Ahogy elkezdődött

Te értesz, ugye, a focihoz, kérdezte az osztályfőnök, én meg egyből rávágtam, hogy igenis, tanárnő kérem. Ötödik általánosba jártunk, amikor az ember azt gondolja, hogy a felnőttek azért vannak, hogy hazudjunk nekik, vagy legalábbis mindent rájuk hagyjunk, amit kérdeznek. Értek a focihoz, hát hogyne.

– Nagyszerű – mondta a gyermekektől elcsigázott pedagógus –, mert lesz itt ez az osztályok közötti vetélkedő.

– El kell induljak? – kérdeztem, érezve, hogy hazugembert ennyire hamar ritkán érnek utol.

– Nem, megvannak a csapatok. Hanem a Kovács Gyuszit bíztam meg a kérdések összeállításával, de mára beteg lett, csak a kérdéseket tudta beküldeni. Kell valaki, aki elbírálja a válaszokat.

– Én?

– Ha úgyis értesz a focihoz.

Azzal átadta a vonalas papírra tollal fölírt kérdéssort, tizenkét talány. Kovács Gyula akkoriban sportújságírónak készült, kisujjában volt a futball története, nekem meg a nagyujjamban sem. Azt azért láttam, hogy nincs iszonyatosan nagy baj, csupa olyan kérdés, amelyre egy vetélkedő szereplőinek tudniuk kell a választ: mit jelent az MTK rövidítés, ki volt százszoros válogatott a magyarok között, mikor volt az évszázad mérkőzése. Hogy mennyire voltam képben, azt jól jelzi, hogy az utóbbi kérdésre azt hittem,1935 ahelyes válasz.

Egyetlen kérdésnél éreztem, hogy bajok lehetnek, az pedig így szólt: ki volt Pelé, és mi a teljes neve. Utólag nem értem, miért beszélt múlt időben a fekete gyöngyszemről, de nem ez volt a fő baj természetesen, hanem a teljes neve. Internet előtti évtizedekben az ilyesmit csak az tudta, aki nagyon figyelmesen olvasta a Képes Sportot, és még meg is jegyezte, amit írtak a szakemberek.

Mindegy, nem volt menekülés, ott ültem egyedül és rendíthetetlenül a katedrán, egy szépen olvasó kislány a vonalas papírról föltette a kérdéseket, valaki válaszolt rá, én pedig helyeseltem az asztal mögül. Mikor volt az évszázad mérkőzése? 1953. november 25., ki abálták a gyerekek, nagyszerű, mondtam, és hogy jelezzem, bírájuk előtt állnak, megkérdeztem, hogy mely csapatok játszottak. Persze hogy tudták. Mit mondjak, fej fej mellett haladtak az osztályok kiválasztott sportfelelősei, magam sem tudtam volna különbséget tenni közöttük, ritka felkészült csapatok küzdöttek egymással. Minden rendben is volt, amíg el nem érkeztünk a válaszúthoz. Ki volt Pelé, és mi a teljes neve?, olvasta szépen föl a kislány, a kérdezett pedig válaszolt, hogy több mint ezer gól, háromszoros világbajnok, brazil, a világ legjobb futballistája. Bólintottam, helyes a válasz.

–Mi a teljes neve? – ordibált közbe a többi versenyző kórusban, hogy dögölt volna meg.

– Tényleg: mi a teljes neve?

– Azt nem tudom.

– Valaki tudja? – érdeklődtem.

– Nem tudjuk.

– Akkor sajnos nem tudom elfogadni a választ,nincs pont – összegeztem a helyzetet, és máris szólítottam a kislányt, hogy ismertesse a következő kérdést, de a kis kortársak persze nem nyugodtak bele. Mi a teljes neve?, kiabálták.

– Hááát – mondtam,és éreztem, hogy kevéssé meggyőzően cseng a hangom –, kimondani, azt én sem tudom, de úgy írják Esquessez. Pedro Es-q-u-e-s-s-e-z. Következő kérdés?

Tudom, hogy miféle következtetéseket lehet levonni a történetből. Leginkább azt, hogy aki nem tudja csinálni, az tanítja, aki tanítani sem tudja, az kritizálja, és aki a kritikaíráshoz is hülye, abból lesz az internetes kommentelő. De nekem fontosabb, hogy azóta eltelt majdnem negyven év, és hogy mikor volt az évszázad mérkőzése, azt most is meg kellett néznem a neten. Jó, az évet tudtam, de a hónapról, napról sejtelmem sem volt. Viszont Pelé nevét becsületszóra fejből mondtam, mert azóta sem felejtettem el: Edson Arantes do Nascimento.

FÁY MIKLÓS

Zenekritikus, színház-, film- és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

04. 19.

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND

Radócon (Radauti), az egykorvolt Monarchia legszélén született író, lapunk munkatársa. Semmi kis életek című regénye 2011-ben jelent meg a Libri Kiadónál.

04. 26.

LÁNGH JÚLIA

Négy országban tízféle foglalkozás után írt néhány könyvet, az utolsó: Párizs fű alatt, Magvető, 2009.

05. 03.

KISS NOÉMI

Író, kritikus. Rongyos ékszerdoboz címmel könyvet írt Kelet-Európáról. Ikeranya című novelláskötete a tavasszal várható a Magvető Kiadónál.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.