Önmagunkon nevetni jó
Fontos, hogy a Bányavirág egy trilógia része, vagy önállóan is megállja a helyét?
Mindegyik darab önálló szerkezet, a falu tartja össze, mind a három rész más-más témát dolgoz fel. A Bányavirág az alkoholizmust, a munkanélküliséget, az öngyilkosságot, a második, a Bányavakság a korrupciót és a szélsőséges nacionalizmust, a harmadik, a Bányavíz az egyházat és a pedofíliát. A helyszín ugyanaz a falu.
Járt ilyen helyen?
2011 februárjában gyomorszájon ütött, mikor elolvastam a Bányavirágot, a szüleim ugyanis bányavidékről származnak, Erdővidék, Köpecbánya és Barót környékéről. Félig-meddig ott nőttem fel, noha Brassóban születtem. Ugyanúgy bezárták ott is a bányákat, ahogy a darabban. Ismerem ezeket az embereket, az élethelyzeteket. Közeli és személyes a történet. A nagybátyám bányász volt, én is megfordultam a bányában. Kíváncsivá tett a környék.
Hogy lehet ilyen gyorsan kétszer megrendezni ugyanazt a darabot?
Nem tudom, először fordul ez velem elő. Így talán még nagyobb a kihívás. Mindenképpen fontos, hogy megőrizzem a nyitottságom, és érvényes előadás születhessen másodszor is. Talán annyival könnyebb most, hogy már sokkal jobban tudom, honnan hová akarok eljutni. De persze más eszközökkel, máshogy kellett megnyitni a szerepeket Budapesten, mint Marosvásárhelyen, hiszen itt egészen más karakterű színészek játszanak a darabban.
A koncepció változik? Átszabta a Nemzeti színészeire?
Talán kicsit komorabb, sötétebb előadás lett, de a szerkezet és a koncepció ugyanaz. Mindenképpen azt szerettem volna, ha új impulzusok érnek, ezért más karakterű és generációjú színészek játsszák, új a díszlet, és más hangsúlyok kerültek előtérbe, mint Marosvásárhelyen. Itt Ivánt, aki a bánya bezárása óta reményvesztett munkanélküliként csak a pálinkáspoharat emelgeti, és gondozza beteg édesapját, László Zsolt játssza. Ő egyszerre költői, mély, nyers a színpadon. Ugyanúgy az orvost – aki látogatja a beteg apát és a pálinkásflaskát – is teljesen máshogy játssza Stohl András. Izgalmas volt velük próbálni, mert nemcsak a darabban, hanem a privát életben is legendás barátság köti őket össze. Jó volt nézni, ahogy próbálnak, és a szünetben meg ugratják egymást. Vigyáznak egymásra.
Állítólag Alföldi Róbert igazgató pont fordítva ajánlotta a szereposztást. Mit látott rosszul?
A szereposztás-ajánlata nagyon tetszett, de én Ivánt szikárabb alkatúnak gondoltam, egyszerre földhözragadtnak, a lénye ugyanakkor hordozza azt a költőiséget, ami fontos, hogy megszólaljon ebben a környezetben. Hiszen nem tudhatjuk, ha őt taníttatták volna, hová kerül. Az orvos egyetemet végzett ember, aki belesüllyed a községi életbe, a tanulatlan Iván pedig egyszerűen ott ragadt.
Székely Csaba az interjúiban elmondta: Csehov Ványa bácsijára írta egy workshop keretében a Bányavirágot, de fontos ihletforrás volt Martin McDonagh Vaknyugat című drámája is. McDonagh nyelvezetére azért időnként emlékeztet a Bányavirág.
Lehet, hogy emlékeztet, Székely Csabának mégis más a nyelvezete. Elemelt a szöveg, ugyanakkor olyan cikornyásan káromkodnak benne, ahogy egy hétköznapi ember sosem. Mondok egy példát: „Egy hasmenéses szürkegalamb sem tud annyit szotyogtatni, ahányszor neked kedved szottyan túlontúl kedvesnek lenni a doktorral.” Ettől még Viola Gábornak, az Ivánt otthon játszó színésznek is égnek állt a göndör haja. A Bányavirág erős komikumát főként a belső tartalommal ötvözve akartam megmutatni.
