Egy pár
Nem mindig voltak ilyen nyitottak magánéletükkel kapcsolatban. Ha valaki megkérdezte, bevallották: igen, összetartoznak. De – mint több interjúban is elmondták – nem érezték szükségét, hogy mindezt világgá kürtöljék. Félelem is volt bennük. Vajon mit szólnának munkahelyükön ahhoz, hogy leszbikusok? Az ír törvények ráadásul lehetővé is tették volna, hogy Ann Louise-t emiatt elbocsátják állásából a főiskolán.
Mindez akkor változott meg, amikor végrendeletükről kezdtek gondolkodni. Kiderült: hiába házasodtak össze 2003-ban Kanadában, az ír állam ezt a frigyet nem ismeri el. Emiatt bonyolulttá vált, hogy egymástól ingatlant örökölhessenek, a fizetendő adó mértéke is ijesztő volt. Ekkor, 2004-ben döntöttek úgy, hogy korábbi félelmeik ellenére kiállnak a nyilvánosság elé, és harcot indítanak jogaikért. A közel egy évtizede húzódó folyamat már az ír legfelsőbb bíróságot is megjárta, ám még mindig nem zárult le. Eddig nekik kedvezőtlen döntések születtek.
Egyéb téren azonban pozitív tapasztalataik voltak: Ann Louise például megtarthatta állását. – Szerintem mindenkinek minden félelmével szembe kellene néznie. Ezek olyanok, mintha satuba fogná valami az elménket. Viszont könnyedén elillannak, ha kiállunk velük a világ elé, és felvállaljuk a következményeket – mondja Ann Louise. Sietve hozzáteszi: ott, ahol ez a kiállás fizikai veszéllyel jár, persze meg kell fontolni a döntést.
Mindeközben Katherine és Ann Louise a homoszexuális párok egyenlőségéért folytatott harc ismert arca lett Írországban. Összebújva mosolyognak újságokban megjelent fotókról, és kapcsolatuk bensőséges részleteit is megosztják közösen írt könyvükben, a sajtónak adott interjúkban. Ma már az sem titok például, hogy nap mint nap ágyba viszik egymásnak a reggelit.
– Nekem talán könnyebb volt megnyílni, már csak azért is, mert amerikai vagyok, más a temperamentumom. De ez egy közösen meghozott döntés volt. Mert fontos, hogy az emberek lássák, mi is csak olyanok vagyunk, mint ők – mondta lapunknak az immár ír állampolgársággal is rendelkező amerikai Katherine Zappone. – A feminista mozgalom kezdete óta tudjuk, hogy a személyes történet is politikai színezetű. A mi harcunk a melegek és leszbikusok jogairól ugyanannyira szól, mint a kettőnk szerelméről, amelyet el akarunk ismertetni az ír állammal –mondja a halk szavú Ann Louise Gilligan. A pár a budapesti meleg- és leszbikus hónap alkalmából érkezett hazánkba, ahol előadásokat tartottak és találkoztak a magyar LMBT-közösség vezetőivel, aktivistáival.
Katherine az amerikai Washington államban született és nőtt fel. Gyermekkorában templomba járt, szeretett olyan emberek között lenni, akik szerint a legfontosabb az, hogy jót tegyünk az életünkben. A The Independent című ír lapnak elmondta: már ötéves kora óta a lányokhoz vonzódott. Igaz, a végzősök gimnáziumi báljára még egy fiúval ment. 1981-ben érkezett Bostonba, hogy teológiából szerezzen doktori címet. Rajta kívül csupán egy másik diák kezdett ekkor ebből a tárgyból doktori tanulmányokat: Ann Louise.
Írországból kacskaringós út vezetett Bostonig. Makacs, önfejű lány volt, aki nem akart férfiaktól függeni. Az iskola befejezése után apácanövendék lett, annyira megfogta az őt tanító nővérek kedvessége, jósága. Egy idő után rájött, az apácaélet nem neki való – családja legnagyobb örömére. Máig azt vallja, nagyon sokat kapott azoktól az időktől: akkor tanult fegyelmet, munkamorált. S akkor vésődött bele, hogy amit kapott, abból vissza kell adnia azoknak, akiknek kevesebb jutott. Ezután Spanyolországba ment bébiszitternek, majd két évig ösztöndíjjal Párizsban tanult. Ezután kezdett teológiát tanítani a St. Patrick’s Főiskolán Dublin közelében. Innen ment Amerikába.
Katherine-nel ellentétben Ann Louise számára ekkor még nem volt világos, hogy a nőkhöz vonzódik. Hat héttel megismerkedésük után azonban már tudták, egymáshoz tartoznak, és együtt fogják leélni az életüket. A következő év októberében elkötelezték magukat egymásnak. Arra, hogy hivatalosan is házasságot kössenek, 2003-ban Vancouverben nyílt lehetőségük – ekkor ugyanis nem kellett sem kanadai állampolgárnak, sem kanadai lakosnak lenniük a házasságkötéshez.
Ám a melegek és leszbikusok érdekében végzett munkájuk csak egy része közösségi tevékenységüknek. – Minden kisebbség érdekében próbálunk tenni. Nagyon kevesen vannak a világon, akiknek az identitásában semmiféle kisebbség nem játszik szerepet, aki nem tartozik olyan közösséghez, amelyet valamikor, valahol elnyomtak. Gondoljunk csak a nőkre! – mondja Katherine Zappone. – Az a lényeg, hogy mind mások vagyunk, nincs két egyforma ember. Akkor lesz mindenki egyenlő, ha végre ezt elfogadjuk – teszi hozzá Ann Louise.
Az 1980-as években alapított szervezetük, az An Cosán (magyarul: Az Út) is nagyon különböző embereket hoz össze. Egy leszakadó, a recesszió miatt egyre szegényebb dublini kerület lakosainak szerveznek kurzusokat, hogy könnyebben elhelyezkedjenek, és ne szoruljanak segélyre. Az első órákat még ők tartották saját nappalijukban. Később megnyertek tizenhét vagyonos nőt az ügyüknek, akik adományokat gyűjtöttek – és például vezették a kisbuszt, amellyel a „diákok” eljutottak az órákra. – Ezeknek a nagyon védett, privilegizált életet élő nőknek az átalakulása ugyanolyan fontos volt, mint a hátrányos helyzetű asszonyoké. Régebben be sem merték volna tenni a lábukat egyes kerületekbe, most pedig mindennap busszal szedték onnan össze a tanulni vágyókat. Az út során a buszokban zajló beszélgetések voltak a legfontosabbak – meséli Ann Louise. Az An Cosán ma már negyven alkalmazottal működik, több mint hétszáz tanulója van. Munkatársai között egykori „végzettek” is vannak, akik közül többen mesterfokozatú diplomát szereztek. – Sok családban generációk óta most először nem öröklődött tovább a szegénység – teszi hozzá Katherine. