Fő a biztonság!
Az éves aukciós rekord a Sotheby’s májusi árverésén Edvard Munch A Sikoly című képéhez fűződik, 119,9 millió dollárral, de a csúcsot egy magánértékesítés hozta, egy görög hajómágnásnak 250 millió dollárt adott Cézanne Kártyajátékosok című képéért Leon Black amerikai milliárdos. Hét százalékkal 56 milliárd dollárra esett vissza a globális műkincspiac, amelyben a kínai 23 százalékos zuhanás volt a főbűnös. Az Egyesült Államok ismét a piac éllovasa lett, 30 százalékot hasítva ki a tortából, Kínának 25 százalék jutott. A kínai visszaesés oka sokak szerint az, hogy sok volt a nyilvánosan eladott, ám végül ki nem fizetett portéka.
Az új vevőkör ízlésének leginkább megfelelő kortárs és háború utáni alkotások, a történelemben először megelőzték a moderneket és az impresszionistákat, az előbbi szegmens 43 százalékkal, 5,7 milliárd dollárral, míg az utóbbi 30 százalékkal, több mint négymilliárddal járult hozzá a bevételekhez. A nagy házak húzták előre a piacot, a magán- és műkereskedői értékesítés csökkent, de így is csaknem a felét jelentette a teljes forgalomnak. A piacon sok az új vevő, akiket nem a művészi érték, hanem a befektetési lehetőség motivál. A válság idején, amikor a megszokott befektetési eszközök nem mindig elég vonzóak, ez természetes.
– Az újonnan megjelenő vásárlók hajlamosak elfelejteni, hogy egy nagyszerű befektetésnek ígérkező Picasso, ha rossz pillanatban próbálkoznak ismételt eladásával, akár több tízmilliós bukta forrása is lehet – figyelmeztetnek a szakértők. A vagyon gyarapításához meg kell érteni e terület sajátosságait, így például azt, hogy a műtárgypiaci folyamatok valójában csak a nyilvános árveréseken érhetők tetten, ám az ottani árak is csak ott és csak akkor érvényesek. A műtárgypiac semmiképp nem a forró pénzek terepe, a betévedő kalandorok, letörik az árakat, méltatlanul leértékelnek művészeket, elriasztják az eladókat – végső soron bedönthetik a piacot. De ki kell szolgálni azokat is, akik, nem az ebédlő falára szeretnének egy mesterművet, hanem a pénzük biztos elhelyezésében gondolkodnak, miközben műértésük hagy kívánnivalót maga után. Egyre többen vannak ilyenek.
Itt jutnak fontos szerephez a művészeti értékekbe fektető alapok, amelyek piacképes részesedést kínálnak egyszerre több műtárgyban. A műtárgy alapok becslések szerint összességében durván egymilliárd dollár értéket gondoznak számos országban. De ez a pálya is csúszós, Kínában például a 2000-es évek végén legalább 40 ilyen alap jött létre, nagy részük eddig csak csalódást hozott. Az aukciós házak is keresik az új vevőkört kiszolgáló eszközöket. A pénzügyi befektetők a gyűjtőknél is jobban igénylik a személyre szabott kiszolgálást – hangoztatják a Sotheby’snél és a Christie’snél is, magyarázva a „privat sales” erősítését. Egyre több az árverésekről csalódottan távozó, a nyilvánosságot szívesen elkerülő vásárló.
Hogy milyen intenzív e szféra növekedése, azt jól mutatják a számok. 2006-ban még nem érte el a 600 millió dollárt a két ház forgalma, 2011-ben már közel 1,7 milliárdos értéket adtak el „falról”. A kockázatkerülők szívesebben adnak el zárt ajtók mögött, míg vásárlásra a nyilvános rendezvényeket választják. A kockázatok ellenére egyre inkább divatba jön az online értékesítés. A Christie’s 2011 végén Elizabeth Taylor csecsebecséiből közel tízmillió dollárral egészítette ki ily módon az aukciós terembeli bevételét. A Christie’s LIVE-on tavaly hat árverést szerveztek, ebből 4,4 millió dollár folyt be, és már most meghirdették, hogy idén 30 kollekciót dobnak ily módon piacra. Hogy mennyire újítás, és mennyire lesz vevőcsalogató, az kérdéses, de mind a Sotheby’s,mind a Christie’s március közepétől prémiumemelési szándékot jelentett be.
A hatások még nem mérhetők, de számítások szerint a kalapácsárra mintegy 30 százalék rakódik, az áfa, a szerzői jogok és a jutalék révén, amit a vásárló fizet. A Sotheby’s-nél mostanáig 25 százalékot tettek az első 50 ezer dollárra, húszat egymillió dollárig, és tizenkettőt az egymillió feletti leütésre. A 120millióért eladott Munch 12,9milliót hozott a konyhára. Az igazi teszt májusban lesz New Yorkban, a monstre árverési sorozat sok mindenre választ ad, mindenekelőtt arra, hogy a válság újabb hulláma árrobbanást hoz-e, vagy a műtárgypiacon is elbátortalanítja a szereplőket.
Ami az itthoni piaci helyzetet illeti, a szereplők egyelőre nem túl beszédesek. A két nagy, Virág Judit, illetve Kieselbach Tamás, szándékaik szerint idén legalább három aukcióra vállalkoznak, de a mérlegekről az óceánon túlról könnyű információkat kapni, a Falk Miksa utcából lehetetlen vállalkozás. Virág Juditék, akiknél decemberben megdőlt az aukciós rekord, Csontváry Traui tájképére 240 millió forintig licitáltak, csak a nyilvános árverések eredményeiről nyilatkoztak. Eszerint közel 1,4 milliárd forintra rúgott a tavaly leütött tárgyak értéke. Kieselbachék még nem készültek el az összesítéssel, a falról leakasztott képek eladási adatait pedig nem akarják megosztani a nyilvánossággal.
Legek
Andy Warhol vezeti a 2012-es összeladási listát, egy év alatt 41 egymillió dollár feletti leütést produkálva, összesen több mint 380 millió dollár értékben vásároltak a művész alkotásaiból.
Picasso 2700 eladott műve közel 335 millió dollár összegben talált új tulajdonosokat. Még annak ellenére is, hogy a hatalmas kereslet ellenére a művész alkotásai sokszor igencsak kockázatos befektetésnek bizonyultak.
Gerhard Richter a lista harmadik helyezettje, forgalma egymillióval maradt csak el a 300 millió dollártól.
Három kínai is felkerült a tízes toplistára, összesen több, mint 680 millió dollárral járulva a piaci mérleghez.
