Szemző Tibor

Volt – van! – előadója és közönsége a kortárs zenének Magyarországon. A most 58 éves Szemző Tibor a hetvenes években alakította meg a 180-as csoportot, az ellenkultúra hazai társaságát, amely klubokban és a Zeneakadémián egyaránt bemutatta, milyen új zenei művek születnek a világban és itthon.

Szemző Tibor már akkor ráérzett arra, hogyan lehet a művészet ágaiból egységes alkotást létrehozni, mai ésszel azt mondhatnánk, mindig is „összművészeti produkciókon” dolgozott. Talán a Csoma Sándorról készített, 2006-os Az élet vendége című filmjét nézve érzékelhető legjobban, hogyan ér össze hagyomány és jelenkor.

Az elsőre össze nem illőnek tűnő elemek és nevek békésen megférnek egymással, mint Ottlik, Hamvas, Wittgenstein, Thomas Bernhard vagy Franz Kafka.

Kafka Szemző mostani, Forgách Andrással közös munkájának, Az üzenet – dr. Kafka utolsó szerelme című előadásának központi figurája. Az ő korára és a mi korunkra jellemző történet adekvát megjelenése, ahogy a színpadon vetített képek, zenészek és a színészek együttműködése megteremti a (disz)harmóniát.

I!

02. 22.,

02. 24.

KEZDÉS: 19.00

HELYSZÍN: Művészetek Palotája Fesztivál Színház (Budapest IX., Komor Marcell u. 1.)

JEGYÁR: 2500–3900 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.