Az eszüket használják

Szépek, csinosak a lányok, tán még rúdtáncosok is lehetnének, vagy fülbe súgott szöveget gépiesen, vigyorogva visszamondó bemondók egy tehetségkutató versenyen, esetleg pártszóvivő is lehetne némelyik, hiszen tudjuk, hogy napjainkban ki lehet az.

A fiúk is terjeszthetnének drogot, verőlegényként is megállnák a helyüket, de az a helyzet, hogy ők sem ilyen karrierre vágynak.

Tudósok akarnak lenni. Nagyon úgy tűnik, hogy azok lesznek. Ők a megannyi tisztességes pálya közül az ökológusi, az agykutatói, a biofizikusi és a biokémikusi mellett voksoltak.

Ők tizenhárman néhány napja az ifjú kutatók teljesítményét el ismerő Akadémiai Ifjúsági Díjat vehették át.

A díjat a Magyar Tudományos Akadémia a fiatal tudományos kutatók elismerésére hozta létre. Az adott tudományterületen kiemelkedő, egyéni vagy csoportos munkával elért eredménnyel lehetett pályázni erre a kitüntetésre.

A mellékelt fotón az egyik ifjú nyertes. Csölle Cecília, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa, aki a P2 receptorok részvétele a központi idegrendszer fiziológiás és kóros működésében: a neurotranszmitter felszabadulástól a teljes genom microarray analízisig című pályamunkájával nyert. Na ugye, hogy tudós, aki ilyen munkacímen dolgozik. (A fotón látszik egy kevésbé fiatal díjátadó, ő Németh Tamás, az Akadémia főtitkára.)

A többi nyertes is megérdemli, hogy leírjuk a nevét: Rácz Boglárka, Somodi Imelda Réka, Somogyi Boglárka, Wilhelm Imola, Fekete Balázs, Szabó András Péter, Bérczi Kristóf, Deák András, Kurucz Zoltán, Pál András, Renner Károly, Tapasztó Levente (utóbbinak a grafénnel kapcsolatos elsőrangú kutatásairól már lapunkban is bőven írtunk).

Az Akadémiai Ifjúsági Díj korábbi kitüntetettjei közül sokan elnyerték az MTA doktora címet, többen az MTA levelező tagjaként dolgoznak. Az út adott, csak menni kell rajta a célig. Pénz meg majd csak lesz.

 

I!

DÍJ: Akadémiai Ifjúsági Díj - Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára alapította 1972-ben.

KAPHATJÁK: Akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó, 30 év alatti atal kutatók.

2013 BAN DÍJAZOTTAK TERÜLETEI: jogtudomány, történelemtudomány, matematika, zika (hangtan), kvantum zika, csillagászat, -zikai kémia, orvostudomány, kémia, biokémia, ökológia, limnológia, agykutatás

 

A díjazott: Csölle Cecíla
A díjazott: Csölle Cecíla
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.