Egy hónappal ezelőtt a független társulatok képviselőit látta vendégül Artner Sisso és Sándor Erzsi, most a kőszínházi struktúra néhány szereplője kapott meghívást. Invitálták többek között a Katona József Színház nagy vihart kavart, Cigányok című előadásának rendezőjét, Máté Gábor színidirektort és a darab társszerzőjét, Grecsó Krisztián írót is. Darab ideig úgy nézett ki, Grecsó el tud jönni, de végül le kellett mondania a szereplést. Máté Gábor pedig nem fogadta el a meghívást.

Ami nagy kár egyébként, tekintve, hogy kőszínházban nagyon ritkán láthatunk a romákkal foglalkozó darabot, ekképpen minden ilyen előadás különösen fontos lehetőségnek tűnik. A pódiumról – éppen a direktor távolléte miatt – ugyan csak szőrmentén bírálták az előadást, a közönség soraiból azonban többen élesen, nemritkán indulatosan kritizálták a munkamódszert és azt a cigányképet, amelyet szerintük az előadás sugall. Ők érezhetően azért érkeztek, hogy a kérdéseikre választ kapjanak.

De visszatérve a sógorhoz: 1996-ban azt felelte Mohácsi, egyszer mindenképpen elkészül az a cigánytematikájú színmű, hiszen nagy szükség van rá. Erre az „egyszer majd”-ra 2003 októberéig kellett várni: ekkor mutatta be a kaposvári Csiky Gergely Színház a Csak egy szög című drámát, amely az akkori színlap szerint Mohácsi István, Mohácsi János és Kovács Márton munkája, de a rendező az egész társulatnak tulajdonítja az előadás létrejöttét. A kérdésre, hogy mi indította a mű létrehozására a kaposváriakat – hiszen akkor még előtte voltunk a legdurvább cigányellenes bűncselekményeknek –, a rendező úgy felelt: azért már akkor is „eléggé fújkáltak a mostani szelek”.

A „cigánykérdést” fordított, illetve pozitív sztereotípiák segítségével is boncolgató előadás mindenesetre nemcsak a kritikusok szerint sikerült jól, sokan életük egyik legnagyobb színházi élményeként emlékeznek vissza rá. A kisebbségi sorsot, a cigányokkal szembeni előítéletek bonyolultságát többsíkúan, mozaikszerűen feldolgozó darabban van cigánylakodalom, van koncepciós per a XVIII. századból (a cigányok elleni vád: kannibalizmus), és van történet Krisztus idejéből is – a cigányokkal akarják beveretni a szögeket a Megváltó megfeszítésekor, ők azonban nem hajlandók ezt megtenni. (Egy szöget még el is lopnak, kritikusunk, Zappe László szavaival élve: félénk-suta szabotálási kísérletképpen.) Egyebek mellett a gyűjtögető cigány asszonnyal szórakozó rendőrök és a roma holokauszt is helyet kap az előadásban. A kérdésre, hogy a közelmúltbéli események, a cigányok elleni sorozatgyilkosság miatt nem gondolt-e arra Mohácsi, hogy újra elővegye a darabot, a rendező elismerte, hogy igencsak „piszkálja a csőrét” a dolog, és az utolsó, a félmúltat tárgyaló előadásrészben még akár helye is lehetne a brutális eseményeknek...

„Olyan dologról beszélgetünk, ami nincs is” – utalt Nyári Oszkár színész az est témájára, azaz a cigányság színházi reprezentációjára. Szerinte még a színházi szcéna sem tud megfelelőképpen reflektálni a problémára, ha pedig elszórva mégis létrejön egy-egy kőszínházi előadás a témában, akkor azután évekig sokan úgy érzik, hogy hátra lehet dőlni, ez pedig nem segíti elő, hogy újabb darabok, bemutatók szülessenek. A másik eset, hogy létrejön ugyan a mű, mondjuk valamelyik független színházi műhelyben, de visszhangtalan marad, kisvártatva pedig már senkit sem érdekel. Nincs tartós hatás, amire építeni lehetne. Nyári röhejnek nevezte továbbá, hogy „több mint húsz év telt el a rendszerváltás óta, a cigányságnak pedig még mindig nincs színháza”. Ami persze nem jelentene kizárólagosságot sem a szereplők, sem az előadás nyelve, sem pedig a darabok tekintetében – egészítette ki a Karaván vezetőjének gondolatát a február elején bemutatott A cigánytábor az égbe megy című előadásban is játszó Tóth Géza, aki a többiekkel összhangban úgy gondolja, csak saját előítéleteink feldolgozásán keresztül, önreflexíve lehet roma témájú darabot színre vinni.

Illetve máshogy is lehet – csak éppen nem érdemes.

Csak egy szög. Mohácsi János darabja több oldalról vizsgálta a „cigánykérdést”