Láthatatlan apák

Meglepő kutatásról olvastam a minap: a gyerekek kívánságlistáján az apa igen előkelő helyen van, jócskán megelőzve az anyát. A felmérésben 3–12 év közötti brit gyerekek vettek részt, akiket arról faggattak, hogy mit szeretnének leginkább kapni karácsonyra. Magyarországon nem készült hasonló vizsgálat, de biztosra veszem ugyanezt az eredményt.

A kívánságlista első helyén a kistestvér áll, a második helyen egy igazi rénszarvas, a harmadikon pedig egy igazi ló. A vágyálmok között időgép, a Hold, sőt, a cékla is szerepel a sok minden között. Az apa a tizedik a listán, őt jócskán leszakadva, a 23. helyen követi az anya. A felmérés nem csonka családok gyerekeire specializálódott, az apát a kétszülős családok gyerekei is hiányolják.

Az apakultusz már kisgyerekkorban kialakul, akkor, amikor az anya van otthon a gyerekkel, mielőtt beköszöntene a bölcsődés vagy óvodás korszak, amikor apa dolgozik, és csak este ér haza, a gyerek óriási örömére. Anyának lenni jó, de bizonyos szempontból hálátlan feladat, a gyerek főállású szórakoztatásán túl a hétköznapi, azaz napi feladatokat – úgymint bevásárlás, főzés, mosás, takarítás – is el kell végezni. A kisgyerekmást sem hall, mint hogy apa elment dolgozni, apa dolgozik, apának nincs ideje, még rosszabb esetben apa otthon is dolgozik, a számítógép előtt ül, és ilyenkor nem szabad zavarni.

Az apák sem egyformák persze, vannak aktívak is, akikkel naponta lehet találkozni óvodába menet például, láthatóan nagy beszélgetésbe feledkezve a gyerekkel. A játszótéren is vannak apák, meg az állatkertben, a bábszínházban is. Ők a szerencsések, akik később is gyerekeik bizalmasai lesznek. A gyerekkorban láthatatlan apák meg csak egyre előrébb kerülnek a gyerekeik kívánságlistáján. Nemcsak karácsonykor.

OLVASÁSRA VALÓ

1 SZERB ANTAL: UTAS ÉS HOLDVILÁG

E-KÖNYV Magvető, 392 oldal,1990 Ft

„Élvezte azt a paradox ötletet, hogy az olasz lapokat olaszul írják, ezen a hatalmas, bőséges áradású nyelven.” Olaszországba nem lehet Szerb Antal nélkül utazni, az e-könyv-olvasón pedig elfér a többi között.

2 SZERB ANTAL: A PENDRAGON LEGENDA

E-KÖNYV Magvető, 424 oldal,1990 Ft

„Az angol újságok kezelését sosem tudtam megtanulni, úgy látszik, ahhoz születni kell.” Anglia Szerb nélkül?

3 SZERB ANTAL: A KIRÁLYNÉ NYAKLÁNCA

Magvető, 434 oldal,2990 Ft

„Valami tisztességes félelem visszatart attól, hogy egykor valóban élt személyek szájába olyan szavakat adjak, amelyeket sosem mondtak el, szívébe érzéseket, amelyekről nem tudom ellenőrizni, vajon nemcsak a saját érzéseim-e.” Franciaországba nyomtatott Szerbet kell vinni!

I!

SZERZŐ: Peter Ballnik

CÍM: Apák kézikönyve - Útmutató a három évnél idősebb gyerekek neveléséhez

FORDÍTÓ: Schleicher Dóra

KIADÓ: Móra, 208 oldal

ÁR:3990 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.