Valamelyest enyhít e gondon a világháló hírözöne, blogrengetege, amelyben a friss könyv is kap némi teret. Nagy baj viszont, hogy nehéz helyzetbe kerültek a korábban az olvasók szélesebb köréhez eljutó, magazinszerű könyves szaklapok – az Új Könyvpiac és a Könyvhét –, amelyek a minőségi könyvújdonságokról adnak tájékoztatást, értékelést.

A teljes képhez tartozik, hogy a nagy könyvterjesztő vállalkozások – az Alexandra, a Libri vagy a Líra – kiadnak saját könyves magazinokat, promóciós lapokat (Könyvjelző, Libri Magazin, Könyvklub Magazin). Ezek mellett az említett két kiadvány azonban éppen függetlensége miatt fontos.

Mai formájában mindkettő a rendszerváltás után, magánvállalkozásként született: az Új Könyvpiac (ÚKP) 1991-ben, a Könyvhét (K7) 1997-ben. Míg az előbbi havilapként, az utóbbi kéthetente megjelenőként kezdte, de aztán ugyancsak havira ritkult, az idén pedig már évi négy alkalomra, a könyvforgalmi csúcsidőszakokban.

Az ÚKP a laptulajdonos, Lafferton Kálmán beszámolója szerint évente nyolc (köztük két összevont) számmal jelentkezik, és könyvheti, téli könyvvásári melléklettel. Jellemző, hogy a „hőskorban” –a hazai könyves konjunktúra éveiben – még rendszeresen 20 000 példányban került az olvasókhoz, később csak 5000-ben, legutóbb már két-háromezerben (az áprilisi könyvfesztivál, a júniusi könyvhét és a téli könyvvásár idején 25-50 000-ben). Ami a finanszírozást illeti, a K7 tulajdonos-főszerkesztője, Kiss József eredetileg ugyanúgy a hirdetési bevételre alapozta a kiadást, mint az ÚKP vezetője. Ő is a könyvkiadók hirdetéseire számított, amelyeket a saját szerkesztőségi cikkektől elhatárolva közöl.

De ezek azok a pénzkiadások, amelyeket a könyvkiadók a leghamarabb lefaragnak, ha szorít a cipő. Igaz, csurran-csöppen a lapeladásokból – például a K7-et négyszáz könyvtár rendeli meg, a Líra boltjaiban terjeszti, és a Libri is vásárol belőle, de sok példányát ingyen osztják szét. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Maszre (a szerzők és kiadók reprográfiai egyesülete) támogatása nélkül azonban már mindkét kiadvány eltűnt volna. Az ÚKP az utóbbi két esztendőben 3, illetve 2,5 milliós dotációt kapott az NKA-tól, az idén ez 3,7 milliósra emelkedett. A K7 szerényebb állami támogatáshoz jutott korábban, tavaly pedig már a megszűnés határán imbolyogva a tulajdonos nem is mert pályázni. Most egyedi támogatást próbál szerezni.

– Még ezzel a megemelt támogatással is csak akkor maradhatunk talpon, ha a piaci bevétel összege eléri a tavalyit – mondja Lafferton Kálmán. Az évek során fokozatosan megváltak munkatársaktól, csökkentették a költségeket, nincs hová hátrálni. Új üzleti megoldásokkal próbálkoznak: kiadóknak exkluzív szerződést ajánlanak, mely szerint a könyvműhelyek javasolhatnak cikktémákat (műveket, írókat), de a cikk szerzőjét a szerkesztőség kéri föl és fizeti. A K7 tulajdonosa úgy próbálta az érdeklődést fokozni, hogy a szerkesztőség eszmecseréket szervezett közérdekű könyvszakmai kérdésekről – például a gyerekkönyvkiadásról, az olvasás helyzetéről és az értékek változásáról – a Petőfi Irodalmi Múzeumban (a könyvbarát alapítvánnyal közösen).

A lap témába vágó cikkekkel, interjúkkal kapcsolódott ezekhez, de az idén finanszírozás hiányában erről is le kell mondani. Mindketten úgy látják, lassan leáldozóban a nyomtatott megjelenés, a két lap jövője hosszabb távon a világhálón képzelhető el. Nagy kérdés, megteremthető-e ennek a piaci háttere is. Tavaly az ÚKP-nál megkísérelték fizetőssé tenni az internetes kiadást, de annak olvasottsága hirtelen oly mértékben csökkent, hogy a kísérlettel egyelőre fölhagytak. A közönség manapság nem akar fizetni havi háromszáz forintot igényes, könyvekről szóló cikkekért. Egy új könyvkiadói konjunktúra pedig még várat magára.