MAGAZIN: A világhálón az a hír kering, hogy Rónai Egon kitűnő élményeket szerzett néhány hete a hóviharban.

RÓNAI EGON: Március közepén Győrbe utaztam egy közönségtalálkozóra, és Martonvásárnál az én autóm is beragadt a hóvihar miatt veszteglő kocsisorba. Éjjel fél egy volt, hideg, teljes sötétség, iszonyatos hóesés, amikor egyszer csak megjelent két fiatal, hónuk alatt egy alaposan beöltöztetett csivava kutyával, karjukon egy szatyorral, és minden ott várakozó autóstól azt kérdezték, kér-e vizet, csokit, ennivalót. Hozzám is odajöttek, és ez hihetetlenül jólesett. Arra gondoltam akkor: van még remény.

PITTMANN ZSÓFI: Korábban egyszer éltünk át valami hasonlót, a taxisblokád idején. Akkor éledt fel az emberekben ilyen összefogásérzés. Budapesten teljesen megállt a közlekedés, mi pedig a barátaimmal kicipeltünk egy asztalt meg néhány széket az Erzsébet híd kellős közepére, és leültünk piknikezni. És miközben mi csak élveztük az abszurd helyzetet, még hozzánk is odajött egy néni, hogy kérünk-e kávét vagy kekszet.

MAGAZIN: Az emberek mifelénk két esetben szelídülnek meg. Amikor a hó vagy a hőség megbénítja az országot.

PITTMANN ZSÓFI: Mit mondott erre Hamvas Béla? Azt, hogy rendszer csak jó időben működik! Mondhatjuk úgy is: a megfelelő időben.

RÓNAI EGON: És milyen igaza volt! Azon a hóviharos éjszakán például ez az ország nem szakadt pártokra, abban a katasztrófahelyzetben teljes béke volt. De másnap már mást sem lehetett hallani a hírekben, csak azt, hogy az egyik párt azzal vádolja a kormányt, hogy rosszul végezte a dolgát, a kormány viszont azzal vádolja ezt a pártot, hogy csak azért kritizál, hogy hasznot húzzon belőle, a harmadik tiltakozik, a negyedik meg kikéri magának a tiltakozást. Ott, kint az országúton a jobb- meg baloldali érzelmű emberek a legnagyobb szeretetben segítették egymást.

MAGAZIN: Az előbb Hamvas Bélát idézte, akit már falvédőre is hímzett. Ami elég meglepő ahhoz képest, hogy falvédőin a közelmúlt sztárjai és a hozzájuk kapcsolható, többnyire vicces idézetek, dalszövegrészletek láthatók.

PITTMANN ZSÓFI: Az általam tervezett falvédők többségén a hetvenes és a nyolcvanas évek hírességei jelennek meg, például Pataki „Fabulon” Ági, Bíró Ica, James Bond, Deák Bill Gyula, Madonna, Zalatnay Sarolta, Farkas Bertalan, Kántor nyomozókutya és a többiek. Nem arról van szó, hogy ők a kedvenceim lettek volna, de akkoriban nagyon pörögtem, képben voltam, és őket találtam a korra jellemzőnek, érdekesnek vagy viccesnek. Amikor beléptünk az Európai Unióba, a Gazdasági Minisztérium pályázatára még egy politikai témájú falvédőt is készítettem. Romano Prodit ábrázolta, amint bemegy egy konyhába, ahol a következő felirat várja: „Térj be hozzánk, drága vendég, tündökölj ránk, fényözön!” Ezek a falvédők egy adott időszak lenyomatai.

MAGAZIN: Nem szokott megsértődni, aki bekerül ebbe a vicces cérnapanoptikumba?

PITTMANN ZSÓFI: Nem. Sőt. A falvédőim szereplőit mindig meghívom a megnyitóra, és többnyire el is jönnek. Eljött például Pataki Ági, Farkas Bertalan, Bíró Ica, a Piramis együttes tagjai egymást fényképezték a Piramis-falvédő mellett, Zámbó Marietta is lefotóztatta magát Zámbó Jimmy falvédője előtt.

