Karnagy pizsamában

A méltatlan körülmények és a pénzhiány miatt lemondott az 1829-ben alapított soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar minden vezetője: a működtető civil szervezet elnöke, a karnagy, az együttes titkára – aki egyben a helyi zeneiskola igazgatója –, és a koncertmester is. Dárdai Árpád karnagy, aki 33 éven át irányította az együttes szakmai munkáját, azt mondja: tízmillió forint már segített volna rajtuk. Annyit szerettek volna elérni, hogy koncertenként legalább tízezer forint tiszteletdíjat kapjanak az alapítvány által működtetett zenekar tagjai. (A karmester egyébként havi ötvenezer forintos próbapénzért készítette fel az együttest az előadásokra.) De az utóbbi időben a zenekarhoz alkalmanként meghívott öt-hat hivatásos muzsikusnak sem mindig tudták megtéríteni a gázsiját és az útiköltségét. Anyagi helyzetükre jellemző, hogy az újévi koncertjükhöz használt kották bérleti díját is csak nehezen tudták kiegyenlíteni.

Az alkotásra alkalmatlan körülmények a hírek szerint megbontották a zenekar egységét is. A legtöbben úgy látták: ebben a működési formában nem tudnak tovább létezni. Az önkormányzat is inkább a sportot, a művészeti intézmények közül pedig a színházat támogatja. A karmester ugyanakkor azt gondolja: ha a zenekar a város fenntartásába kerülne, újjászerveződhetne, és folytathatná tovább örökségőrző és alkotó munkáját.

Közismert történet, hogy Sopron szomszédságában, Fertődön az Esterházy család egykori muzsikusa, Joseph Haydn milyen elegánsan hozta munkaadója és mecénása tudomására zenekara elégedetlenségét: megírta a Búcsúszimfóniát, melyben egyik hangszer a másik után némul el, a muzsikusok pedig egyesével kimennek a színpadról. Kérdés: értené-e ma valaki ennek az üzenetét. Fel is vetem a soproni karmesternek, nem próbálták-e hasonlóan az érintettek tudomására hozni, hogy baj van, segíteni kellene. Dárdai Árpád rávágja: dehogynem. Ha nem is annyira elegánsan, mint Haydn, de a korábbiaknál erősebb ingerekkel igyekeztek felhívni a városközösség figyelmét a tarthatatlan állapotokra.

A karmester egyszer például pizsamában kezdett el vezényelni. Meg is mondta az okot a közönségének: „elaludtam, mert volt egy édes álmom. Azt álmodtam, hogy az önkormányzat tízmillió forinttal támogatja a nagy múltú együttest.” Az üzenet azonban nem ért célba. Ezért máskor Ferrari-formaruhában lépett a karnagy a pulpitusra, amelyet később civil ruhára cserélt, és a változást ekképpen indokolta a közönségnek: „Tudják, a Ferrari szponzorálni akarta a zenekart. Adtak is egy formaruhát, de amikor az istállómester megtudta, hogy csak tízmillió forintot kérünk, leparancsolta rólam az öltözéket. Azt mondta, ilyen csekély összeggel mi senkit sem támogatunk.”

A soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarban általában 48 állandó zenész játszik. Nem hivatásosok, az együttes derékhadát a zeneiskola tanárai alkotják. Közismert soproni családok tagjai is több generáción át muzsikáltak az együttesben. A Kóczán, a Gálos, a Friderich família úgy hozzátartozott a zenekarhoz, mint a Tűztorony a városképhez. Az együttesnek törzsközönsége alakult ki a városban, legalább négyszáz rendszeres hallgatójuk van.

A jelek szerint az értékek őrzésére, a hagyományaira mindig büszke soproni önkormányzat végül nem hagyja veszni a zenekart. Azt ígérik, májusra megpróbálnak megoldást találni. Annál is inkább sürget az idő, mert az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Filharmonia is rendszeresen foglalkoztatná a soproniakat. A legutóbbi bérleti hangversenyt már csak azért nem kellett lemondaniuk, mert a szombathelyi Savaria zenekar beugrott helyettük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.