Háy János drámái is hasonló felépítésű és erős nyelvezetű darabok. Játszik is egyben Marosvásárhelyen. Azzal sem érez párhuzamot?
A Gézagyerekben a Herda Pityu bányász vagyok. Háy szintén hasonló erősséggel dolgoz fel mély szociális problémákat – érdekes nyelvezettel fogja meg ezeket a történeteket. Úgy tűnik, ugyanazok a bajok léteznek ott is, itt is. Öniróniával kezelni egy problémát, katarzist okoz. Nehéz, de jó megtanulni önmagunkon nevetni. Lehet, hogy segít a túlélésben.
Mit gondol, a Székely-darabokkal a független Yorick Stúdió jobban bekerült a köztudatba?
Mindenképpen, bár a nagy áttörés a Stop the Tempo! volt, és amivel egyértelműen ismert lett, az a Gianina Carbunariuval készített 20/20 című előadás. Ezzel rengeteg nemzetközi fesztiválra eljutottunk, és az volt az első marosvásárhelyi produkció, amelyet beválogattak a POSZT versenyébe is. Ott díjazták az előadást, rá két évre pedig hívták a Bányavirágot.
Hogy él Romániában egy független színház?
Ugyanolyan nehezen, mint itt, hiszen nincs önálló társulatunk, produkciókra kérek fel színészeket. Pályázatokból élünk, így biztosra soha nem mehetünk, de valamire mindig számíthatunk. Az elmúlt 4-5 év sikereit a pályázatelbíráló szakmai bizottságok is látják. A helyi önkormányzat elismer bennünket, oda is pályázunk. Persze régóta próbálom elérni, hogy normatív támogatást kapjunk, de eddig nem sikerült. Nagy segítség, hogy a helyi polgármesteri hivataltól megkaptuk a marosvásárhelyi történelmi vár egyik bástyájának pincéjét. Jelképes bérleti díjat fizetünk. És bár Magyarországra és Romániába is pályázunk, ennyi támogatással az ember nem engedheti el a biztos állását, esetemben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, ahol színész vagyok. Tanárként dolgozom a marosvásárhelyi művészeti egyetemen is, és működtetem a Yorick Stúdiót. Egyiket sem szeretném feladni, mert a családot el kell tartani.
Mekkora az átjárási lehetőség a független és a kőszínház között?
A Bányavirágot függetlenként mutattam be, és megtetszett az anyaszínházamnak, így felajánlotta a koprodukció lehetőségét. Műsorra tűzte, bérletben játsszuk, ugyanez történt a Bányavaksággal is. Nagyon sok színész kíváncsi, szeretné tágítani a határait, így független műhelyeket keres. Amikor a Yorickot alapítottam, ez volt a fő célom, mert elégedetlen voltam azzal, amit a kőszínházban tapasztaltam.
Mit gondol, mekkora szériát élhet meg a Nemzetiben a Bányavirág – az igazgatóváltás után?
Remélem, nagyot. Még nem beszéltünk erről Vidnyánszky Attilával, de bízom benne, hogy jövőre is műsoron marad az előadás.
Pont a két főszereplő távozik a színházból.
Gondolom, nem lehet akadálya, hogy vendégként játsszák.
Mennyire tudja, vagy egyáltalán akarja, távol tartani magát attól az eseménysortól, amely a budapesti Nemzeti igazgatóváltását övezi?
Van egyfajta feszültség, de a próbákon ezt nem lehetett érezni, mindenki annyira alázatosan és kíváncsian próbált. A szünetben, a büfében és esténként egy-egy beszélgetésnél szóba kerül, kinek mi lesz a sorsa. Tehát akaratlanul is benne vagyok.