RÓNAI EGON: Maga a falvédő nem egy vicc?

PITTMANN ZSÓFI: Eredetileg nem. Amikor az emberek annak idején ilyesmivel díszítették a lakásukat, a falvédők üzenetét nagyon is komolyan gondolták. És egy részét én is komolyan gondolom. A Hamvas Béla A bor filozófiája című művét vagy Tarr Béla Sátántangóját idéző például egyáltalán nem vicc. Egyébként amikor a sátántangós falvédőt 2005-ben először kiállítottam, Tarr Bélát is meghívtam a megnyitóra. Akkor ugyan nem jött el, de egy másik megnyitóra hét évvel később igen. Csendesen álldogált a sarokban, aztán odalépett hozzám, és azt mondta: Rajongója vagyok. Mire én azt válaszoltam: Én is magának. És örültem.

MAGAZIN: Tarr Béla nemcsak falvédőn tűnt föl, hanem a Húzós című beszélgetős műsorban is.

RÓNAI EGON: És akárcsak Pittmann Zsófi kiállításán, a Húzósban is kiderült róla, hogy a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem mogorva, zárkózott figura. Igaz: magának való ember, de tele érzéssel, gondolattal és tengernyi mondanivalóval. Nem is hiszem el, hogy A torinói ló után nem készít több filmet.

MAGAZIN: Ilyen interjúalany esetében azért nyilván óvatosabban kérdez az ember. Noha a Húzóssal kapcsolatban amúgy is elhangzik néha, hogy nem elég húzós.

RÓNAI EGON: Én nem azért hívom meg a műsoromba az embereket, hogy a torkukon tapossak. Szerintem már az önmagában húzós dolog, hogy egyáltalán eljönnek a stúdióba, és körülbelül negyedmillió néző előtt „meztelenre vetkőznek”. És ha jól kérdezek, akkor egészen mélyre lehet jutni a lelkükben. Úgy gondolom, ez húzósabb, mintha a bulvár által felvetett kérdéseket ismételném meg. Azt kérdezem, ami engem foglalkoztat, és ez sokszor megegyezik azzal, amire a nézők is kíváncsiak. Így sikerült megmutatni Vujity Tvrtko kevésbé ismert arcát. Megtudni, hogyan készül fel Nagy Bandó András tudatosan a halálra. És így sikerült felfedezni Börcsök Máriát, aki tanárnő, iskolaigazgató volt, mellesleg amatőr író, költő, aztán úgy hatvanéves kora táján arra gondolt, hogy történelmi és irodalmi nagyjainkról lerántja az álarcot, és kíméletlenül megírja, hogy némelyikük szörnyeteg volt, némelyikük meg egyenesen pedofil.

MAGAZIN: Amikor a riporter stúdióbeszélgetésre hív egy Nagy Bandó Andrást, egy Spirót, egy Konrád Györgyöt, egy színészt, vagy egy rendezőt, mennyire tud felkészülni?

RÓNAI EGON: Az ATV-ben reggeli műsort vezetek, csinálom a Csatt! című politikai vitaműsort és a Húzóst. Abban a munkatempóban, amelyben én dolgozom, nem lehet minden könyvet elolvasni, minden színházi előadást megnézni. Bár a két nagyfiam azt mondta a múltkor, hogy apa nem is dolgozik, csak olvas, azért az igazi készülés évtizedekig tart, lassan szerzett tudások rétegei rakódnak egymásra. Mondjuk, Szinetár Miklós esetében erre tényleg van egy pár évtizednyi lehetőség, egy politikus esetében persze nincs. Szinetárról már tudjuk, hogy kicsoda, egy politikusról meg majd megállapítják a történelemkönyvek. Ha egyáltalán bekerül...

