Hosszú és hullámzó kapcsolat
Mára, bár nem tűntek el teljesen az adaptációk, a fősodor sajátos látványorgiáit mégis egyre inkább a képregények szolgáltatják. Kivételek persze most is akadnak: jelenleg az Óz, a nagy varázsló történetének előzménye fut a mozikban, de még mindig látható az Oscart is nyert Pi élete (Yann Martel sokáig megfilmesíthetetlennek gondolt regénye), mint ahogy a szintén adaptálhatatlannak gondolt Úton (Kerouac és a beatirodalom klasszikusa) is megérkezett. A film történetének kezdete óta szívesen vesznek ötleteket a filmesek irodalmi művekből. Már Georges Mélies, a mozi mágusa is megfilmesítette a maga módján a Hamletet és a Képzelt beteget is. Leghíresebb, 1902-ben készült filmje (Utazás a Holdba) sem készülhetett volna el Verne és Wells regényei nélkül. A nemzeti irodalmak adaptációja az 1910-es években vált nagy divattá: az olaszok az Isteni színjátékot, a svédek Selma Lagerlöff regényeit, az oroszok a Háború és békét, mi pedig Az arany embert és a Bánk bánt vittük vászonra.
– Nehéz lenne bármiféle tendenciát kimutatni a kortárs filmgyártásban, hiszen hullámzik erre-arra, de az biztos, hogy az irodalmi művek adaptációja búvópatakként folyamatosan jelen van – magyarázza Báron György filmkritikus. Bár az is kérdés, hogy pontosan mit értünk adaptáción. A magyar film az utóbbi években nem maradt adós a fontosabb regények megjelenítésével (a Jadviga párnájától a Sorstalanságon át a Sátántangóig), miközben termékeny kölcsönhatás alakult ki a két művészeti ág alkotói között, amely nem mindig a hű adaptáláson alapult.
Ahogy Jancsó együtt dolgozott anno Hernádival, úgy hat egymásra Tarr és Krasznahorkai, vagy a Taxidermiában Pálfi és Parti Nagy. S bár a termékeny figyelem ma is ott van a fiatal filmesek és az írók között, az adaptáció ma háttérbe szorul. De ez szinte fel sem tűnik, hiszen szinte teljesen leállt az egész magyar filmgyártás. S ez igaz akkor is, ha hosszú idő után most épp egy irodalmi mű kerül a mozikba: Szász János Nagy füzete, mely Agota Kristof regényének filmes változata.
Az adaptáció ellen szól Báron szerint, hogy jóval pénzigényesebb műfaj az „egyszerű” játékfilmnél. Hiszen ha csak húsz, harminc évet megy is vissza a regény az időben, akkor máris meg kell teremteni a korhűséget, egy egész világot kell rekonstruálni és felépíteni, és ez költségigényes vállalkozás. Jó példa erre Kamondi Zoltán filmje, amely alig kerülte el a pénzügyi összeomlást azzal, hogy a Bodor-regény (Az érsek látogatása) megfilmesítése kedvéért felépítette Hargitán a képzeletbeli várost, Bogdanski Dolinát. Hiszen az elnyugatiasodott Kelet-Európában már nem nagyon volt olyan helyszín, amely elég nyomorúságos lett volna az alapmű hangulatához.
A magas költségek mellett mégis akad néhány elpusztíthatatlan irodalmi hős vagy mű a vásznon. Szinte biztos, hogy A Gyűrűk Urának nem a Peter Jackson-féle változata volt az utolsó, mint ahogy fel fog még támadni a nemrég újraforgatott Szép remények, a Büszkeség és balítélet, Sherlock Holmes vagy a Nyomorultak. A kölcsönös összefonódás ugyanis mindkét művészeti ágnak jó üzlet. A klasszikusok új lendületet, a kortársak pedig nem akármilyen népszerűséget várhatnak a megfilmesítéstől a könyvesboltokban. Az átalakulás előtt álló Cartaphilus kiadó külön sorozatot (filmregények) is szánt ennek a felhajtó erőnek. Kemény borítóval és olyan művekkel kezdték, amelyek önmagukban is jelentős irodalmi értéket képviselnek (Remarque, Burroughs), csak valamikor megfilmesítették őket. Később, a már puha borítós műveket az aktuális mozipremierekhez időzítették. Nem véletlenül.
– A megfilmesítés olyan, a kiadók szempontjából ingyenes hírveréssel jár, hogy az eladási számokat néhány ezerrel, de akár tízezerrel is meg tudja dobni – magyarázza Takács M. József, a kiadó volt főszerkesztője. Már az a fogás is, hogy a bemutatókhoz igazították a megjelenést, 30-50 százalékkal növelte meg az eladást. Hiszen ilyenkor a film plakátját használják fel borítónak, ami azért is jó „hívószó”, mert a könyvesboltok átláthatatlan kínálatában így lesz valami ismerős az olvasmányt kereső vásárlónak. Ilyen szempontból pedig szinte mindegy is, hogy jó vagy rossz-e az adaptáció, a lényeg, hogy a közönség figyelmét felkeltse. Legutóbb David Mitchell regénye, a Felhőatlasz teljesített kiugróan a boltokban, de a sikeres adaptáció után az Európa által gondozott Pi élete is felkerült a toplistákra. S bár Takács elárulta, hogy a kiadó profiljának csak elenyésző (8-10 százalék) szeletét adják ki a filmregények, bevétel szempontjából már cseppet sem jelentéktelen ez a szelet. A film biztosította hátszelet még a szépirodalommal foglalkozó, piacvezető Magvető is kihasználja. McCarthy életműsorozatát a Nem vénnek való vidékkel indította útjára, hiszen bűn lett volna nem meglovagolni a Coen fivérek Oscart érő teljesítményét.
– Nem is annyira a hűség a fontos. Sőt felőlem nyugodtan lehet hűtlen a műhöz, ha ízléssel, tehetséggel, fantáziával közelít hozzá – magyarázza Závada Pál, hogy egy író szemszögéből milyen lehet az igazán jó megfilmesített regény. Vagyis ha az erős olvasmányélmény önállóan is megálló, saját értékeket teremtő mozivá változik. A regény már akkor is elérte a célját, ha megtermékenyíti a rendező gondolkodását. Más kérdés, hogy az elhúzódó válság miatt a kortárs regény és a magyar film is egyre nehezebben találja meg a közönségét. Závada a kortárs irodalmi művek iránti szomjúságot ma már nem is a film, hanem a színház felől érzi. Ez az a közeg, amely a mai kínálatnál is többet fel tudna szívni, akár a regények színpadi változataként, akár önálló drámaként.
