Dolce vita – vita nélkül
Idegenvezetőnk, Babják Péter olasz zenékkel kezdi és zárja a két és fél órás túrát a metsző hidegben. A Guarda Come Dondolóra toporgunk a Vörösmarty téren, állítólag a mai napig busásan megél belőle előadója, Edoardo Vianello. A Vörösmarty-szobornak igazából semmi köze Olaszországhoz, de ha már erre jártunk, felidézhetjük az ismert történetet, hogy Kallós Ede és Telcs Ede munkájához egy máriás húszast küldött egy ungvári koldus, és a rendhagyó gesztus elismeréséül a szoborállító bizottság a pénzérmét beleöntette a mű talapzatába.
A Váci utcán sétálva kurflival jutunk el a közeli Új Városházára, amelyet az itáliai barokk építészeten iskolázott Anton Erhard Martinelli tervezett. Benn, a kapualjban egy újabb olasz művész, Carlo Adami által készített városvédő Pallasz Athéné-szobor látható, jobb térdén Buda városának címere pihen. Ezt az alkotást a budai Szentháromság térről mentették ki az időjárási viszontagságok elől, helyébe egy másolatot tettek.
Míg ide-oda kacsázunk a Belvárosban, feltűnik, hogy az ember az átlagos hétköznapokon mennyi minden mellett elsétál anélkül, hogy észrevenné, és a 2-es villamoson utazva is inkább a Duna felé fordítja a fejét, hogy a budai oldalt bámulja. Az sem tűnt fel korábban, hogy a Csók galéria átköltözött a Párizsi utcába, antikvitás és aukciósház néven nyitott újra. A piarista gimnázium pazarul felújított régi-új épületéhez sem sétáltunk korábban közel, ahogy a Contraaquincum maradványait sem szemléltük meg üvegkalitkán keresztül a csodásan rendbe hozott Március 15. téren.
A sétának ebben a stádiumában –tavaszi fesztivál ide vagy oda – a kéz már odafagyott a tollhoz, amellyel jegyzetelni próbálunk. Hogy a Károlyi-palotának mi volt az olasz vonatkozása, arra nem tudunk visszaemlékezni, de lehet, hogy semmi, mint ahogy néhány korábbi „megálló” olasz viszonyát is hiába kutatjuk. (De nincs panasz, minden információ érdekes.) Azt mindenesetre feljegyeztük, hogy a bécsi Anton Pius Riegel építette Károlyi György felkérésére az 1740-es években. Ma már közparkként működő kertje nyolcezer négyzetméter, és a kerítését szebbnek mondják a Nemzeti Múzeuménál.
A Nemzeti Múzeum kertjében és környékén, azaz az egész úgynevezett józsefvárosi Palotanegyedben aztán végre temérdek témába vágó helyet találunk: hol szobrot, hol intézményt, hol kis kávézót. Mert míg idegenvezetőnk arról mesél, hogy Stróbl Alajos Arany János-szobrának talapzatát az a Kauser József készítette, aki a Bazilikát is befejezte, szemfülesen felfedezzük az ezredes báró Monti Sándor, azaz Alessandro Monti szobrát, aki az 1848/49-es szabadságharcban az olasz légió parancsnokaként harcolt a magyar szabadságharcosok oldalán. (A Monti-csárdást mégsem róla nevezték el, hanem Vittori Monti zeneszerzőről, aki írta.) A kert túloldalán egy másik szabadságharcos, Garibaldi látható, akinek oldalán számos magyar légiós harcolt.
A legkézenfekvőbb helyszín nyilván a Bródy Sándor utcai Olasz Intézet, amelynek Ybl Miklós tervezte épülete 1865-től 1902-ig a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt. Csak 1942 óta az olasz állam tulajdona. Ennek kapcsán jött szóba Giorgio Perlasca neve is, az olasz kereskedőé, aki spanyol konzulnak kiadva magát több mint ötezer zsidó ember életét mentette meg a második világháború alatt, 1944-ben, Magyarországon. De tartogat még izgalmas helyszíneket ez az utca és az egykori Mágnásfertály. Az intézet szomszédságában például, a 10. szám alatt ott a Bródy House, amelyet egy lepusztult palotából építtetett újra egy angol üzletember, és a lakhatásért cserébe egy francia festőművész a különböző nemzetiségű művészbarátaival telefestette az azóta trendi szállóként és közösségi térként működő helyet.
Másként izgalmas történet a Gschwindt-palotáé, amelynek alagsorában, egy titkos laboratóriumban kísérletezett – a legenda szerint legalábbis – a likőrgyáros Gschwindt György az élet vizével. Családja ezt elképesztően szégyellte és titkolta, megszállottságáról csak a barátok tudtak, akik egyszer levelet kaptak Györgytől, hogy menjenek, mert megvan az élet vize. Mire odaértek, halva találták az iparbárót. Hogy a találmány ölte-e meg vagy a család tette el láb alól, az végül sosem derült ki.
Megnézünk még egy-egy palotát, például a Wenckheimekét – ez ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete –, majd a Mikszáth térrel zárul a séta. Nemcsak a közelben lévő olasz kávézó miatt, hanem a Mikszáth-szobor mögötti, velencei stílusú épület okán is: a meglehetősen romos ház ma a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtára.
Magyar–olasz kulturális évad
Koncertek, kiállítások, színházi és táncelőadások, filmnapok, könyvbemutatók, összesen mintegy 100-100 program várja a közönséget hat magyar és nyolc olasz városban a 2013-as magyar–olasz kulturális évadban. Az előkészítést a külügyi tárca végezte, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is százmillió forinttal járul hozzá az évadhoz az NKA forrásaiból. Fontos szerepet vállal a programsorozatban a Műcsarnok, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum. Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulójára az Operaház április 6-án Verdi-maratont szervez a Budapesti Tavaszi Fesztivállal (BTF) együtt, a napokban az olasz intézetben megnyílt a jubileumra a Római Operaház vázlataiból és díszleteiből készített tárlat.
