A táncos-mozgáskomponista kalákában eszkábált, 2009-es gendermunkáját „elborzasztó”-nak és „rémesen szenvedélyes”-nek hirdeti a műismertető, egyben tájékoztatva, hogy a társadalmi konvenciókra fittyet hányó alkotó („vásott kölyök”) megátkozza a nagyérdeműt.

Füst szálldos, mintha földrengés készülődne. A deszkákon öt kísértetalak, arcukat piros maszk, hosszú hajzat vagy kapucni takarja, néhányuk kezén magas sarkú csizma; talán ők a Halál patásai. Az elkövetkező másfél órában a többször ruhát váltó női kvintett a hisztéria és az elmeháborodottság különböző formáit, stációit igyekszik bemutatni, egymásra hányva a 70-es, 80-as évek horror- és szörnyfilmjei, az ún. trash-movie-k (moziszemét) paneljeit. A szekta péniszhiánytól szenvedő, karakter nélküli, frusztrált tagjai négykézláb kúsznak-másznak, vakkantgatnak-ugatnak, sikítoznak, nyüszítenek, húzzák-vonják egymást a földön, kataton állapotban fésülik-fonogatják, illetve eszelősen tépik a maguk és a többiek sörényét. Az élveteg félkegyelműek totemállata egy aranyszínű mackó, fétistárgya a hajkefe. Amint fölcsendül egy harmatos metalnóta, a hibbant fehérnépek elkezdik rázni a szőke, barna, vörös loboncukat. Ennek hitelessége Bíró Ica a rendszerváltozás traumájától áthatott, kilencvenes évekbeli, a Pokolgéppel (Metal Lady), majd az Ossiannal (Azé a nő, aki megműveli) elkövetett ámokfutásához hasonlatos. A Kádár-korszak szexidoljához mérve penészvirág Ómarsdóttir művészi kunsztnak szánt vásári mutatványossága az, hogy a hetedik hónapban hörög, ordít, mint a fába szorult féreg, közszemlézteti pőre hasát, forgatja a szemeit, továbbá ugrókötelezik. Ugyanakkor adós marad a koreográfiával, míg táncmentes blöffje elnyűtt klisékkel és bugyuta, konyhapszichologizáló közhelyekkel (nem) ábrázolja a neurózist. A polgárpukkasztónak, idegtépőnek, kacagtatóan ördöngösnek szánt bulvártablóra fölskicceltek egy, az anyja testi-lelki terrorjától szenvedő süldőlányt, családi erőszakot, szexuális zaklatást, bugygyant dívát, zakkant boszorkákat, flúgos jósasszonyt és üvegezéskor a nőtársa lába közé nyúló, majd a testnedvet szagolgató, ütődött libát. Ehhez képest a brit Muse a fizikai bántalmazásba torkolló szerelmi tébolyt hitellel megéneklő, roppant kifinomult (pop)slágere, a Madness (Őrület) valóságos személyiség-lélektani PhD-értekezés. Apropó, a zene: Lieven Dousselaere és Valdimar Jóhannsson kollázsa, (félig) élő heavy metalja vacak, ósdi katyvasz.

A Koreográfusok új utakon-sorozat keretében föllépő Shalala szánalmas ötletbörzéje kiskáté egy rohamléptekben korcsosuló, önképzavaros, zsákutcába szaladó szakmához. Amely innovációnak véli a munkakerülést, provokációnak az alpáriságot, szellemességnek a patologikus infantilizmust és szórakoztatónak az intellektuális toprongyosságot. A feltűnést pánikszerűen hajszoló Erna Ómarsdóttir „extrája” a várandóssága: ezzel kalmárkodik, ezzel turnézik. Szerény figyelmet koldulva csinál Istenből bohócot. Fő attrakcióként összekapcsolja a terhességet a terheltséggel, amely már undort keltő, sőt förtelmes. A magát enfant terrible-ként és femme fatale-kéntmórikáló kismama rettentő távol került egykori mestere, a korszakos Rosast megalapító baronesz De Keersmaeker fenséges-nemes világától. Ellenben csatlakozott a tánctól irtózó, (elvben) koreográfusok aggasztóan gyarapodó, egyet bégető, közönséges birkanyájához.

Shalala – Erna Ómarsdóttir: Taníts meg kinőni az őrületünket - Trafó

Élveteg félkegyelműek szánalmas ötletbörzéje