Megint belénk botlott egy kiváló kulthonlap a web susnyásában, amilyen piszok szerencsénk van. A címe Tényleg.com, és ekképp van felvezetve: „Képzeljünk el valakit, aki azzal henceg egy társaságban, hogy régebben a bátyjával sokakat megvert. Mikor a báty megjegyzi, hogy ez nem igaz, az ember nekiesik: Családáruló! Elvennéd a dicső múltunkat?! (...) Ugyanígy vannak, akik azt gondolják, hogy a történész, aki a valós múltat tárja fel, árt a nemzeti büszkeségnek, és sikertelenségre ítéli a hazát, sőt leértékeli saját népét a külföld előtt. (...) Annyira rossz a helyzetünk, hogy nemzeti önbizalmunkat csak kitalációkra építhetjük?” Nem, nem és még egyszer nem – üzeni a portál acélos elszántsággal.

A Történelemtanárok Egylete által jegyzett site fejlécének kialakításakor leginkább egy neoluxszal összefújkált vasúti vécé képe lebeghetett a dizájnerek szeme előtt, mintha ezzel is azt akarnák üzenni, hogy legyen bár a valóság olykor bármily visszatetsző, akkor is szent és sérthetetlen. Alább kicsit konformizálódik a kép, mindösszességében egy modern, jól tagolt, szépen berendezett és gazdagon illusztrált felület fogadja a nézőt.

A főoldal e sorok írásakor egy kitűnő ünnepi pamflettel kezdődik, a ’48-as forradalom kulcsfiguráinak Facebook-üzenetváltásaiból készült csokorral, majd az Aktuális című gyűjtésban komolyra fordul a szó. Elsőként egy valóban igen aktuálissá vált történelemhamisításról rántják le a setét leplet, tudniillik Szaniszló Ferenc nemrég kitüntetett, majd visszavont újságíró egy korábbi állítását cáfolják; a honlap tanúsága szerint Szaniszló 2010 novemberében azt üzente mikrokozmoszának, hogy tk. mohácsi katasztrófát a zsidók okozták (értsd: „ez nem antiszemitizmus, félreértés ne essék. Ez csak egy nemzethalál üzleti története”). Mint kifejtette, Habsburg Ferdinánd eladósodott a Fugger bankház felé, vagyis „az akkori világ Rothschildjainak”, és nem tudott fizetni – ebből lett a kalamajka. A Tényleg hosszasan sorolja az ellenérveket, mi maradjunk az elsőnél, az is bőven elég: A Fuggerek nem voltak zsidók. Kicsit később a sumerok és a számítógép megbontható barátságáról, valamint egy Horthyval kapcsolatos tévhitről olvashatunk.

A menü következő pontja a Cáfolós címet viseli, az itt olvasható értekezések egy rövid állításból, egy ugyancsak rövid válaszból és egy bővebb kifejtésből állanak össze, pl: állítás: a sumer–magyar nyelvazonosságot Badiny-Jós Ferenc bebizonyította. Cáfolat: Badiny-Jós Ferenc nem ismeri a sumer nyelvet és az ékírást, ominózus olvasata a hamisítás és félreolvasás keveréke (majd kifejtés).

Alább a szerzők listája jön, majd a Mások háza tája c. rovat, bizonyítandó, hogy nemcsak a mi dolgos, derék népünk birkózik a történelmével, hanem sokan mások is, például mára kiderült, hogy X. Keresztély dán király a német megszálláskor egyáltalán nem vette fel a sárga csillagot, valamint, hogy 1938 és 1945 között minden századik felnőtt dán a dán náci párt tagja volt, mi több, majdnem 7000 dán lépett be a Waffen-SS-be – erről eddig nem sokat és szívesen beszéltek.

Rendkívül érdekes a Melldöngetős c. fejezet is, amely azt igyekszik igazolni, hogy „a valós történelmi mindennapok képe legalább annyira szép és érdekes, mint a kitalálté. Kevesebb benne a dicső csata, de több a hús-vér ember, a lelemény és a kultúra”. Érdekes cikkeket olvashatunk itt egyebek mellett a pákászok talpraesettségről, a Lánchíd páratlan technikai bravúrjairól és a telefonhírmondóról.

Az utolsó opció a Videotár. Egyelőre nem túl gazdag – két film gyűlt össze benne –, de igen szórakoztató. Mindkétszer Dolák Saly Róbertet látjuk, aki először a sumer–magyar rokonságról beszél lelkes közönségének, majd Naftalin Ernőként a pilisi Ősbudáról tart népszerűtlen tudományos előadást egy buszmegállóban, ahol végül plüsstigrissé változik.