MAGAZIN: Fejér Lipót és Rényi Alfréd óráit hallgatta, foglalkozott számítástechnikai numerikus módszerekkel, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, életmű- és tudományos díjakat. A nevét mégis a legendás Matematika című könyv tette ismertté.

OBÁDOVICS J. GYULA: Egyetemisták az ötvenes évek elején kértek olyan könyvet, amelyből ugyanolyan könnyen megértik a matematikát,mint az előadásomból. Kiírtak végül egy pályázatot a műszaki kiadónál, hogy „a középiskolai matematikai összefoglalót egyetemi betekintéssel” témakört írassák meg. Hárman pályáztunk, a végén én kaptam a feladatot. Mindez 1956-ban történt. Volt három olyan hónap ősszel, amikor nem nagyon tudtunk tanítani...

MAGAZIN: Milyen meglepő.

OBÁDOVICS J. GYULA: A forradalmi események miatt jutott rá bőven időm. Egy év volt az átfutás, a könyv 1957 végén jelent meg. Az ólombetűs szedés miatt nyolcszor kellett a szöveget átfésülni. Ha kihúztak egy sort, arrább ugrottak a képletben a betűk.

MAGAZIN: Azt a merész címet adta a könyvnek, hogy Obádovics Matematika? Nem azt: Példák lusta technikumi hallgatóknak...

OBÁDOVICS J. GYULA: Elsősorban nekik készült, valóban. Negyvenhárom forintba került. Amit egy technikusnak tudnia kellett, benne volt. A középiskolákban az én könyvemet kezdték használni a kötelező matekkönyv helyett. Pár hét alatt elfogyott az első kiadás.

VÁRADI JÚLIA: Nem voltam túl jó matekból. De a matematikusokat mindig nagyra tartottam, fölnéztem rájuk.

MAGAZIN: Az Obádovics Matematikát gimnazista koromban én is sokat forgattam. Mekkora példányszámban jelent meg?

OBÁDOVICS J. GYULA: Először hétezer példányban. Aztán 40 100-at nyomtak belőle.

MAGAZIN: Jó vastag volt. Ütni is lehetett vele.

VÁRADI JÚLIA: Kézre állt. Én a zöld borítóra emlékszem.

OBÁDOVICS J. GYULA: Előfordult, hogy nem volt elég kötőanyag Szekszárdon a könyvkötészetben, ezért hatféle színben jelent meg. Az első két kiadás vászonkötést kapott, a többi műbőr borítót.

MAGAZIN: Mit hozott a konyhára?

OBÁDOVICS J. GYULA: Az első kéziratért 17 ezer forintot kaptam.

VÁRADI JÚLIA: 1957-ben az hatalmas pénz volt!

OBÁDOVICS J. GYULA: Az egész éves adjunktusi fizetésnek felelt meg. De egy rendelet kimondta, ha egy könyv eléri a százezer példányt, a Kossuth-díjnál nagyobb összeget kell adni a szerzőnek. A Matematika három év alatt elérte a százezer példányt.

VÁRADI JÚLIA: Oda is adták a pénzt?

OBÁDOVICS J. GYULA: Nyolcvanezret kaptam kézhez. Hatvanötezerbe került egy autó.

VÁRADI JÚLIA: Fogadni merek, hogy rögtön vett is egyet.

OBÁDOVICS J. GYULA: Talált. Egy piros színű Skoda 445-ös boldog tulajdonosa lettem. Amikor nálam nagyobb emberek éveket vártak a kiutalásra. Egy tanítványom a közlekedésiből fölhívta Piroska elvtársat az oktatási minisztériumban: „Most kapsz öt autót, ha abból egy nem az Obádovicsé lesz, oltári balhé lesz.” Nem árt, ha jó helyen dolgoznak az ember tanítványai.

MAGAZIN: Mikor nyomtatták ki utoljára?

OBÁDOVICS J. GYULA: Az elmúlt év márciusában jelent meg a tizenkilencedik kiadás. Kétszáz darab számozott példány is megjelent aranykötésben!

VÁRADI JÚLIA: Arany Obádovics! Gratulálok. Ma hány példánynál tart a Matematika?

OBÁDOVICS J. GYULA: Ötszázhúszezernél. A német kiadást is beleszámítom.

VÁRADI JÚLIA: Nem kellett rajta változtatni?

OBÁDOVICS J. GYULA: Dehogynem. Minden kiadásnál gondosan át kellett vizsgálni a szöveget.