MAGAZIN: A művészekkel, közéleti szereplőkkel csipkelődő falvédők megtervezéséhez, a mesekönyv-illusztrációk készítéséhez vagy a díszítőfestő munkákhoz is sok felkészülés kell?

PITTMANN ZSÓFI: Mesekönyv-illusztrációkat akkor készítettem, amikor még nem volt gyerekem. Most már van két lányom, és sokkal meggondoltabban rajzolnék a kicsiknek. Őket nemcsak a grafikus ötletei érdeklik ugyanis, de a hitelesség, pontosság is. Ők számon kérik, miért kék a főszereplő pulóvere a hatvannyolcadik oldalon, amikor a hatvanhetediken még piros volt... Amikor díszítőfestő munkát végeztem, ez nem volt kérdés. Az feladat. Ott megmondják, milyen legyen a kép, és hajszálpontosan olyannak kell lennie. Így volt ez például a Nemzeti Múzeum állandó régészeti kiállításán, így volt a sárospataki Rákóczi-kiállításon, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban és a többi helyen is. Senki sem tudja, hogy én festettem az ott látható faliképeket, legfeljebb néha viccből megkérdezem: ki mondhatja el magáról, hogy a Nemzeti Múzeumban állandóan látható vagy húsz-huszonöt képe? A falvédőkhöz meg csak jelen kellett lennem a mindennapokban.

MAGAZIN: A sokféleség Rónai Egon életére is jellemző. Volt zenész, sportújságíró, rádiós szerkesztő, műsorvezető, most az ATV műsorvezetője. Színész, konferanszié édesapját nem akarta követni?

RÓNAI EGON: Noha a színpad környékén töltöttem gyerekkorom jelentős részét, nem. Inkább zongorázni kezdtem, de a komolyzenéhez nem voltak eléggé jók az adottságaim, ezért gimnazistaként rockzenész lettem egy időre, billentyűsként a Lavina együttes tagja. Remek szintetizátorszőnyegek, eltorzult arc... mintha nagyon nagy művész lettem volna. Aztán az is elmúlt. Ezt követően viszont tényleg arra gondoltam, hogy jelentkezem a színművészetire, de apám lebeszélt, mert ő nagyon belekeseredett a művészeti életbe. Többször felterjesztették különféle díjakra, de mert nem volt párttag, sohasem kapta meg egyiket sem. Papírunk is van arról, hogy ezért nem lett érdemes művész. Középiskolás koromban öttusáztam, így előbb sportújságíró lettem, aztán műsorvezetőként, zenei szerkesztőként, később részben tulajdonosként dolgoztam a Danubius Rádióban, most meg az ATV-ben vezetek néhány műsort. Jól érzem magam.

MAGAZIN: És hogyan lesz valaki falvédőnő?

PITTMANN ZSÓFI: Pécsett jártam szakközépiskolába, és hétvégenként gyakran elmentem a régiségektől hemzsegő pécsi vásárokra. Ott tetszettek meg a falvédők, előbb gyűjtöttem őket, aztán arra gondoltam, milyen lenne, ha én is készítenék ilyeneket, aktuális „igazságokkal”. Egyébként édesapám tanár volt a Szombathelyi Tanárképző Főiskola rajz tanszékén, és több nyári művésztelep, grafikai műhely vezetője, így kerültem a művészet közelébe. Néha lementem vele a Tállyán működő művésztelepre, ahol nemcsak a művészet tetszett meg, hanem a falu is. És amikor fillérekért lehetett ott régi, romos házakat venni, vásároltunk egyet egy idős nénitől. A mi házunk a falu közepén áll, az evangélikus templom közelében, és a néni azt mesélte róla, hogy amikor 1802-ben hozták Kossuth Lajost a templomba megkeresztelni, a kanyarban felborult a kocsi, a kis Kossuth beleesett a patakba, és ebbe a házba hozták be megszárítani. Ez a ház legendája. De hogy igaz-e, azt senki sem tudja. Viszont nemcsak ez a ház köt Tállyához, hanem Éva néni is, akitől a házat vettük, ő hímzi az általam tervezett falvédőket.

