Kukorelli István annak a kitűnő plebejus értelmiségi garnitúrának a tipikus alakja, amely az 1980-as évekre lett meghatározó tényezővé a magyar társadalomban. Kővári Orsolya és az alkotmányjogász együttműködésének eredménye ez a beszélgetéskötet, amely hitelesen mutatja be az interjúalany életútját. A mű elé az Alkotmánybíróság első elnöke, Sólyom László, illetve Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát írt méltó előszót.

Kukorelli 1952-ben kései gyerekként született feltörekvő parasztcsaládba a Győrhöz közeli Tét községben. Szülei korai halála után a hagyomány, a szorgalom mintáit nagyszülei és jóval idősebb, továbbtanuló testvérei adták számára. Fontos szerepet játszott nevelődésében a katolikus vallás. Értelemszerű volt, hogy Pannonhalmán végzi a középiskolát.

Az 1960-as években alapvetően a falusi plébániák által kommendált tehetséges parasztgyerekek, illetve az osztályidegen polgársarjak kerültek oda. Kukorellinek keményen kellett dolgoznia, hogy a „klottgatyások” köréből kiemelkedve kitűnően érettségizzen, Teilhard de Chardin szellemében legyen katolikus. Pannonhalma után a katonaság következik. Számára a „sereg” sem gályapad, hanem laboratórium. Közösség, mi több „kiváló emberismereti gyorstalpaló, mindent előhoz, ami bennünk rejtezik.”

Pannonhalmi diák lévén 1970-ben nehezen, de mégis bekerül az ELTE jogi karára. Szinte értelemszerűen maradt bent az egyetemen, s lett az államjog tudósa, harminchat évesen kandidátus és dékánhelyettes, 1990-re, harmincnyolc éves korára a frissen szervezett alkotmányjogi tanszék vezetője. Aki ismeri Kukorellit, az tudja, hogy ennek a kiváló tudósembernek legjellemzőbb vonása egy nagyon toleráns (talán vallásos) emberi és szakmai tisztesség, erős visszafogottság.

Ezért is, hogy kevesen tudják, milyen fontos szerepet játszott a rendszerváltásban, ahogy az interjúban mondja, a „váltóállításban”. Miközben közvetlen munkatársa a Hazafias Népfrontot vezető Pozsgay Imrének, alapító tagja lesz a Független Jogász Fórumnak, amelynek túlbecsülhetetlen érdeme volt az ellenzék – az MDF és az SZDSZ – közös asztalhoz ültetésében. 1989-ben a Harmadik oldal képviseletében részt vett a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain.

Finom megkülönböztetés, de fontos, hogy önmagát a „váltóállítók” közé sorolja a máig egyre szaporodó „rendszerváltókkal” szemben, akikkel kapcsolatban a rá jellemző szerény iróniával idézi Garibaldit: „Kevesen voltunk és sokan lettünk”. S valóban kevés van az olyan típusú következetes demokratából, amilyen Kukorelli. Aki komolyan veszi, hogy az 1980-as évek vége csak a kezdet volt, s rendkívül sok munka kell hozzá, hogy ebből az országból igazi jogállam legyen. Ő a mentalitásából, a bibói eszmekörhöz való hűségéből következően építkező ember. Szakmáját, az alkotmánytant művelve tesz meg mindent, hogy hazánk demokráciában gyarapodjék. Számos munkája közül 1992 és 2007 között többször átdolgozva jelent meg a joghallgatók számára írt Alkotmánytana.

Állampolgári ismereti tankönyvet írt, amely több kiadásban jelent meg, többek között középiskolások számára. A tudományos és ismeretterjesztő munka, a kiválóan végzett oktatói tevékenység mellett volt az Országos Választási Bizottság tagja, majd igen magas szinten munkálkodva az elnöke. Szakmai karrierje egyik csúcsa 1999 és 2008 közé eső alkotmánybírósága volt. A napi robot tapasztalatai is hozzájárultak Az Alkotmány magyarázata című műve megírásához. Alkotmánybírói tevékenységének nagy próbája volt a 2008-as „szociális” vagy „háromdíjas” népszavazás. Hogy milyen szakmai okok miatt szavazott a népszavazás kiírása mellett, arról részletesen beszél az interjúban. Arról is, hogy azt követően „büntibe” került. 2009-ben nem kapta meg a távozó alkotmánybíráknak „járó” A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.

Az MSZP-kormány így torolta meg önfejűségét. 2010-ben azután Orbán Viktor kárpótolta Kukorellit. Ez azonban nem akadályozta meg őt, hogy ugyanez évben úgy nyilatkozzon a Népszabadságnak az akkori Fidesz-frakcióvezető egyik javaslatáról, s ezzel az új alkotmányról: „Lázár János javaslata nem jogállami válasz. Ezzel tulajdonképpen visszatértünk az 1949-es sztálinista alkotmány koncepciójához, amely szerint a szuverenitásból eredő összes jogot a parlament gyakorolja és nincs olyan testület, amely felülbírálhatná.” Ez azonban már kimaradt a könyvből. Kukorelli szemérmességével nem fér össze, hogy megvesztegethetetlenségével kérkedjen. Ám aki képet kíván alkotni róla, milyen nehéz (ha egyáltalán lehet) egy alkotmánybírónak pártatlannak maradni, annak ezt a könyvet érdemes elolvasnia.

Osiris, 196 oldal, 2480 forint