Egy, a napot lezáró másfél órás film fellelése – amiről esetleg még egy pohár bor mellett beszélgetni is lehet –, legalább olyan kihívásnak tűnik mostanság, mint két hónap alatt megtanulni kínaiul, vagy szellemi izgalmat találni Deutsch Tamás blogbejegyzéseiben.

A filmeket kínáló fizetős csatornának többször is adtam már esélyt, de a kötelező, egyéves hűségidő leteltével rendszerint úgy loholtam az ügyfélszolgálatukra visszamondani a csomagot, akár vadászkutya, ha őzet pillant a csalitosban. Néhány jó filmmel beetetnek, aztán hónapokig ezeket variálják, közébük tűzve pár harmadrangú horrort meg negyedrangú love storyt.

A kereskedelmi televíziók gyakorlatilag beszüntették a filmeket, legalábbis emberi időben nemigen kezdődik náluk komoly alkotás. Ha csak a két konkurensnek mondottat nézzük meg, mit kínálnak a jövő hétre az este nyolctól tízig tartó sávban, semmi okunk örömre. Sorozat sorozat hátán, egyik gyengébb, mint a másik. Az RTL-en az Éjjel-nappal Budapest indul nyolckor, s a következő izgalmakat tartogatja hétfőre: „Anikó békülési kísérletei hidegen hagyják Zsófit, Zsófi már nem tudja Anikó jelenlétét elviselni”. Majd jön a Barátok közt – „Miklós azt hiszi, elkaphatja végre Igort, de ehelyett sokkoló meglepetésben lesz része.” Ekkor már a munkaképes és munkába járó lakosság gyakorlatilag horkolva alszik a fotelben, így a színvonalában az eddigieknél jóval magasabb, de még mindig nem a jó film kategóriájába tartozó dr. Csont vagy A főnök már csak néhány fanatikus rajongót szögez oda a képernyő elé. A TV2-n semmivel sem jobb a helyzet. Családi titkok a belépő

– „megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek, hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe”. A mi kisvárosunkban egy közepes lakótelepi bérház gangján ezeknél jóval cizelláltabb kalandokat élhet át a figyelmes szemlélő. Akinek meg távcsöve is van, az egyenesen pokoli bugyrokban merülhet el – legalábbis vizuálisan – nap mint nap. A Jóban Rosszban méltó társa ellenfelének: „Roland hiába tesz meg mindent, Barbara hajthatatlan”. Aztán itt is jön a horkolósáv és a magasabb kategóriás NCIS. Filmet – olyan igazifélét – szombaton és vasárnap nyom mindkét csatorna, amikor az embereknek moziba meg színházba kéne menniük, vagy a barátaikkal vacsorázniuk. (Ha jobb lenne a világ.)

Apropó, mozi. Gondolnánk, hogy jó filmeket itt lehet nézni igazán, de nem. Hiába a legjobb alkotás, ha közvetlenül a fülünk mellett csámcsogva eszik a csipszet, orrunkba kúszik a fokhagymás-chillis szósz illata, fogak között pattog a kukorica, zörög a csokispapír, kekszeszacskó, sziszeg a kólásüveg, villódznak a mobilok. A napokban a lenyűgöző, Samsara című, öt éven át öt kontinensen, huszonöt országban forgatott művet próbáltam nyugodt lélekkel megnézni, ám a mellettem ülő asszonyság minden képkockánál félhangosan kommentálta, hogy épp mit látni a vásznon.

Feladtam. A tévét és a mozit is.

Filmeket most már csak DVD-ről nézek. Nem csámcsognak a fülembe, nincs se Roland, se Zsófi, se Barbara, van viszont Robert Redford, Meryl Streep meg Jeff Bridges.

Szolid ellenállás, de működik.