A Vidékfejlesztési Minisztérium által megrendelt anyagot tegnap a Hagyományok Házában (HH) ismertették, mások mellett a tárca illetékes államtitkára,V. Németh Zsolt és az Emmi kultúráért felelős államtitkára, Halász János jelenlétében. Előbbi kiemelte: a Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet égisze alatt rövidesen létrehoznak egy hálózatot, amelynek minden megyében lesz egy-egy pontja – ezek is segítenek majd a stratégia gyakorlati megvalósításában. Mint megtudhattuk, a Hagyományok Háza szakemberei által – 55 szakértő és 12 civil szervezet közreműködésével – kidolgozott stratégia legfőbb célja a népművészet megújítása, a tradicionális mesterségek fennmaradásának, tovább örökítésének, a kézművesek helyben boldogulásának és a falusi-kisvárosi közösségek megerősítének elősegítése, mindezen keresztül pedig települések anyagi kondícióinak javítása. A szerzők a helyzetfelmérés után pontokba szedték a legfőbb feladatokat.

Úgy látják: az egyik legfontosabb tennivaló a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálata. Azt javasolják, hogy az állam az első körben a mostani, havi 40 920 forintról ötezer forintra csökkentse a kézműves vállalkozók járulékterheit, majd később igazítsa a bevételeikhez; esetükben a 27 százalékos helyett ötszázalékos áfát tartanának reálisnak. Jóval nagyobb súlyt helyeznének az oktatásra is, az óvodától egészen a mesterkurzusokig, elképzelésük, hogy a népi kézművesség már az általános iskolai művészettörténet-tanításban legyen választható szakirány, és hogy a tárgyat oktató középiskolák számát növeljék –most csak egy ilyen van. Sok tennivalót látnak a fesztiválok vidékén is. Amint azt a HH munkatársai régóta forszírozzák, elő kellene írni, hogy ilyen összejöveteleken kizárólag zsűrizett termékeket lehessen árusítani, valamint – amire Beszprémy Katalin, az intézmény tárvezetője tegnap külön is kitért – mielőbb véget kell vetni a gyakorlatnak, hogy a fő attrakcióként felvonuló kézművesektől/ népművészektől ugyanolyan (többségük számára horribilis) helypénzt szedjenek, mint a többi vásározótól. Javítani kellene a közösségi színterek – alkotóházak, kézműves iskolák, nyitott műhelyek működési feltételein, amelybe beleértendő például az is, hogy a népi tárgyalkotás kapjon több lehetőséget a külföldi kulturális évadokon való részvételre.

A javaslattevők szerint csatlakozni kellene ahhoz az irányhoz, amely a helyi termékeket előnyben részesíti az egyebekkel szemben, így – Kincseskamra néven – cél- és okszerű lenne létrehozni egy kizárólag helyi (de legfeljebb 40-50 kilométerre készült) portékákat forgalmazó üzlethálózatot. Ez, mint Beszprémy ugyancsak rámutatott, egyfajta ellenpontként szolgálhatna a műnépi bóvlikat forgalmazó boltokkal szemben, másrészt tudomásul kell venni, hogy aki remek kézműves, nem feltétlenül jó menedzser – az egységes arculatú pontokból álló hálózat sokat segíthetne ezeknek a mestereknek a piacra jutásában is.

A stratégia kidolgozói felhívták a figyelmet, hogy a döntéshozóknak az alapanyag-termelés és értékesítés területén is be kellene avatkozniuk. Példaként említették, hogy fűzfavesszőből messze nem termelnek eleget, újabb üzemeket kellene nyitni (ezzel persze munkahelyet teremtenének), és rámutattak arra is: a ma divatos kukoricafajták csuhéja többnyire nem alkalmas kézműves célokra. Hasonló gondok vannak egyébként a szalmával is, szükség volna pár száz hektárnyi területre, hogy a (remények szerint növekvő) keresletet kielégíthessék.

A következő feladat egy intézkedési terv kidolgozása – minél gyorsabban. Nem mellesleg azért is, mert az előttünk álló hét év EU-pályázatain elsősorban közösségfejlesztésre, gazdaságélénkítésre lehet majd pénzeket nyerni. Márpedig a népi kézművesség legalább annyira közösségformáló erő, mint gazdasági tevékenység – mutatnak rá a szakemberek.