MAGAZIN: A Magyar Rádióban sokáig együtt dolgozott az egyik legjobb magyar tudományos ismeretterjesztővel, Egyed Lászlóval.

VÁRADI JÚLIA: Olyan sokat azért nem matekoztunk. Az sem térített el a nyelv, a film, az irodalom és a művészetek világától, hogy a férjem, Váradi András biokémikus kutató. Soha eszembe sem jutott, hogy tudományos újságíró legyek. Nem vagyok egzakt, sajnos. Sokkal inkább az érzelmek foglalkoztatnak, mint a racionalitás.

MAGAZIN: De nyilván nem a nagyinterjúkkal kezdte a pályáját.

VÁRADI JÚLIA: Gyermeteg egyetemistaként ötödéves koromban is mesékkel foglalkoztam. A diplomamunkámban összehasonlítottam a népmesei elemeket az angol, német és magyar mesékben. Aztán egy kedves ismerős bácsi, aki a rádiónál dolgozott, azt mondta, hogy szerinte jól tudok beszélgetni, érdemes lenne megpróbálkoznom a rádiózással. Ötödéves koromban meghirdettek egy gyakornoki állást a rádióban. Jelentkeztem, s a Petőfi rádió ifjúsági osztályának irodalmi rovatánál találtam magam. Később vicces módon kerültem át a „rendes” újságírásba. Elmondjam?

MAGAZIN: Jó volna. Hol járunk? Melyik évtizedben?

VÁRADI JÚLIA: A hetvenesben. Bölcs István, az ifjúsági rádió szerkesztőségvezetője megkért, fordítsam le egy Londonban készített interjúját. Kölcsönadta amagnóját a kazettán lévő angol szöveggel. Vittem a vállamon, s a Filmmúzeum előtt jegyüzér számolgatja a százasokat. Olasz film ment, kelendő volt a jegy. Nem tudom,mi jött rám, előkaptam a magnót. Kérdem, mit csinál. Mit? – kérdezett vissza –, hát, számolom a pénzt. S ezt belemondta a mikrofonba. Mire én: Nem undok dolog ez? Hogy ilyen sokat keres feketén?

MAGAZIN: Mire a fickó elszégyellte magát...

VÁRADI JÚLIA:Nem éppen. Életem első interjújának az volt az utolsómondata, hogy aki hülye, haljon meg. Ezt mondta a jegyüzér.

MAGAZIN: Életszagú, hiteles.

VÁRADI JÚLIA: A Táskarádióban adták le, akkoriban ez volt a leghallgatottabb sáv vasárnap délután háromtól négyig.

OBÁDOVICS J. GYULA: Emlékszem rá, Szilágyi János szerkesztette.

VÁRADI JÚLIA: Amikor odakerültem, Rékai Gábor és Nyakas Szilárd fölváltva készítették. De Nyakast kirúgták, én lettem helyette a Táskarádió szerkesztője.

MAGAZIN: Ősi, hősi műsor, a rádiótörténet fontos része. Szerettem.

VÁRADI JÚLIA: Nehéz volt készre csinálni. A főosztályvezetője, bizonyos Faggyas elvtárs péntekenként „lehallgatta” a műsort. Remegő lábbal vártam, mit dob ki az adásból.

MAGAZIN: Látja, a matematikus élete menynyivel egyszerűbb.

OBÁDOVICS J. GYULA: Tény, hogy csak avval kellett törődni, hogy a diákjaink megértsék az összefüggéseket. Különben én is bölcsésznek készültem, irodalom szakra szerettem volna menni, csakhogy Baján, a líceumban kimaradtam az ötödévből ’45-ben. Görög és latin érettségi kellett volna ahhoz, hogy rendes bölcsészhallgató lehessek. Nekem ilyenem nem volt.

MAGAZIN: De verseket, remélem, nem írt.

OBÁDOVICS J. GYULA: Dehogynem! Ifjúkoromban néhányat ki is adtak. Na jó, nem fogyott annyi belőle, mint a Matematikából.

VÁRADI JÚLIA: Miért nem ír a matematikai problémákról verset? Az biztosan tetszene a diákoknak.

OBÁDOVICS J. GYULA: A piről már többen írtak, híres matematikaprofesszorok, Hajós György és Szász Pál is köztük van. Én is írtam az unokámnak egyet.

MAGAZIN: Miért van az, hogy a matematikusok szeretik a zenét?

VÁRADI JÚLIA: Összefügghet a matematikai képesség a zenével. Péter Rózsa a Fazekasban tanított, és a legenda szerint nagyon fontosnak tartotta, hogy a diákjai zenéljenek. Volt is jó pár kiváló zenész közöttük.

OBÁDOVICS J. GYULA: A zenei jelenségek leírhatók matematikailag is. A Mozart-művek különlegességeit évekkel ezelőtt számítógéppel vizsgálták. A végén a gép gyártott egy Mozart-eredetihez hasonló darabot. A nyelvészet is szívesen alkalmaz matematikai módszereket. Csupa érdekes dolog jön ki abból, amikor a matematika más tudományokkal ölelkezik.

MAGAZIN: Az egyetemen volt egy nyelvésztanárunk, több évtizedet képes volt eltölteni a Halotti beszéd ’sumtuchel’ szóalakja történetével.

VÁRADI JÚLIA: Nekünk a német szakon meg kellett tanulnunk néhány gyönyörű középfelnémet verset. Iszonyú nehéz volt megjegyezni a szavakat, mert közük sem volt a mai némethez. Így aztán próbáltuk hasonló hangzású magyar kifejezésekhez kötni a vers részeit, olykor pikáns formák segítettek a legjobban. Elgondolható, hogy a vizsgán milyen nehéz volt röhögés nélkül megállni, amikor felidéztük magunkban az asszociációinkat...

OBÁDOVICS J. GYULA: A tanítóképzőben százhúsz verset kívülről kellett tudnunk. Százhárom magyar népdalt kellett megtanulni. Ma már nem tanítják meg a gyerekeknek a gyönyörű szép magyar verseket sem.

VÁRADI JÚLIA: Irigyeltem a papámat, aki több mint száz Ady-verset tudott kívülről. Elég volt neki egy sort mondani, simán folytatta.

OBÁDOVICS J. GYULA: Rögzítette. Lefényképezte az agyával.

VÁRADI JÚLIA: Google-agya volt. Ady mellett rengeteg Radnóti- és József Attila-verset is tudott. Sokféle élethelyzetben tudott versekkel „reagálni”.

MAGAZIN: Volt-e az életben olyan esemény, amelyben a Matematika segítette ki.

OBÁDOVICS J. GYULA: Nincs jobb névjegy, mint az Obádovics Matematika. Egyszer berendeltek a minisztériumba, már nem tudom, miért. Mondja a miniszter, hogy esti technikumban a Matematikából tanult, ugye, az édesapám, egy szakállas öreg bácsi írta? Mondom, hogy én. Mindjárt el tudtam mindent simítani.

MAGAZIN: Hopp, írni kellett volna könyvet azzal a címmel, hogy Váradi Zsurnalisztika.

VÁRADI JÚLIA: Éveken át tanítottam Kremsben, a Duna Egyetemen interjúkészítést a minőségi újságírás tanszéken.Már épp arra készültem, hogy jegyzetet írok, amikor elfogyott a külföldi oktatókra szánt pénz.

MAGAZIN: Kik voltak a legemlékezetesebb interjúalanyai? Akikre ma is szívesen emlékszik.

VÁRADI JÚLIA: Az egyik Kurt Vonnegut a nyolcvanas évek végén. Meg volt beszélve, hónapokon át szerveztem a találkozást. Aznap aztán elküldött, mert kibicsaklott a bokája. Nem tudom, voltam-e már életemben ilyen csalódott. Szerencsére másnap hajlandó volt fogadni, s majdnem négy óra hosszat beszélgettünk. Előtte Milos Forman-interjút készítettem. Woody Allent majdnem sikerült meginterjúvolnom, két mondatot tudtam beszélni vele, a végén csak megírni tudtam, hogyan vette elő a bárban a klarinét ját, s engem hogyan penderített ki a body guardja. Az egyik nagy élményem Susan Sonntag volt. Büszke vagyok rá, hogy fölhívott, amikor megtudta, hogy New Yorkban vagyok, mert korábban már készítettem vele több beszélgetést. Liv Ullmanntól valami nagyon fontosat tanultam. Ötvenéves volt, én talán negyven, s szóba hoztam az öregedést. Nem szoktam ilyeneket kérdezni, de nem bírtam ki, hogy ne tegyem föl a kérdést a gyönyörű színésznőnek, nem fél-e attól, hogy ráncai lesznek, és megöregszik. Azt felelte, szereti a ráncait, mert ezek az ő tapasztalatai és történetei, a ráncok beleíródtak az életébe, s ettől gazdagabb lett. Hogy mit mond magáról hetvenévesen, nem tudom, de akkor ezt elhitette velem, én pedig megnyugodtam tőle. A Párhuzamos történetek német sikere utáni Nádas-interjúra is szívesen emlékszem, miként a Végel Lászlóval készült beszélgetésre a közelmúltban, olyan izgalmasan mesélt a délszláv drámáról, hogy nekem csak az volt a dolgom, hogy figyeljek.

