Drost, Karády, Pressburger

Négy épületet és egy igen derék hajót szolgáltak fel a szabad magyar sajtó reprezentánsainak étvágygerjesztés céljából az idén éppen százéves fővárosi házakat ünneplő Budapest 100 mozgalom aktivistái a minap. A szélesebb közönséget április első hétvégéjén fogadják a fiesztában részt vevők. (Részletek: budapest100.hu.)

Magunk a vezetett házi sétákra készülődő, ugyancsak büszkén jubiláló Főtaxi jól ápolt téglázattal borított Kerepesi úti székházánál kezdtük kiadós ki-bejárásunkat. Hivatalos delegációnkat lényegében Vízy András vállalati szóvivő látta el szóbeli és írásos információkkal, tudniillik például, hogy a Főtaxi Európa hetedik motorhajtású bérautó-szolgáltatója volt, amely a tömlős üzemanyag-ellátásban és a félautomata kocsimosásban is úttörő szerepet játszott, valamint innen irányították a Drost Tivadar német mérnökről elnevezett telefonos taxihívó rendszert, amelyről viszont a drosztot nevezték el; ilyen szintén nem létezett máshol korábban. Kár, hogy a ház tervezőjéről, építőjéről nem sikerült kikutatni semmit. Körbejártunk az egykori szerelőműhelyben, amely a maga idején ugyancsak hipermodern volt, egy futószalag kanyargott benne, erre álltak fel a kocsik, amelyeket tehát menet közben ellenőriztek, javítottak, valamint megtekinthettünk egy kis fotókiállítást, klassz régi taxikról. Természetesen köztük volt az 1954-ben hadra fogott, szép emlékű szovjet Pobjeda is, amely óriási minőségi ugrást jelentett a szolgáltatásban, tekintve, hogy be lehetett fűteni benne.

A Teleki tér 1–2. fő attrakciója a tető, ahonnan tiszta időben Dobogókőig is ellátni
A Teleki tér 1–2. fő attrakciója a tető, ahonnan tiszta időben Dobogókőig is ellátni

Másodjára a Teleki tér 1–2.-be, más perspektívából az Erdélyi utca 19.-be, legújabbkori nevén pedig a Bauer Sándor utca 19.-be nyertünk bebocsátást. A konok, kilencvenfokos szögben behajlított nyakú atlaszok által őrzött, meglehetősen hámló, ám a környéken még így is kimagaslóan jó állapotú épületben (tervező: Fejér Lajos, építő: Fejér és Dános), közelebbről ennen, ötödik emeleti otthonában a Budapest 100-as hétvége helyi motorja, Csizmadia Gabriella és édesanyja, Csizmadia Györgyné igazított el. Tőlük tudjuk, hogy a ház félemeletén 1913 és ’44 között zsidó imaház, 1945 és 1956 között meg pártérdekeltség működött, és itt lakott egy ideig a magyar származású nagy olasz író, Giorgio Pressburger, aki ugyan az ünnepen nem lesz jelen, ám jön helyette egy őt jól ismerő olasz hölgy, vele lehet majd jókat beszélgetni. A ház egyebek mellett kiállítással és sétákkal, valamint zsibvásárral fogadja majd a látogatókat, a bevételből a postaládákat tennék rendbe. Az épület egyik fő attrakciója a tető, ahová módunk volt felmászni; tág panoráma, rémes élvezet várja itt, aki nem rest, tiszta időben állítólag Dobogókőig is ellátni innen, vagyis mostanában nem.

Karády Katalin egykori lakóhelye, a Nyáry Pál utca 9. (tervező: Benedek Dezső, építtető: gróf Crouy­Chanel Endréné Semsey Lívia) lett a harmadik állomásunk. Kívülről szépen vakolt-festett ház ez, belülről kicsit kevésbé, két udvarral, részben sárga keramitburkolattal, jó sok örökzölddel, valamint egy kerti hintaágyvázzal, amely azt sugallja: egész jó itt élni. Ehelyt a ház kedélyes gondnoka, Nagy Lászlóné vázolta a közeljövőt, amelynek legjelesebbb momentuma egy bográcsgulyás-főzés, egy helyben lakó hegedűművész fellépte, egy gyerekrajzverseny, remélhetőleg neves vendégművészek szereplése, egy Karádyról szóló fotótárlat, valamint bizonyos Csöpi néni lesz, aki még jól ismerte a művésznőt, így bőven van vele kapcsolatos személyes emléke, amelyet szívesen meg is oszt majd az egybegyűlőkkel.

A Vigadó tér alatt, a Vén Hajó Restaurant Közlekedési Múzeum Kossuth nevű, úgyszintén százéves al- és felépítménynél kötöttünk ki ezután. A kiállítóhelyként és étteremként egyaránt működő műemlékvédett hajó legfőbb kulturális meglepetése szerintem a bejárat szintjén közszemlére tett balatoni hajómakett-gyűjtemény; számos vitorlás látható itt igen kicsiben, mások mellett a Kislány, a Fergeteg, a Kishamis és az Edda nevű, ámde van pár remek régi fénykép is, továbbá megfigyelhető a gépház és az egyik lapátkerék. Miként azt az egységet irányító Pákozdi Tamás a tudomásunkra hozta, a Ganz Danubius újpesti egységében készült Kossuth eredeti neve Ferencz Ferdinánd Főherczeg volt, a Habsburgok trónfosztása után Rigónak, majd egy ideig Leányfalunak hívták. Budapest és Esztergom között járt-kelt, részben úgynevezett kofahajóként, értsd: egyes napokon leginkább árusokat szállított Pestre. Az 58 méteres hajó régóta nem működik, bár van az a pénz, amiért működésbe lehetne hozni ismét, pontosabban nincs – egy felújítást azonban már kilátásba helyeztek neki. A jeles vasárnapon tüzetesen megnézhet itt mindent minden érdeklődő, az eleve különleges atmoszférát egy gitárduóval és egy zongoristával igyekeznek majd fokozni.

Utolsó állomásunk a híres körúti szálloda, a Béke volt, aktuális nevén: Radisson Blu Béke Hotel (építtető: Fábry Henrik). Az 1913-ban Britannia néven megnyílt, legutóbb 1985-ben átépített szálló pazarul sárgarezelt enteriőrjei belátható időn belül várhatóan nem nyernek kontinentális szépségdíjakat, de vannak különleges és élvezetes részletei – különben meg: mikor megy pesti ember pesti hotelt nézni? Az eligazítással megbízott munkatárs, Tóth Rita mindenekelőtt a kizárólag egyedi Zsolnay-porcelánokkal dolgozó kávéházi részre, az egykori Szondi borozóból megmentett, a terekben minduntalan fel-felbukkanó, hangulatos ólomüvegablakokra, a ház korabeli látványfelelőse, Haranghy Jenő által festett hatalmas Shakespeare-jelenetekre és arra a nevezetes, szecessziós üvegkupolára hívta fel a figyelmünket, amely alatt hajdan – sok más népszerű előadó mellett – Koós János, Honthy Hanna, Hofi Géza és Máté Péter szórakoztatta a publikumot. Valamint több szó esett az előtérben álló, Mr. Foster nevű plasztikfiguráról, akinek a plasztikkutyája, Jack, mozog, ha odébb rúgják. Ami a programokat illeti, itt is a vezetett túrák viszik majd a prímet, de lesz gyerekfoglalkozás, kvízjáték, a kupola alatt pedig lehetőség nyílik a szving alapjainak elsajátítására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.