Aztán meg azt is mondta a Libri kiadói csoport egyik ügyvezetője, hogy ennyi embert ő még sosem látott könyvbemutatón, illetve talán egyszer, Mexikóban. Nem nagyon rugóznánk ezen a létszámdolgon tovább, de azért az még így utólag is beszédesnek tűnik, hogy egészen hosszú sor kígyózott a Blaha Lujza téri üzemegység bejárata előtt. Ez eddig, tudtuk meg, csak a rocksztárok kiváltsága volt a Corvintető történetében, de ha a helyszíntől eltekintünk, akkor sem mindennapos, hogy kortárs költészettel konkrétan koppig lehet tölteni egy, mondjuk, ötszáz fős helyet. Ez történt ugyanis.

Három fiatal költő verseskötete jelent meg csütörtökön, az ő híveikből állt ez a tömeg. Sirokai Mátyás A beat tanúinak könyve című, prózaszerűen tördelt szövegekből álló, afféle saját apokrifjét a Libri gondozta. Akárcsak Simon Márton könyvét, aki Polaroidok címmel terelte egybe többnyire néhány soros, markáns, hétköznapi képeket felnagyító, életszagú szövegeit. Pion István pedig az elmúlt tíz év alatt összegyűlt versanyagból válogatta az Atlasz bírja című, a Helikonnál megjelent magán-történelemkönyv darabjait.

Egy darabig majdnem minden úgy ment, ahogy egy könyvbemutatón szokás. Rövid felolvasást követően Dunajcsik Mátyás, a Libri szépirodalmi főszerkesztője beszélgetett a szerzőkkel írásról, munkamódszerről, nyelvről, stílusról, motivációról, témafeldolgozásról, hatásokról, nemzedéki kérdésekről – költészetről. A beszélgetés után közös felolvasás kezdődött. Először Pion könyvének egyetlen hosszúverséből, a Téged tanuljalak című „családregényből” hallhattunk részletet – a három költő gondosan felosztotta egymás között a szakaszokat, az egész este zenei aláfestéséért felelő Amoeba zenekar pedig diszkréten kísérte az áramló versfolyamot. És ugyanezt tapasztaltuk, amikor Sirokai Mátyás szövegeit olvasták, illetve amikor Simon Márton rövid, villanásszerű polaroidjai hangoztak el: nagyon ki van ez találva, az egymásra, a másikra reagálás, a zenével együtt lélegzés. Az est ezen része egyszerre volt nagyon intim és nagyon közvetlen – érződött a színpadi rutin.

S hogy honnan ez a rutin? Egyrészt nyilvánvalóan a korábbi könyvek kapcsán szerezték, mármint Sirokai és Simon, mindketten második kötetüket indították most útjára ugyanis. Pion István ugyan még „csak” első kötetes, de persze számos alkalommal olvasott már fel korábban. Másrészt viszont nem hallgathatjuk el, hogy Simon Márton és Pion István aktív és emblematikus alkotói a magyarországi slam poetry szcénának, a színpadi költészet pedig megköveteli a közönséggel való kapcsolatteremtő képességet. S bár Sirokai ebben az eklektikus műfajban egyelőre nem túl járatos, ezt a legkevésbé sem éreztük.

És ha már slam: a „hivatalos” könyvbemutató után még lazábbra fordult az este, amikor szerzők barátaikkal együtt slamben is elmondták, hogy mi újság van. Süveg Márk mellett például Borsik Miklós, Molnár Péter, Márkus András, Szabó Márton István, Závada Péter, Dunajcsik Mátyás és e sorok szerzője is megkínálta a még mindig telt házat néhány szöveggel. A legnagyobb sikert csütörtökön talán Gábor Tamás Indiana könyvelhette el, aki Simon és Pion legismertebb, az elmúlt időszakban konkrét slágerré vált slamszövegeiből készített ironikus szövegremixet. Visítás, őrület, stiláris bacchanália.

A költészet napján a beat tanúi voltunk tehát mindannyian – ám ez a beat nem elsősorban az a beat, a korszakos, ginsberges, ferlinghettis, kerouacos. Hiszen a közönség kilencven százaléka még nem is élt a nevezett szerzők által fémjelzett érában. Hanem akkor mi a beat? Sirokai Mátyás meghatározása szerint: az a fajta lüktetés, ami miatt a ritmust, a ritmusokat nem káosznak érezzük. Hanem bőr alá hatoló struktúrának.

Ilyesmi volna a vers is.

Simon, Sirokai, Pion – jól jött a kapcsolatteremtő képesség FOTÓ: MÓRICZ SIMON