Ez a zeneszerző nagyjából olyan operát írna, amilyen regényt írt Dés Mihály. Ő legalábbis regénynek nevezi, amit írt, de ezt a meghatározást nem kell túlságosan komolyan venni. A mű egész ebben az esetben csupán a részek elhelyezésére szolgál. Olyan jól írok, olyan sok jó ötletem van, olyan sok mindent megéltem, és annyi mindent tudok a világról – nehogy már ne jöjjön össze ebből nekem életemben legalább egy regény! Alkalmasint ezen a hiten alapulhatott a Pesti barokkot eredményező irodalmi vállalkozás.

A mű egész ürügyjellegét sokszorosan megtekert kommunikációs szituáció rejti és kompenzálja. A regény a regény tárgya, a regény a regényben íródik, a maga személyében megszólaló főhős, Koszta János írja, míg át nem veszi tőle a szót egy mellékhős. A főhős egyrészt nyilvánvalóan az író, másrészt nyilvánvalóan nem ő, hiszen ő a főhőstől különböző személyként, a saját nevén is megjelenik a műben...

Ez a komplikált beszédhelyzet ugyan erőltetett és funkciótlan, de nem zavaró, nem kell tőle megijedni. Ez a regény ugyan nem regény, és nem ér többet a részértékeinél, de azok viszont vannak bőven!

Hogyne lennének, amikor egy sokat tapasztalt, okos és érdekes ember, remek íráskészséggel megáldott, szellemes irodalmár, szerkesztő hozta össze ezt a tekintélyes korpuszt, amelyben hemzsegnek a jól megfogott, markáns, ráadásul sokszor valóságos személyekkel azonosított vagy azonosítható alakok. Bibliai, történeti, társadalmi, irodalmi tárgyú miniesszék, radikális gondolatfutamok, nem beszélve a társadalmi töltet fedésében bűntudat nélkül élvezhető sűrű és vérbő erotikáról.

A 93 éves, megnyugtatóan idegőrlő, imádnivaló nagymama és az ő látogatása a temetőben; Gergő, az önleépítő festő és az ő családi élete két ellentétes leírásban, valamint a hagyatéka a megemészthetetlenül bizarr, apokrif áldozattörténetekkel; Goldschmidt Dénes házasságelméletének rekonstrukciója; az állambiztonsági ember figurája, az ő lefegyverző beszervező szövege és a vele való találkozást leíró jelentésimitáció; a Tragédia londoni színét záró haláltánc budapestizálása; a zen meditáció a klozettben – ezek mind remek részek, és a fölsorolásból kimaradt számos további remek részlettel együtt mesterdarabjai lehetnének ama novelláskötetnek, amely ebbe az álregénybe lett belefojtva.

Miközben hangsúlyozzuk, hogy bőven van itt annyi jó részlet, amennyiért érdemes keresztülmászni ezen a pár száz oldalon, de arra is felkészítjük az olvasót, hogy nemcsak mesterszintre emelkedő, de bóvliszintre süllyedő szakaszokon is át kell majd haladnia. Ne lepődjön meg, ha például kínosan erőltetett ürüggyel rossz, szakállas nőviccek sorozatán rángatják keresztül. Időközönként a saját termésű szellemességek is hervasztók, mert a szerző valóban szellemdús ugyan, sok szellemes mondatra telik az invenciójából, de annál is többel próbálkozik, mint amennyire telik. A vég... azt pedig tényleg jó lenne feledni. A hős halála után a szót átvevő amerikás barát olyan lapos és közhelyes képet ad a rendszerváltás utáni világról, hogy az már valóban a szerző szégyenére válik.

Ettől a könyvtől annál többet kapunk, minél többet tudunk. A szöveg zsúfolva vagyon irodalmi, bibliai, filozófiai, kortárs és helytörténeti utalásokkal. Szépen és finoman szövődnek bele a mondatokba ezek az allúziók, de kétségtelen, hogy annál több tárulkozik föl belőlük, minél inkább hasonlít az olvasó a szerzőre. És fordítva. Dés ideális értője a hatvan körüli, a Kádár-kori Pest értelmiségi akváriumában ismerős bölcsész, akit levizsgáztattak angolból, franciából, németből, mert inkább csak a portugál és latin betétekből kapunk lábjegyzetben fordítást.

A Pesti barokk könyvajánlói leginkább azzal a részlettel igyekeznek olvasót fogni, amelyben egy farsangi bulin 1984-ben megjelennek a demokratikus ellenzék legismertebb személyiségei, többnyire a saját nevükkel. Ebből arra következtethet a kedves olvasó, hogy megszületett az első komoly irodalmi mű a Kádárkor demokratikus ellenzékéről. Szögezzük le, hogy erről nincs szó. A főhős és barátainak nagy része ugyan szinte magától értetődően ellenzéki, de ennek az ellenzékiségnek a tartalmáról, a demokratikus ellenzék tevékenységéről, ideáiról, ideológiái ról és vitáiról ez a könyv nem szól, vagy csak alig. Koszta János az ellenzékiség bénult és terméketlen variánsát képviseli. Amennyire tettrekész, invenciózus és ambiciózus szexuálisan, annyira lankadt, fásult és tettre rest intellektuálisan. Hogy ez miért van így? Hát, az sajnos nemigen derül ki.

Magvető, 586 oldal, 3990 forint