Tektonik
Méghozzá egy nemzetközi honlapon (ArchDaily.com), amely arról híres, hogy gyakorlatilag egyidejű kitekintést nyújt a világ tetszőleges pontjain születő új épületekre – azzal a nem elhanyagolható opcióval, hogy mindezt néhány fotón, amelyek a mai építészeti fotózás trendjei szerint környezetükből legtöbbször kivágva, felfényezve/ kivilágítva mutatják meg őket úgy, mint egy dizájntárgyat.
A valóság azonban mindig más. A képeken elsősorban a sterilen még merészebb formák látszanak meg a belsőkben az artisztikus fény-árnyékok, de semmi abból, hogy az épület hol és hogyan áll, milyen méretben, milyen környezetben. Somlóvásárhelyen is leginkább az tűnik fel, hogy az építkezés még mindig tart, a felfordulás félig zárójelbe is teszi a fényképeken főszereplő attraktív részleteket. De azt már így is érezni, hogyan illeszkedik majd mindez a somlói tájba. A tervező, Ekler Dezső komoly trükkje (már amennyiben nem túl profán itt trükkről, és nem építészetről beszélni), ahogy ezt a hatalmas és kiterjedt komplexumot strukturálja/elrejti/összefogja. Legutóbb durván behavazva láttam, ami kirívó méretei ellenére furcsamód a rejtőzködését emelte ki: a hegy szoknyájának délnyugati szélénél állunk, félúton a 8-as út és a szőlőövezet között, ott, ahol a lejtő már javában laposba vált. A különböző épületrészek majdnem két hektáron hullámzanak, bújnak a föld alá és emelkednek ki belőle. Az első ütemben megépült borászat egy mesterséges dombba simul, a pezsgőpincészet viszont kiemelkedik, a leendő látogatóközpont nyúlványa egyenesen a levegőbe tör előre.
Hátul a kész épület belső terei ugyan a hegyre és a szőlők felé néznek, de ezt és a még épülő részeket (szálloda és pezsgőérlelő) a tervező léptéket váltva egy hatalmas mesterséges dombba építi be. Pontosabban kombinálja vele: az épületrészek hol elbújnak, hol előbukkannak, miközben az egészet a valaha vulkanikus hegy domborzatához is illeszti, elrejti a 8-as út forgalma elől, de a nagyjából koncentrikusan elrendezett, a középső udvarra néző tömbök maguk is a domb részeit alkotják majd. A Kreinbacher Szent Ilona Borászat első épületéről néhány éve már írtam. Azt is Ekler Dezső tervezte, és ezek után nem meglepő, hogy az új semmiben sem emlékeztet rá. Az jóval feljebb, a szőlők között illeszkedik a bazaltos tájhoz és a dunántúli présházak hagyományos formájához, az új viszont – méltóan egyedülálló soktételűségéhez és méreteihez – szinte földrengésszerűen forgat fel és rendez újra itt mindent. (A zöldtetős vasbeton szerkezetek állítólag geológiai formákat idéznek, alaprajzukban még valahai lávafolyások, lávaalagutak formái is felbukkannak.) Van azonban valami távolian közös bennük: Ekler igen erőteljesen, hogy ne mondjam macsósan képes nagy tömegeket formálni. Nem szeretek bennfentesnek tűnni, továbbá látatlanban hivatkozni korábbi munkákra, de néhányan talán látták már péceli iskoláját, egy hasonló energiával előretörő szárnnyal, vagy Neszmélyen a Hilltop borászat szintén épületfalak közé süllyesztett udvarát – itt, ha lehet, még jobban vibrál a nyers erő formálása, az építészeti mozgalmasság. Egyszerre kemény és erőteljes, tektonikus méreteivel kissé fenyegető is. És nincs regionalista kellemeskedés, a kontúrokat adó nyersbeton falak hajlanak, dőlnek, egymásba bújnak – nálunk minimum szokatlan ennyi környezetalakító nagyfeszültség.
A borászatépítés ráadásul technológiai kérdés, tehát mindaz, amiről eddig szó volt, csak a lényeg külső hámrétege, csomagolás az ipari folyamatábrákon – látszódjék ez bármennyire is imponálónak a tájban. Sajnálom, hogy belülre már megint csak a végén és egy mondat erejéig jutok, de a slusszpoén mégsem itt lesz. Ekler Dezső ugyanis egy másik megrendelőnek néhány száz méterre hasonlítva-különbözve egy pálinkafőzőt is tervezett.
És az is úgy különbözik a borászattól, hogy közben férfiasan és nagy erőket megmozgatva lesz itt a Somló lábánál egy egész térfal ekleres.
A Kreinbacher épülő borászati központja Somlóvásárhely határában