MAGAZIN: Már amikor nem a kalocsai női börtön elítéltjei hímzik.

PITTMANN ZSÓFI: 2011-ben testvéremmel volt egy kiállításunk, amelyhez az előrajzolt falvédőket a Kalocsai Börtön és Fegyházban fogva tartott nők hímezték. Különös történet volt nekem is, nekik is. Az egyik falvédőre egy Karády-szöveget hímeztek: „Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte”, a másikra Korda Györgyöt és Balázs Klárit azzal a szöveggel, hogy „Ha bűn, hogy várok rád, örökké bűnben élek”, kihímezték a hét főbűnt... Azt hiszem, szerették ezt a munkát, heten névvel, arccal még a katalógusba is bekerültek. És én is szeretem a falvédőket, bár mostanában néha azt gondolom, elég volt, nem akarom, hogy ez kísérjen végig egész életemen. Mást fogok csinálni. Lejövök a falvédőről.

RÓNAI EGON

SZÜLETETT: 1962-ben Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: televíziós műsorvezető. A Testnevelési Főiskola elvégzése után húsz évig újságíróként dolgozott (Népsport, Pesti Műsor, Taps Színészmagazin), huszonöt évig rádiózott (MR, Danubius Rádió, Bridge, Budapest, Pont FM). Húsz évig televíziós riporterként, műsorvezetőként láthatták/láthatják a nézők (MTV, A3, SportTv, ATV), ezek mellett tizenöt évig vezetett egy reklámügynökséget (PR Reklám), tíz évig tanított (KOS médiaiskola, rádiószak-vezető). Jelenleg az ATV riporter-műsorvezetője (Start!, Húzós, Csatt!), és a Centrál Színházban vezeti a Húzós pódiumváltozatát.

PITTMANN ZSÓFI

SZÜLETETT: 1967-ben Szombathelyen.

FOGLALKOZÁSA: grafikus, díszítőfestő. 1982 és 1986 között a pécsi Művészeti Szakközépiskola alkalmazott grafika szakára járt, 1988 óta szabadfoglalkozású. Főként kortárs művészeti falvédőiről ismert. Huszonnégy önálló kiállítása mellett számos csoportos tárlaton vett részt, az Élesdi Művésztelep állandó résztvevője. 2004-ben az ARC óriásplakátpályázaton nyert, 2007-ben a Budapest Galéria salzburgi ösztöndíját kapta meg, ugyanebben az évben az NKA alkotói támogatását nyerte el. A Mensa HungarIQa tagja.

PITTMANN ZSÓFI AJÁNLJA

KÖNYV: PAUL AUSTERAZ - ILLÚZIÓK KÖNYVE

Hogyan élhet valaki egy élethossz alatt több életet, időről időre teljesen hátat fordítva korábbi önmagának. Kétszer olvastam (eddig)...

FILM: TARANTINO - KILL BILL

Tarantino klasszikusa: spagettiwestern, kínai harcművészeti film és szamurájfilm egyszerre. Nem is tudom, hányszor láttam.

ZENE: AEROSMITH

Képtelenség lejönni róla.

RÓNAI EGON AJÁNLJA

KÖNYV: JAROSLAV HASEK - SVEJK

Mert azt hittük, már nem lesz aktuális, aztán meg most megint...

FILM: Woody Allen filmjei, az All That Jazz Bob Fosse-tól, a Szerelmes film Szabó Istvántól és a világ legjobb sorozata, Az elnök emberei.

ZENE: Luther Allison, a blueskirály, Roger Waters, aki komolyzenész aggyal írt rockot, Dream Theater, amely még tudott alkotni és Salif Keita, akinek hihetetlen lelke van.