A jövő győztesei jönnek
Itthon fogyóban a vetítőhely és a közönség, egyelőre új magyar filmek sincsenek. A filmes rendezvények is kezdenek eltűnni, e fesztiválon kívül egyedül a miskolci CineFest életképes. Hogyan változik a Titanic szerepe ebben a környezetben?
Amikor 1993 őszén elkezdtük, bizonyítanunk kellett a külföldi partnereknek és a hazai közönségnek egyaránt. Mára megnőtt a felelősségünk, több okból is. Miénk a legnagyobb filmes rendezvény, ha a kilencnapos fesztiváli időtartamot, a tizenhat vendéget és a 78 milliós költségvetést tekintem. Nincs magyar filmszemle, és nem készültek még el új hazai produkciók. Ezért hoztunk ide magyar vonatkozású külföldi filmeket is. És az idén már öt artmoziban tartjuk a vetítéseket, hogy segítsük a fennmaradásukat. Programunk fokozza az érdeklődést e mozik és a forgalmazók által behozott filmek iránt, mely utóbbiak megszerzése, bevezetése egyre problematikusabb. Tehát már nem csupán az egyik kezdeményező vagyunk a filmes palettán, hanem a filmszakma összefogásában, koordinálásában, segítésében működünk közre.
Hogyan lehetett az idén gazdagabb programot összeállítani? Hiszen tavaly még súlyos anyagi gondjaik voltak.
Tavaly és tavalyelőtt már-már az volt a kérdés, lábra tudunk-e állni egyáltalán. De szerencsére a Nemzeti Kulturális Alap 2012-ben – már a fesztivál után – kihozott minket nullszaldóra, és 15 milliós támogatást ítélt meg 2013-ra. Utóbbira eddig nem volt példa. A nemzeti filmalappal is előkészületben van egy megállapodásunk. Az idei teljes költségvetésünk kisebb ugyan, mint a négy évvel ezelőtti, de már megvan rá a forrás, amelynek mintegy fele szponzori pénz.
Kérdés, mennyire teszi markánsabbá a kínálatot ez a programbővülés.
Majd a fesztivál után vonjunk mérleget. Azt vállaltuk, ami ma megvalósítható Magyarországon: nem kergettünk illúziókat, mondjuk, A kategóriás fesztiválról és hasonlókról. A különböző szekciókból álló program szerkezete húsz év munkájának eredménye. A fesztivál fő céljai közé tartozik, hogy megszólítson olyan embereket is, akik egyébként nem járnak moziba, de esetleg megérinti őket egy-egy távol-keleti történet, nyugat- vagy észak-európai nyelv, hallottak a mókás cseh filmekről, vagy érdeklődnek a történelmi összefüggések iránt.
Az írek a díszvendégek. Miért éppen ők?
Ezt már tavaly elkezdtük tervezni, ők maguk jelentkeztek, hogy szeretnének többet bemutatni a kultúrájukból, filmművészetükből. És kiderült, nagyon könnyű találni öt igen jó ír filmet és egy rövidfilmes válogatást. Példaértékűnek tartjuk, hogy egy kisebb gyártókapacitással bíró ország filmkészítésében a műfaji sokszínűség eleven kapcsolatban van a közönség igényeivel. Még a legbonyolultabb kérdéseket fölvető ír produkció, a Titanic tíz művet tartalmazó versenymezőnyében szereplő Mit tettél, Richard? esetében is érezni, mennyire figyelt a közönség rezdüléseire a rendező, Lenny Abrahamson.
Keveset tudunk a mai cseh filmről, a tapasztaltabb korosztály annál többet a múlt század hatvanas éveinek legendás cseh új hullámáról. Hogyan állt föl a cseh szekció?
A budapesti Cseh Kulturális Intézet vezetője javasolta, nézzünk meg új cseh alkotásokat, és azt láttuk, ezek nagyon jók. Ők sokáig irigyelték a lengyeleket meg minket a filmjeinkért, most viszont büszkék a sajátjaikra. Az új cseh generáció tagjai nem az apák vagy a nagyapák moziját ismétlik, hanem új filmnyelven beszélnek, bátran nyúlnak történelmi témákhoz is. Ezért döntöttünk a cseh szekcióról, és a cseh partnertől segítséget kaptunk abban is, hogy Jirí Menzel elvállalja a Titanic idei zsűrielnöki tisztét, Hajdu Szabolcs rendező és az ír Morgan Bushe producer társaságában.
Korábban olyan élvonalbeli filmeseket is vendégül látott a Titanic, mint Greenaway, Panahi, Schlöndorff és mások. Az idén nem találunk hasonló nagy neveket.
Vártuk a nyitófilmül választott The Master rendezőjét, Paul Thomas Andersont, de sajnos nem tud jönni. Az egyik változás a programszerkesztésünkben, hogy mivel a külföldi fesztiválok győzteseinek filmjeit a forgalmazók minél előbb igyekeznek műsorra tűzni, mi olyanok munkáiból válogatunk, akik pár év múlva lehetnek győztesek. Ezért ha eljön most a többi között a Csendesek holland rendezője, Ricky Rijneke, vagy a Köszönöm, jól című filmje bemutatójára a szlovákiai magyar Prikler Mátyás, azt majdnem olyan erős gesztusnak tekintem, mintha egy már mindenki által ismert egyéniséget köszönthetnénk a fesztiválon.
