Sípokat gyűjt az orgonabizottság
Az eredetileg 10 ezer négyzetméter körüli alapterület most körülbelül kétezerrel bővül főként a hátsó, kiszolgálótér és a tetőtér beépítésével. A felújításra hatmilliárd forintnál is többet költenek, főleg uniós támogatásból. Lakatos Gergely főmérnökkel bolyongunk a házban, amely a város első vasbeton szerkezetű középülete. A mai uniós szabványnak azonban már egyáltalán nem felel meg, ezért az ablakok közé plusz vasbeton pilléreket húztak fel, a teljes alapozást nagyjából 1300 cölöppel erősítették meg. Ez azért szükséges, mert a százhat éve megnyitott ház szerkezetére több ponton vagy százhúsz százalékos terhelés nehezedett.
A rettenetes állapotú tetőt is bontani kellett, és újraépíteni változatlan formában, ez alkalommal már az időjárást álló fémlemezből. Két személyliftje ugyancsak lesz az épületnek, a Király utca felőli régit felújították, a teljesen új a nagy- és a kisterem közé került, az új rendezvényterem szomszédságába.
A restaurátorok szépen haladnak a Róth Miksa tervezte ólomüveg ablakok rekonstruálásában. Olyan magasan álltak ezek az ablakok, hogy senki sem gondolta, milyen sanyarú az állapotuk. Kétszobás műhelyt rendeztek be Czifrák Lászlónak és csapatának helyben, az épületben, csakhogy a lehető legkevesebbet kelljen mozgatni az üveget. A szakemberek igyekeznek megőrizni mindent, amit csak lehet a fa- és fémszerkezetből kiemelt ólomüveg lapokon. Ami ragasztható, azt – az örökségvédelmi elvárásoknak megfelelően – biztosan nem cserélik újra, ígérik, a ragasztásból a látogató semmit sem fog észlelni. Van egykét üvegelem, amit a sérüléskor meglehetősen összegányolva raktak vissza, azokat az eredetihez hű elemekkel pótolják.
A nagyterem még nem ennyire látványos, egyelőre csak csíknyi darabok mutatják, milyen színűek és mintájúak voltak az eredeti falfelületek. Akár nyolc-tíz réteg alól kellett kibányászni az 1907-es állapotot, gyakran művészettörténészek is segítették a restaurátorokat. Bebizonyosodott például, hogy a terem fala a zöld jelenlegi árnyalatában meg sem közelíti az eredetit. Mint ahogy azt sem láthattuk mostanában, hogy a nagyterem falán található nőalakos falpillérek köré párducmintát festettek. Amúgy valószínű, hogy nem a legnagyobb mesterek díszítették a Zeneakadémia falait az 1900-as évek elején, de hogy rendes mestermunkáról volt szó, az egészen biztos, mutat az elefántcsont-berakást imitáló jelenleg igen piszkos motívumra a főmérnök. Ami viszont kész már, az Gróh István allegorikus frízeinek felújítása, a munkát már a hatóság is elfogadta.
Restaurátori kutatás után derült ki az is, hogy nem mind arany, ami fénylik, sőt, ami aranynak, ezüstnek látszik, egyáltalán nem az, hanem bizonyos metálozási technika eredménye. Az aranyfüstnél nem sokkal, de olcsóbb eljárás. A falburkolatok alatt azért számítanak valódi aranyozásra is. A nagyteremmel három problémát emlegettek korábban: a világítást, a fűtést és a túl kicsi színpadot. Megújítják a két nagy és hat kis csillárt is, és visszakerül az eredeti üvegdíszítés, megfejelve a XXI. századi biztonsági elemekkel; erről még most is egyeztetnek az örökségvédelmi szakemberekkel. A csillárok egyébként annyira pocsék állapotban voltak, hogy izzócserekor a villanyszerelőket az áramütés fenyegette. A II. világháború alatt belövés is érte a termet, és megsérült az egyik kis csillár, amelyet meglehetősen silány módon pótoltak; ezt is igyekeznek helyrehozni.
A fűtés kapcsán arról mesél a főmérnök, hogy eredetileg 30-40 négyzetméteres alagsori fűtőkamrák melegítették a termet, majd egy időben radiátorokkal pakolták tele a padlást, amelyekkel egy télen sikeresen eláztatták az egész házat. Az eredeti, német Voit und Söhne cég által készített orgona is a szélsőséges időjárási viszonyok miatt ment tönkre, falának másik oldala ugyanis már közvetlenül érintkezett a külső levegővel. Az elmúlt század alatt többször is átépítették és bővítették az orgonát. 1967-ben elbontották a hatvan évvel korábbit, és új épült helyette, míg az eredeti sípokat különböző orgonákba építették be, például Fertődön, a győri városházán vagy apróbb templomokban. Ezeket most a Szabó Balázs és Fassang László orgonaművészek részvételével alakult bizottság próbálja begyűjteni. Ami megsérült, azt pótolják az eredeti nyomán, igaz, a Voit cég megszűnt az épület átadása után. Az orgonának egyelőre csak a homlokzatát restaurálják az októberi nyitásra, külön ügyként kezelik a „belső” megújítását, amelyre 800 millió forintos extra állami támogatást kaptak. Annak az átadása várhatóan 2015 őszén lesz.
A színpadot nemcsak mélységében növelték, közepére zongorasüllyesztőt építenek. Alatta, a régi kazánház helyett raktárak épültek – a vendégzenekaroknak és a hangszerládáknak. A klímarendszert is úgy tervezték meg, hogy föntről jön a friss levegő, és lent engedik ki az elhasználtat.
Az emeletre érve hatalmas, öltésszerű nyomokat látunk a megerősített betonban, ezt konkrétan betonvarrásnak nevezik, a repedéseket speciális anyaggal töltik ki. Innen egyébként eltűnik a ruhatár, a kabátokat csak a földszinten lehet majd leadni a két sarokban. A földszinti büfétér is új helyiségbe költözik, átrakják a bejárattól a nagyszínpad szomszédságába, a korábbi zenekari öltöző helyére. Az emeleten pedig mozgatható, az 1907-es kialakítással megegyező büfépultot építenek. A kisteremnek újra lesz zenekari árka, ami akkor tűnt el, mikor az alatta lévő könyvtárat bővítették. Visszaállították a zsinórpadlást is, és még keresgélik, a zöldnek melyik árnyalatát kapják a falak.
Nemcsak koncertek, hanem az oktatás is visszakerül a Liszt Ferenc téri épületbe. Itt a hangszeres és gyakorlati órák lesznek, míg az új,Wesselényi utcai otthonukban folynak majd az elméleti tanulmányok.
Az emeleten bemegyünk egy szobába, a már majdnem kész mintaterembe, épp a hangszigetelést fedő cseresznyefa burkolatot helyezik a falra a mesterek. A padló gőzölt akácfa, a csillárt fénykép alapján rekonstruálták. Lefelé menet azért szóba kerülnek a korlátokon nyugvó Zsolnay, eozinos gömbök, amelyek újra kékben-zöldben csillognak majd, ha véget érnek a munkák, ahogy restaurálják a falikutat is a földszinti előtérben. Az viszont biztos, hogy a kút nem fog folyamatosan működni. Az állandó csobogás ugyanis nemcsak a nézőket zavarná a fal másik oldalán, a koncertteremben, de a vízköpőt alkotó kagylóknak sem tenne túl jót.
