Este a hotelszobámban azon gondolkoztam, mit keresek én itt. Nem jutottam semmire, próbáltam elaludni, de az se ment. Előszedtem a bőröndömből egy könyvet, Willem Frederik Hermanstól a Damoklész fekete szobáját. A főszereplője egy holland katona, akit a második világháborúban beszerveznek az antifasiszta ellenállásba. Több gyilkosságot is elkövet egy ismeretlen parancsára, aki a háború után eltűnik, a katonát pedig elítélik mint náci kollaboránst. Arról szól, hogy kiszolgáltatottak vagyunk a téves ítéleteknek, mert nem létezik abszolút igazság. Reggelre értem a végére. Akkor már tudtam, hogy író leszek – meséli pályája kezdetéről Peter Terrin, aki Az őr című művének bemutatójára érkezett hazánkba. A flamand szerző regénye 2009-ben jelent meg Belgiumban, és hatalmas siker lett. Akkora, hogy egy évvel később Terrin megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját is.

Célja az esendőség megmutatása

Az őr főszereplője két férfi, akik egy luxusapartman parkolóját felügyelik. A groteszk egzisztencializmussal átitatott történet rendkívül lassú ritmusban halad a kétértelmű befejezés felé. Harry és Michel mániákusan őrzi a semmit, mivel az épület lakói egy idő után eltűnnek. Így a párosnak csupán az üres parkoló és a végtelen várakozás marad az őrök kiképzésével és koordinálásával foglalkozó Szervezetre. A felsőbb irányításról ugyanúgy nem tud meg semmit az olvasó, mint a helyszínről és a korról. Az is csak sejthető, hogy valamilyen nukleáris fenyegetés elől menekültek el a lakások tulajdonosai. Bár a regény egy elképzelt világban játszódik, Terrin az alapszituáció forrásaként két nagyon is valóságos történetet használt.

– Láttam egy dokumentumfilmet két rabról, akik harminc évig éltek egy cellában. Miután egyiküket szabadon engedték, teljesen összeomlottak. Az embert akárkivel zárják össze ennyi időre, nagyon erős érzelmi és testi kötődést alakít ki a másikkal. Már tudtam, hogy a két fő karakter őr lesz, amikor a híradóban bemutattak egy épülő felhőkarcolót, és a benne lévő ezer négyzetméteres lakosztályokat. Így a két őr a pince börtönéből vigyázza a gazdagok luxuscelláit – mondja az inspirációról. A mű a kínzó vontatottság mellett azért néhány erényt is felmutat. Például annak ábrázolását, ahogy a tökéletes egyhangúságban az érzékek kiélesednek. Az örök szürkeségben egy eperlekvárfolt vörös parázsként izzik a földön. A személyzeti lift gumiküszöbének teljesen más illata van reggel és este, akárcsak a fémes aromájú betonfalnak. Michel napokig nem alszik, mert az egyik vízcsapon milliméternyi rés keletkezik; a szivárgás zaja elviselhetetlenül gyötri tudatát. Terrin megjegyzi, ha az agy nem kap semmilyen ingert, akkor gyárt saját magának. Példának egy pszichológiai kísérletet hoz fel: embereket egy sötét, teljesen zaj- és ingermentes szobába zártak, ahol egyedül voltak. Az egyiket két óra után ki kellett hozni, mert meg volt győződve róla, hogy van valaki a szobában rajta kívül. Egy másik határozottan állította, a folyosón rántottát sütnek. Érezte a tojás és a szalonna illatát.

Harry és Michel a szerzői szándék szerint az Egyesült Államok (George Bush) és Európa (Tony Blair és a többi nyugat-európai vezető) alteregója, a titokzatos háború pedig az iraki konfliktus. Ez érdekes annak fényében, hogy a regény egyik pontján Harry gyengéden megerőszakolja Michelt. Harry hamar pszichotikussá válik, kényszerképzeteinek valóságosságáról az akaratgyenge Michelt is meggyőzi. Az ellenségtől való pánikszerű rettegés eredménye pedig tragédiához vezet. Az őr, amely egy trilógia befejező darabja, a háború működését mutatja be. Azt, hogy a katonák egy része (Harry) hisz a saját igazságában, és az unalom és az állandó készültség közti érzelmi ingadozástól teljesen becsavarodik. A másik típus (Michel) sodródik a tömeggel, gyengeségének következtében válik áldozattá és bűnössé egy személyben.

Terrin célja az esendőség megmutatása. Úgy véli, az irodalom az egyetlen lehetőség, hogy némi empátiára tegyünk szert, és ténylegesen át tudjunk élni egy sajátunktól különböző sorsot. A modern ember ugyanis saját korlátoltságának és konzervítéleteinek szorításában él.

Éppen olyan szűkösen, mint egy elhagyatott luxusház pincéjének magányos őre.