MAGAZIN: Minden héten nagyinterjút készít a Klubrádió Dobszerdájában, sok hallatlanul érdekes embert láthat vendégül.

VÁRADI JÚLIA: Kétségbeestem, amikor 36 év után a Magyar Rádió elnöke eléggé csúnyán elküldött. Nem láthattam, mennyire, jót tett velem; magamtól a rádiót otthagyni nem tudtam volna, „szegény” annyira a szívemhez nőtt. Ez több mint hét éve történt. Szinte rögtön átkerültem a Klubrádióhoz. Soha előtte nem éltem át azt az eufóriát, amit ez a rádió adott nekem. És ad ma is, noha állandó rettegésben élünk, mi lesz velünk holnap. (Azóta hivatalosan a miénk a frekvencia, de még mindig bizonytalanok vagyunk.) Ennyire igazi újságírói szabadságot nem tapasztaltam sehol máshol. A sok nehézség, politikai támadások, pénzhiány ellenére lubickolok, mint a hal a vízben. A portréműsor igazi nagy élvezet!

MAGAZIN: A matematikus nem fél az öregedéstől? Nyolcvanhat éves, de most is Szárszóról utazott Pestre a kedvünkért.

OBÁDOVICS J. GYULA: A családi átlagéletkor 97 év nálunk. Édesanyám száz évet élt. A dédanyám 98 éves volt, apám 97, amikor meghalt. Azért költöztünk Szárszóra, hogy a városi ötödik emeleti levegőt kicseréljük. Tizenhárom unokám van, öt dédunokám. Édesapám panaszkodott, hogy nincs olyan Obádovics, aki tovább vinné a nevet. Az egyik unokám, Érsek-Obádovics Mercédesz színésznő továbbviheti.

VÁRADI JÚLIA: Úgy néz ki, mint egy nyugdíj előtt álló hatvanas.

OBÁDOVICS J. GYULA: Arabmódszerrel szoktam megadni az életkoromat...

VÁRADI JÚLIA: Az meg mit jelent?

OBÁDOVICS J. GYULA: Visszafelé olvasom a 86-ot, hogy 68 legyen belőle. Reggel-este futok. Kivisz az út a Balatonig, az nagyjából háromszázméter. Aztán vissza. A születésnapomra futócipőt kaptam a lányomtól. Az meg minek – kérdeztem. Aztán kiderült, hogy sokkal kényelmesebb vele a futás!

VÁRADI JÚLIA

SZÜLETETT: 1948. március 1-jén Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: kulturális újságíró, a Klubrádió munkatársa. Dolgozott a Magyar Rádió Gondolatjel című műsoránál és a 168 óránál. Írott interjúi az Élet és Irodalomban, a Magyar Narancsban és a Mozgó Világban jelentek meg. Élt és dolgozott Amerikában, tanított Ausztriában. Pulitzer-emlékdíjas, a Nyilvánosság Klub ügyvivője.

OBÁDOVICS J. GYULA

SZÜLETETT: 1927. március 3-án Baján.

FOGLALKOZÁSA: a matematikai tudományok kandidátusa. Huszonkét könyv, harminc egyetemi jegyzet szerzője, a hazai számítástechnikai oktatás úttörője. Három lánya, tizenhárom unokája és öt dédunokája van, Balatonszárszón él. Szeret kertészkedni, horgászni, magyar és bunyevác népdalokat hallgatni.

VÁRADI JÚLIA

AJÁNLJA

KÖNYV: DÉS MIHÁLY - PESTI BAROKK

Bölcsészek 1984-ben.

SZÍNHÁZ: AGOTA KRISTOF - A NAGY FÜZET

A két éve meghalt svájci-magyar író regényéből.

FILM: NO

Dokumentum lm Pinochetet megbuktatásáról.

OBÁDOVICS J. GYULA AJÁNLJA

KÖNYV: PAUL HOFFMANN - A PRÍMEMBER

Erdős Pál kalandjai a matematika végtelenjében.

FILM: RON HOWARD EGY - CSODÁLATOS ELME

Russell Crow mint a Nobeldíjas John Forbes Nash.

ZENE: CARL ORFF - CARMINA BURANA

Könnyebb vele az élet.