A főhős: Máté

Ha az elhivatottság szóra keresünk példát és megszemélyesítőt, Frieder Bernius nevének említésével mindent elmondtunk erről a jelenségről. A német karnagy elsőéves főiskolás volt, amikor 44 évvel ezelőtt megalakította Németország egyik vezető énekkaraként működő kórusát.

Ma már maga Frieder Bernius is „intézmény”, s ha lenne olyan titulus, amilyen Telemannnak a rendelkezésére állt Hamburgban úgy három évszázaddal ezelőtt, akkor Bernius ma Stuttgart zeneigazgatója lenne.

A Stuttgarti Kamarakórus mellé 1985-ben létrehozta a Stuttgarti Barokk Zenekart, majd 2006-ban a XIX. századi zene előadására specializálódott, szintén korhű hangszereken játszó Hofkapelle Stuttgartot. Szoros kötelék fűzi a Klassische Philharmonie Stuttgart együtteséhez is. A világhírű dirigens repertoárja így a reneszánsztól egészen a kortárs zenéig terjed; lemezeinek száma a százhoz közelít, és mindegy neki, hogy a cappella kórusművekről vagy romantikus nagyoperákról van szó.

Kétségtelenül a német zene az anyanyelve, a műfajok közül pedig az oratórium áll hozzá a legközelebb. E két kategória találkozik Bach Máté-passiójában, amelynek legfontosabb szereplője nem Jézus és nem is Pilátus, hanem a mesélő: az evangélista, aki végigvezet bennünket Krisztus szenvedéstörténetén. Ő viszi a hátán a művet és az előadást, s nagyban rajta múlik a produkció sikere. Tilman Lichdi személyében napjaink egyik legjobb evangélistáját üdvözölhetjük, így biztosak lehetünk abban, hogy az előadás méltó lesz minden idők legmegrázóbb passió feldolgozásához.

I!

03. 16.

KEZDÉS: 19.30

HELYSZÍN: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest IX., Komor Marcell u. 1.)

SZERZŐ: Johann Sebastian Bach

CÍM: Máté-passió

ELŐADÓK: Stuttgarti Kamarakórus, tuttgarti Barokk Zenekar

VEZÉNYEL: Frieder Bernius

JEGYÁR: 3900–12900 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.