Elképzeljük, ahogy a kocsmában lassan elcsendesedik a moraj, a poharakban szelíden megpihen a sörhab, miközben Csuja hangja betölti a termet. Próbáljuk elképzelni azt az emberszelídítő körutat, amelynek során 2007-ben, a költészet napján két színművész, Pogány Judit és Csuja egy kisbusszal körbejárta Dunaújvárost és környékét, majd a legváratlanabb helyszíneken, távolsági buszon, orvosi rendelőben, kocsmában, postahivatalban, bevásárlóközpontban akasztották meg az életet néhány percre: verset mondtak a meglepett városlakóknak.

Eszünkbe jut sok minden, de mi most a Thália Színház Mikroszínpadának nézőterén ülünk, és a Magyar Napló Kiadó szervezésében, a költészet napja tiszteletére rendezett Versmaratont hallgatjuk. Az idei költészet napjára, immár szokásosan megjelenő Az év versei című kötetben szereplő 92 alkotó felolvasását. A félnapos programot, egymást váltó rádiós műsorvezetők igyekeznek színesebbé tenni rövid beszélgetésekkel, de azért órákat töltve a fullasztóan szűk nézőtéren, úgy érezzük, bár a szándék tiszteletre méltó, a Versmaraton olykor nehézkes, lassú, néha túlságosan pátoszos, igénybe veszi a figyelmet és a türelmet.

– A Versmaraton ideje alatt a nézők jönnek-mennek, cserélődnek, és ez így van jól. Minél többen találkozzanak a költőkkel, és ismerjék meg ezt a válogatást is – mondja Nagy Gábor, aki válogatta és szerkesztette Az év versei 2013 című antológiát. – Bár egy-egy verseskötet manapság is csupán néhány száz példányban lát napvilágot, én bizakodó vagyok a nyomtatott megjelenést illetően is, szerintem a versek valódi terepe, a könyv, a folyóirat. Ráadásul a papíralapú sajtótermékeket mindig sokkal gondosabban szerkesztik, mint az internetes felületeket. Amúgy pedig nem mondhatunk le a költészetről, mert, ha a költészetről lemondunk, akkor az anyanyelvünkről mondunk le. A mai versekre egyébként különösen jellemző a személyesség, de az internet világában amúgy is a közösségi térbe helyezett önvallomások korát éljük, egy költő miért lenne ez alól kivétel.

Később aztán szót váltunk Tóth Krisztinával is, aki meg azt mondja, bár a költészet napján a szokásosnál nagyobb figyelmet kap a vers, azért ez ne tévesszen meg senkit, a vers a mindennapokban korántsem ilyen népszerű. Kivéve talán új formáit, amely a fiatalokat is meg tudja szólítani: ilyen például társművészetekkel közösen megjelenő költészet, vagy a slam poetry, amelynek eseményein ma már divat részt venni. Márpedig egy ilyen kitűnő divat máris a líra szélesebb spektruma felé tágíthatja a figyelmet. Ülünk a Thália Színház Mikroszínpadán, és eszünkbe jut, hogy egy beszélgetés során hasonlót mondott a minap Csuhai István, az Élet és Irodalom versrovatának szerkesztője is.

– Azt hiszem, a legtöbb járókelő zavarban lenne, ha az utcán megállítanák, és arra kérnék, hogy nevezzen meg egy kortárs költőt. Akik különben pontosan tudják, hogy műveik a hagyományos csatornákon könnyen eltűnnek, és mivel zavarja őket ez a helyzet, ezért közülük sokan új fórumokat, másfajta nyilvánosságot is keresnek. A világhálón és az irodalom körül alakult új típusú közösségekben meg is találják ezeket. Az internet szabadsága jótékonyan hat a költészetre is, segítségével a tehetség nem kényszerül az íróasztalfiókba. És bizonyára jótékonyan hatnak az olyan, társművészekkel, fotográfusokkal, zenészekkel közös rendezvények is, amelyek fókuszában ugyan a költészet áll, de a vershallgatóknak mégsem azzal az aggodalommal kell részt venniük ezeken, hogy vajon mélyebb alapismeretek nélkül érteni fogják-e, amit hallanak. Jók ezek, mert közérthetőek, és nem egy irodalomóra szigorúságával hatnak.

S, hogy milyen az a költészet napi program, ahol az érdeklődő tényleg odébb léphet az irodalmi előadóestek, könyvbemutatók, költőtalálkozók belterjességétől, nehézkességétől, azt a Műcsarnokban rögvest meg is tapasztaljuk. Ott ugyanis a Vagány Históriák újabb állomását láthatjuk. A Vagány Históriák egy Nagy Márta Júlia és Bach Máté által megálmodott programsorozat, amelynek lényege, hogy tematikus irodalmi estek befejezéseképpen levetítik Bach Máté fotográfus sajátos szemléletű költőportréit, eközben színészek, amatőrök olvassák fel a képen látható művészek verseit, egy zenekar pedig alkalmazkodó, az elhangzó művekhez csiszoltmuzsikával teszi teljessé az élményt. A Vagány Históriák rendezvényén az eddig elkészült 50 után most újabb 32 költőportrét láthatunk, hasonló körítéssel. A vetítésre csordultig telik a terem, láthatóan nagy az érdeklődés. Tolvaj Zoltán költő mondta egy alkalommal, hogy a költészetet segítő művészek a líra taxisofőrjei, és Bach különösen boldog, hogy ő is szállíthatja a líra utasait.

Hazafelé aztán végiggondoljuk még egyszer ezt a furcsa sokszínűséget, amely a költészetet terelgeti manapság. A szerkesztett, ám viszonylag csekély érdeklődést kiváltó papíralapú megjelenés, az értelmes nyilvánosságot (is) kínáló világháló, a társművészeteket is a költészet szolgálatába állító, mind divatosabb verses rendezvények, az egyre fontosabbá váló dalszöveg, a mind igényesebb rap… összegzésképpen megállapítjuk a vers él, és élni fog. Végül elhatározzuk, hogy sokszínűség ide, változatos költészet napi programok oda, nem élünk a kínálkozó közhellyel, és nem adjuk azt a címet az anyagnak, hogy Vers mindenkinek. Odaírjuk viszont az anyag fölé, hogy a líra taxisofőrjei, mert nekünk nagyon tetszik, hogy ennyi társművész áll a költészet mögé, segítve, hogy azokhoz is eljusson, akik eddig féltek, hogy versbéli tájékozatlanságuk miatt eltapossák őket a verslábak.

Látványnak sem volt utolsó