Ráckevei Anna lehet az örökös

A debreceni Csokonai Színház élére pályázó három jelölt közül Ráckevei Anna színésznő a legesélyesebb, aki Gemza Péter koreográfus-rendezővel közösen nyújtott be pályázatot. A városházáról kiszivárgott információk szerint Ráckevei Annát támogatja Kósa Lajos polgármester és a kulturális városvezetés, de ugyancsak ő a favoritja a teátrum társulatának, aminek nem kis részben az az oka, hogy a művésznőt már „belső embernek” tekintik, hiszen a színháznak hét éve tagja. A posztra azért kellett pályázatot kiírni, mert a színházat 2007 óta irányító Vidnyánszky Attila időközben a Nemzeti Színház vezetője lett, s habár debreceni megbízatása eredetileg 2013. december 31-én járt volna le, a rendező már június 30-val távozik a Csokonai éléről, hogy kizárólag a Nemzeti Színház irányítására koncentrálhasson.

Lapunk információja szerint Ráckevei Anna úgy pályázott Gemza Péterrel Debrecenbe, mint hajdan Csányi János és Vidnyánszky Attila: kezdetben Vidnyánszky volt a húzónév és Csányi az igazgató, míg a mostani felállásban Ráckevei a „név”, az „igazi direktor” pedig a koreográfus-rendező. Pályázatukban nem titkolják: szeretnék folytatni azt a művészszínházi irányvonalat, amelyet elődjük indított, ugyanakkor a pályázathoz nem csatolták sem Vidnyánszky, sem más ajánlását. Korábban nem lehetett arról hallani, hogy a színésznőnek társulatépítői ambíciói lennének. Felröppent a hír, hogy talán Vidnyánszky Attila rajta keresztül akarja a kezét a debreceni színházon tartani – ez feltételezhetően azért terjedt el, mert Vidnyánszky korábban úgy nyilatkozott: a Nemzeti igazgatójaként sem szeretne elköltözni a cívisvárosból.

A debreceni teátrum direktori posztjára kiírt pályázatra hárman jelentkeztek: a Ráckevei–Gemza-kettősön kívül a színész Kelemen Csaba és a rendező Nagy Viktor. Az 57 éves Kelemen Csaba 1980-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, osztályfőnöke Kerényi Imre volt. 1989-től tagja az egri Gárdonyi Géza Színháznak, és 1994 óta vezeti a nyári színházi előadásokat szervező Agria Játékok Kft.-t. Egy időben aktívan politizált: egyik Heves megyei vezetője volt a Független Kisgazdapártnak, de előadóművészként is föllépett politikai rendezvényeken. Debrecenbe nem teljesen idegenként érkezne, hiszen a 80-as évek elején a Csokonai Színház társulatának tagja volt. Tavaly Koltay Gábor vitte volna magával Miskolcra, de végül nem őt nevezték ki az ottani színház élére. Ezután a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. vezetője szeretett volna lenni, de ez sem sikerült. Debreceni pályázatáról annyit hallottunk: „meglehetősen ellentmondásos, egyik mondata cáfolja a másikat”.

A hatvanadik születésnapja felé közeledő Nagy Viktor legutóbb a Győri Nemzeti Színház direktora volt, míg a helyi képviselő-testület vissza nem vonta a megbízatását, műsor-politikai összeférhetetlenségre hivatkozva. Ugyanaz a jobboldali városvezetés váltotta le, amelyik kinevezte. Egyik alelnöke a Vidnyászky vezette Magyar Teátrumi Társaságnak, igazgatói pályázatoknál szakmai javaslattevő grémiumokban is felkérték az elmúlt időszakban, például a Nemzeti Színház igazgatói pályázatánál. Tavaly január óta a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) előadó-művészeti kollégiumának elnöke. Úgy értesültünk, hogy debreceni pályázatában „klasszikus európai népszínházban gondolkodik, igényes, minőségi, zenés és prózai előadásokkal”.

A szakmai bizottság kedden azt ajánlotta a közgyűlésnek, hogy Ráckevei Annát válassza igazgatónak. A testület hamarosan dönt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.