A bábfilm orosz úttörője Budapesten
A Mariinszkij Színház („birodalmi opera és balettszínház”) táncosa és balettmestere, Alekszander Sirjajev 1905 és 1909 között készítette el az első orosz táncfilmfelvételeket, valamint az évszázadon át rejtve maradt papír- és bábanimációkat (az utóbbiakat a világon elsőként) – ezek témája ugyancsak a tánc. Néhány napja a pesti Toldi moziban ismerkedhettek meg a hazai érdeklődők e páratlan, nálunk még soha nem látott mozgóképekkel, amelyek egyszerre tanúskodnak a múlt század eleji orosz tánckultúra és bábanimáció kifinomultságáról. Mondhatni, a véletlen teremtette az alkalmat.
A CEU vendégprofesszoraként éppen Budapesten tartózkodik Birgit Beumers, a bristoli egyetem filmelmélet tanára, aki nemcsak szakértője e témának, hanem közreműködik a Sirjajev Archívum működtetésében is. A Budapest Film Zrt. a Verzió Fesztivállal összefogva kérte föl őt a bemutatóra. Megtudhattuk tőle, hogy a megszállottan táncrajongó Sirjajev, akit hajtott a vágy, hogy megörökítse az emberi test mozgáslehetőségeit és a tánckoreográfiákat, először a „papírfilmmel” próbálkozott: papírszalagra rajzolt mozgásfázisokat vetített ki tükrök segítségével (hasonló mozgóképpel már ezt megelőzően próbálkoztak Európában).
A kamera megjelenése azonnal fölkeltette érdeklődését, és egy drezdai Ernemann Kino típusú, 17,5 milliméteres fölvevővel kezdett táncokat rögzíteni. Mivel társulatának vezetése nem engedélyezte, hogy a színházban filmezzen, családi nyaralójukban szabadtéri színpadot ácsolt, és azon feleségével, Natalia Matvejeva balerinával adott elő táncokat a kamera előtt.
Mivel a technika fejlesztése érdekében a hagyományos orosz baletten kívül érdeklődött a karaktertáncok, köztük a néptánc iránt is, mára felújított, digitalizált felvételein a többi között fölbukkan a magyar csárdás is. Ambíciója azonban nem állt meg ennél: saját készítésű bábszínházában, 20-25 centiméter magas, papírmaséból készült bábjai mesteri mozgatásával egész táncjátékokat filmezett le, például egy Harlequin-történetet, amelyben nemcsak a mozgás megjelenítése bravúros, hanem a rendező-koreográfus türelme is határtalan, tekintve, hogy hét-nyolcezer (!) mozdulatfázist kellett sorozatban beállítania és megörökítenie.
E „házimozik” készítésük idején sem kerültek a nagyközönség elé, később pedig dobozba zárva, elfeledve hevertek, túlélve polgárháborút, két világégést és a sztálini, majd a későbbi szovjet idők viharait, és csak véletlenül kerültek elő. Méghozzá a szerző más, trükk- és burleszkfelvételeivel együtt – a jó humorú Sirjajevet ezek a kísérletek is érdekelték. A kollekció – fölfedezése után – 1995-ben Viktor Bocsarovhoz került, aki Egy megkésett premier címmel 2003-ban dokumentumfilmet készített Sirjajev életéről, munkásságáról, de a teljes életművet csak 2008-ra sikerült felújítani, digitalizálva bemutathatóvá tenni. Azóta járja a világot.
A Bocsarov-mű mellett a Budapest Film Zrt. – Birgit Beumers közreműködésével – ízelítőt adott az orosz-szovjet animációsfilm-történet későbbi kísérleteiből. A harmincas évek sajátos szovjet technikájú színes alkotásai közül láthattuk az elsőt, Ptusko A róka és a farkas című filmjét, Puskin meséjének bő humorú földolgozását (A halász és a hal) és az 1937-ben készült, már félreérthetetlenül a hazai „kártevők” likvidálásának korszakát idéző mesét a gonosz farkasról, akit halálba kergetnek az erdő „szelíd” vadjai, hogy ismét gondtalan és boldog életük lehessen. A vetítéssorozat második napján korai szovjet 3D-kísérleteket mutattak be, az elsőt 1940-ből, majd többet a hetvenes évekből (az utóbbiak között egy antiimperialista propagandafilmet is az afrikaiak lemészárlásáról). Zárásként a 2007-ben készült észt–orosz alkotás, A madárijesztő vonzó perspektívát mutatott a 3D-technika bábfilmes lehetőségeiről.
