A politikus egyik korábbi tájékoztatóján elhangzottak szerint ez nem csak azért volna jó, mert az így fokozottabb online jelenlétre kényszerített folyóiratok a megspórolt nyomdaköltségből az eddiginél nagyobb honoráriumot tudnának fizetni a szerzőknek – noha ez sem elhanyagolható szempont. Hanem a technikai naprakészség miatt. Akkori tudósításunk szerint ugyanis a következő hasonlattal érvelt L. Simon a bevezetendő rendszer mellett: „A hangosfilmek megjelenése után is szürreális lett volna a némafilmek életben tartására állami forrásokat költeni”. Kérdés azonban, mennyire alkalmas a magyar környezet az exállamtitkár terveinek megvalósítására.

A hagyományos periodikák gyűjtése egyszerűbb feladat

Tizenöt éve, 1998 óta van hatályban az úgynevezett kötelespéldány-törvény, amely kiköti: minden Magyarországon megjelenő sajtóterméket be kell szolgáltatni a nemzeti bibliotékába, azaz az Országos Széchényi Könyvtárba (OSZK). Zárójelben az is szerepel a törvényben: az elektronikus formában megjelenőket is. Moldován István, az OSZK e-könyvtári szolgáltatások osztályának vezetője, a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) egyesület ügyvezető elnökének elmondása szerint azonban az online orgánumok nem igazán érezték magukat találva e kitétel olvastán...

Online folyóirat-adatbázis ma is létezik, ugyancsak az OSZK-n belül, ez a 2004 óta működő Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA). Ennek funkciója például, hogy nyilvántartsa az online megjelenő magyar nyelvű időszaki kiadványokat. A spektrum igen széles, körülbelül a határon túli magyar közösségek különféle hírleveleitől egészen a „veretes szak-, illetve kulturális folyóiratokig”, illetve azok online változatáig terjed. Ezek az OSZK hivatalos nyilvántartó rendszerébe nem kerülnek be – ott csak a „fizikailag” is beérkező dokumentumok kapnak helyet. „Újra kellett gondolnunk, mi az újság – hiszen ami papíron egyértelmű, az a világhálón kevésbé” – mondja Moldován. A nemzetközi könyvtártudomány kidolgozott egy új fogalmat, amelyet magyarul nagyjából „folytatódó időszaki kiadványként” lehetne meghatározni. Ezeknek a kiadványoknak, legalábbis a hírportál jellegűeknek tehát nem úgynevezett önálló lapszámokban áll a periodicitásuk, hanem folyamatos, dinamikus frissülésükben. Ezek okozzák a fő nehézséget.

Egy dolog ugyanis, hogy az adott, mondjuk, államilag támogatott folyóirat elérhetővé válik-e a neten, illetve áthelyezi-e alapértelmezett székhelyét a világhálóra – s egy másik, hogy mondjuk a távoli jövőben is elérhető, böngészhető lesz-e. Míg ugyanis a nyomtatott lapok esetében egyértelmű, hogy az OSZK munkatársai megkapják, majd (egyébként: a feladat súlyához, sokrétűségéhez és jelentőségéhez mérten igen szerény személyi körülmények között) feldolgozzák és archiválják azokat, a csak online, ráadásul folytonosan változó újságok esetében már a „beszolgáltatás” sem egyértelmű.

– Az OSZK már többször szorgalmazta a kötelespéldány-törvény módosítását – mondja Moldován István, aki úgy tudja, a jogszabálytervezet már társadalmi egyeztetésen van. A törvény, ha elfogadják, 2014 január elsején léphet hatályba. Az új szabály a korábbiaknál is lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetne az online kiadványokra. Ez azonban veszélyeket is hordoz. Például, hogy mi van, ha tényleg mindenki betartja, akinek be kellene? Az online világban ugyanis már a személyi felelősség sem egyértelmű, fellazult a „kiadó” fogalma – magyarázza Moldován. Hiszen mindenki kiadó, aki csinál egy honlapot, ezen felül „rengeteg újságszerű képződmény is van”. Sok minden tartozik az online kiadványok tipológiájába, a periodikákon kívül különböző dokumentumok, könyvek, szakdolgozatok is. A szerkesztett blogok azonban nem, pedig azokat megint csak fontos lenne archiválni az osztályvezető szerint...

Mindenesetre már így is annyi mindenre vonatkozik a tervezet, hogy ha az érintettek fele komolyan venné a kötelezettségeit, máris elárasztanák az OSZK-t dokumentumokkal, és a gyűjtemény munkatársai nem biztos, hogy győznék a munkát. De ez is csak sejtés Moldován részéről, ugyanis míg a magyar nyomtatott világ nagyjából átlátható mennyiségű dokumentumot állít elő a maga körülbelül ötezer újságcímével, addig a netet már felmérni sem könnyű. Sőt szinte lehetetlen. A teljes internetet archiválni pedig egész egyszerűen képtelenség. (Egy részét ugyanakkor, szelektálva, lehet. Magyarországon sajnos ezt sem csinálják.)

Ezért, bár az új kötelespéldány-törvénytervezet üdvözlendő célokat szolgál, mindenképpen szükség van arra, hogy kialakítsák a megfelelő technológiai sztenderdeket, meghatározzák az archiválási szempontokat – állítja Moldován István. Hiszen, ahogy a nyomtatott, úgy az online formában létező lapoknak is megvan a maguk életciklusa, életgörbéje. Csakhogy míg a print lapok rendszerint valahogy azért csak bekerülnek a bibliotékákba, hogy ott papíron, mikrofilmen vagy digitalizálva megőrződjenek, addig az időközben kimúlt internetes folyóiratokat nem őrzik sehol.

Néhány gyorsítótáras találatot leszámítva: nyom nélkül eltűnnek.

Tíz évvel ezelőtt

Lapunk tíz évvel ezelőtt írt először a digitálisan keletkező közlemények megőrzésének gondjairól. Tószegi Zsuzsanna, a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ (Neumann Ház) igazgatója akkor még úgy látta, feladatuk lesz, hogy „archiválják az internet magyar vonatkozású anyagait: katalogizálják a teljes információt hordozó, meghatározott szerző által alkotott dokumentumokat, nyilvántartják a világhálós elérhetőségüket, és rendszeresen ellenőrzik, hogy fellelhetők-e még”. Az intézmény akkor 150 ezer ilyen virtuális „könyvtári egységgel” rendelkezett, amelyek között a hagyományos bibliotékák logikáját követve szerző és cím, illetve tárgyszó szerint lehetett keresni. Az igazgató ugyanakkor már 2003-ban is utalt rá, hogy „a jövőben még nagyobb gondot okoz majd a tény, hogy nincsen átfogó nemzeti stratégia a digitális örökség kezelésére és az örökség digitalizálására. Olykor százmilliókat költenek el egy-egy programra, amely aztán nem illeszkedik bele egy egységes egészbe. Így persze nem is járhat valódi eredménnyel.”