feladat, a munkafázis, annyifajta a gyalu, és mondhatom igen sok fajta; ki hallott még olyanról, hogy pálcagyalu, völgyelő gyalu, meg csinmetsző gyalu?
