Az olvasó talán már rutinosan fogadta a hírt: újra gond van a József Attila-díj körül. Az elmúlt évek gyakorlata megismétlődött, hiszen a minisztérium előbb a listát készítő szakmai bizottságot állította össze a saját szájíze szerint. (Az írószervezetek által javasolt 3-3 kurátorból állt fel a minisztériumnak leginkább megfelelő ötfős bizottság. A gyakorlat miatt a Szépírók Társasága már akkor jelezte: nem vesz részt az antidemokratikus folyamatban.) S bár ígéretet kaptak a korábbi kulturális államtitkártól, L. Simon Lászlótól, hogy az így elkészülő listához már nem nyúlnak hozzá, ez végül nem teljesült. A listáról a minisztériumban megint eltűnt két név: Bánki Éva és Pollágh Péter, akit sajátos rekordként immár harmadjára húztak ki. Ezek után a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör és a Magyar Műfordítók Egyesülete is jelezte nyílt levelében: nem kíván többé részt venni a jelölés folyamatában.

Ma már a választ is tudjuk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelezte, hogy az új államtitkár, Halász János egyeztetést kezd a kérdésben. Először a lázadásnak még az árnyékával sem vádolható Magyar Írószövetséggel...

Nem csoda, ha ezek után a csütörtökön megtartott Irodalmi Fórumon a résztvevők már azon gondolkodtak, miként lehetne civil elismeréssel kiváltani az állami középdíjak csorbult szakmaiságát.

– Ez egy beteg, menthetetlen és szörnyű rendszer – foglalta össze a jelenlegi állapotokat Török András, a Summa Artium vezetője, aki jelenleg a Baumgarten-díj felélesztésén dolgozik. Mint ismeretes, az igen rangos elismerést 1929 és 1949 között osztotta ki az előbb Babits Mihállyal, majd Schöpflin Aladárral felálló kuratórium. Az emlékdíj felélesztéséhez egymilliárd forintra lenne szükség. Azért ennyire, mert így a kamatokból gond nélkül lehetne finanszírozni a rangos elismerést. Ha viszont nincs alaptőke, és minden évben össze kellene kalapozni az összeget, azzal a díj függetlensége sérülne.

Török András cégeknél és gazdag, mecenatúrára hajló családoknál kísérletezett, ám eddig nem járt sikerrel. Bár egyszer már majdnem: egy magánszemély hajlandó lett volna kifizetni az alaptőkét, ám a rokonok arra hivatkozva, hogy csak támadást és irigységet váltana ki a nemes gesztus, lebeszélték róla. A családi mecenatúra hátránya az lehetne, hogy a család vélhetően ragaszkodna ahhoz, hogy a saját nevükön (vagy akár két néven) fusson az elismerés, így Török jelenleg olyan baráti társaságot keres, akik a rendszerváltás után gazdagodtak meg, s így hajlandóak lennének támogatni a kortárs irodalmat.

Kukorelly Endre, bár üdvözölte a kezdeményezést, úgy vélte, nem szabad túl sokáig várni, mert ha csak beszélnek erről a lehetőségről, de nem kezdenek hozzá a megvalósításhoz, hosszú évekre konzerválják a jelenlegi állapotokat. Az ő elképzelése szerint egy alapítványt (vagy bármilyen más szervezetet) hozhatnának létre, melynek számlájára mindenki annyi pénzt utalna, amennyit tud (ötszáz forinttól a csillagos égig), s így gyűlne össze az alaptőke. Ám az addig is összegyűlő pénzből ki lehetne osztani az elismerést, s megteremteni végre azt a szakmai autonómiát, amely egyre inkább hiányzik a művészi középdíjakból.

– Mi, bölcsészek, nem vagyunk tárgyalóképesek az üzleti szféra képviselőivel – jelezte máris az alapvető problémát Szabó Tibor Benjámin. Megoldásként ki kellene nevelni a párbeszédképes irodalmárokat (erre már lát megfelelő embereket), de ugyanígy gyümölcsözőbb kapcsolatot kellene kialakítania könyvesszakmával is, hiszen tavaly a csökkenés ellenére is szűk hatvanmilliárd jött össze a könyvek eladásából. Ezek lehetnének tehát a kitörési pontok, amelyekre eddig nem fordítottak túl sok időt a szakmai szervezetek, hiszen energiáikat lekötötte a minisztériummal való iszapbirkózás. Azt is fontosnak vélte, hogy a létrejövő elismerés ne egy protestdíj legyen, és ne is hívják alternatív József Attila-díjnak.

Elméletileg az eredeti problémát is meg lehetne oldani egy tollvonással. Az is elég lenne, ha úgy írnák át a jogszabályt, hogy kötelező érvényűvé tegye a szakmai bizottság ajánlásait a minisztérium felé, magyarázta Gaborják Ádám, a JAK elnöke. Ezzel voltaképpen szentesítenék a botrányokat megelőző, korábbi évek gyakorlatát. Erre azonban jelenleg nem sok esélyt lát.