Hiába próbálunk meg különbséget tenni a szándékban, mondván, az egyik újságírónak az a célja, hogy gondolatokat közöljön, a másik viszont oda akarja csalogatni az olvasót az oldalra, hogy az ott lévő reklámok bekerüljenek periferikus látásába, nem biztos, hogy igazunk van. Jó cikkek mellett is lehetnek reklámok, és nehezen tudom elképzelni, hogy valaki egyszerre tudjon mondatokat írni és ármánykodni, tudni, hogy ez egy marhaság, de a hirdetők biztosan örülnek neki.

Nehezen tudom elképzelni, de most örülnék neki, miközben az Index vérvádas hagymázát olvasom,mert legalább érteném, hogy mit miért csinálnak. A történet gyorsan múló kulturális szenzáció, találtak, kérem, itt egy Munkácsy festményt, amelynek a létét az özvegy mindvégig tagadta, hát ez is milyen gyanús. De hát tagadnia kellett, mert a kép iszonyú: torz izraelita arcok hajolnak egy szétterülő szőkeség fölé, a XIX. század utolsó negyedéről van szó, egy számunkra különösen nyomasztó eseményről, a tiszaeszlári vérvádról.

Hogy az egész koncepció ingoványos alapokon nyugszik, azt jelzi már a címben föltett kérdőjel: Munkácsy Mihály meztelen nőt ölő zsidókat festett? Látszik a nem különösebben aggályos fogalmazáson, hogy nem a művészet iránt érdeklődőket akarják megszólítani, nyilván ezért kellett a meztelenséget hangsúlyozni, és nem az alliteráció miatt, de hát az ember nincsen fából, szóval nézzük, mit akarnak. Még akkor is nézzük, ha a címben föltett kérdőjeleket utálja az ember: tessék állítani valamit, tessék addig kutakodni, amíg a kérdőjel eltüntethető. De már mindegy, odakatt.

A cikket magát egyébként könnyű ekézni, látszik, hogy a szerző, Földes András maga is érzi a gyenge pontokat, hogyan lehetne egy ekkora képet titokban tartani, kérdi,mire azt válaszolja a megkérdezett szakértő, hogy a kép le volt takarva, ja, ennyire rafinált lett volna a művész? Nincs a képen aláírás, csupán egy

M betű, meg egy... na jó, nem is értem, hogy miért nem kap ilyenkor senki a fejéhez, hogy ne tessék már hülyéskedni, szóval: egy horgony. Ami, körmönfont módon a megrendelőre, III. Sándor cárra utalna. Hogy pontosan miképpen, azt nem magyarázzák, de biztos igazuk van. Meglepő felfedezés persze, hogy akkor a festők többnyire a megrendelők nevét szokták ráírni a képekre, amikor szignálják, eleddig azt hittem, hogy a többi képen a Munkácsy a művész nevét jelöli, nem a megrendelőét, de mindig tanul az ember.

Persze minden elméletnél, meggyőző érvnél és logikai következtetésnél hatásosabb az, hogy a kép maga megtekinthető. Nem túl jó minőségű, és nyilván nem színhelyes fényképen, de azért látható, hogy miről van szó. Körülbelül annyira Munkácsy-mű, mint az a firka, amivel tegnap a boltban kipróbáltam egy alkoholos filcet. Sem a színe, sem a kompozíció, sem az alakok kidolgozottsága és főként a szétterülő nő nem jellemző Munkácsyra, ez volt a XIX. század nívós pornográfiája, miközben a gaz és kéjenc izraelitákat gúnyoljuk, közben egyek leszünk velük, és csorgó nyállal bámuljuk a puci nénit. Olcsóbb, mint a bordély, ha már egyszer ki van fizetve, és erkölcsösebb is, nem kukk, csak művészet.

Nem képzelem Munkácsyt szellemóriásnak, ami azt illeti, még festőóriásnak sem, de ez nem ő. Egyszerűen nem ilyen festő volt, nem ezekkel a hatásokkal dolgozott, sokkal szemérmesebb férfi volt a művészetében, nem is tudok egyetlen aktfestményéről sem. Nyilvánvaló, hogy az elmélet és az egész cikk iszonyatos ostobaság. Annyira nyilvánvaló, hogy Földes Andrásnak is tudnia kellett, amikor írta. De akkor miért írta?

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

03. 22.

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND Radócon (Radauti), az egykorvolt Monarchia legszélén született író, lapunk munkatársa. Semmi kis életek című regénye 2011-ben jelent meg a Libri Kiadónál.

03. 29.

LÁNGH JÚLIA Négy országban tízféle foglalkozás után írt néhány könyvet, az utolsó: Párizs fű alatt, Magvető, 2009.

04. 05.

KISS NOÉMI Író, kritikus.

Rongyos ékszer doboz címmel könyvet írt Kelet-Európáról. Ikeranya című novelláskötete a tavasszal várható a Magvető Kiadónál.