Öten zenélnek

Minden dzsesszzenész férfi és minden dzsesszénekes nő! Ha vannak is szabályerősítő kivételek, ezen a győri koncerten is nő áll majd a mikrofonnál Szakcsiékkal maga mögött.

Szinte hihetetlen, de azt mondják, hogy a Magyar Jazz Quartet több mint negyedszázados pályafutása alatt még sosem lépett föl női énekessel! Most pedig Győrben a tavaszi fesztiválon egy egészen különleges műsorban Ránki Borbála fog velük énekelni.

Tessék a YouTube-on kikeresni, ahogy Szakcsi Lakatos Béla zongorán és Csepregi Gyula szaxofonon eljátsszák a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt egy úgy két évvel ezelőtti felvételen. Nem tudom, hogyan kell hívni ezt a műfajt, nevezheti bárki világzenének vagy akárhogy, a lényeg, hogy a hallgató képtelen kivonni magát a hatása alól. Lenyűgöző, hogy szinte sosem az történik, amire számítani lehet, de a meglepetéssorozat vége: na, ezt éppen így szerettem volna hallani!

Szóval a népzene nagyon él a dzsessz színpadon, jól áll neki az új ruha, bírja a dzsesszes díszítéseket, megfelelő alany az improvizációhoz. Mi kell ennél több a muzsikusnak? Szakcsi Lakatos Béla és Vasvári Pál már úgy tíz évvel ezelőtt feldolgozott néhány magyar népdalt, mostanra pedig egy teljes koncertre való összegyűlt az átváltoztatásaikból. A zenekarban rajtuk kívül Csepregi Gyula (szaxofon), Mogyoró Kornél (ütőhangszerek) és Vasvári Márton (elektronikus hangszerek és effektek) játszik majd: ez már egy kvintett.

Ami egyenesen szextett lesz Ránki Borbálával. A 24 éves énekesnő a Kőbányai Zenestúdióban végzett, fő munkahelye a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, ahol zenei foglalkozásai nagyban segítik a speciális gondozást igénylő gyerekek fejlődését. A győri egyetem hangversenytermében cigánydalokat (például: Muri dej, le bálenca) és magyar népdalokat (Indulj el egy úton, Bagoly asszonykám, Jöjj meg, Duna, jöjj meg stb.) énekel.

Az élmény teljessé tételéhez pedig részletek hangoznak majd el magyar költök műveiből főleg Latinovits Zoltán előadásában.

 

ÉVFORDULÓK

Szöveg: Ongjerth Hanna

Március 25.

Most aztán bólogathatnak, akik hisznek a történelem körforgásában: 65 évvel ezelőtt a száznál több embert alkalmazó vállalatokat is államosították.

Március 26.

Joseph Ignac Guillotine szorgalmazta a nyaktiló használatát, de a legendával ellentétben az ő életének nem az vetett véget 199 évvel ezelőtt.

Március 27.

541 éve hunyt el a magyar humanista (és püspök), aki szerint hívő ember költő nem lehet (Janus Pannonius).

Március 28.

Nathaniel Briggs 216 éve szabadalmaztatta a mosógépet.

Március 29.

Húsz évvel volt idősebb Kosztolányi Dezső a 108 esztendeje született Rejtő Jenőnél.

Március 30.

Bizonyára többet kértek volna az oroszok Kaliforniáért, ha nem 146 évvel ezelőtt, hanem az aranyláz idején ütik nyélbe az üzletet.

Március 31.

Gőzerővel kezdődtek a munkálatok 104 évvel ezelőtt, amikor hozzáfogtak a a Titanic építéséhez.

 

I!

03. 27.

KEZDÉS: 19.00

HELYSZÍN: Széchenyi István Egyetem Hangversenyterme (Győr, Egyetem tér 1.)

CÍM: Népdalszínház Magyar Jazz Quartet

ÉNEKEL: Ránki Borbála

JEGYÁR:2200 Ft

 

Ránki Borbála
Ránki Borbála
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.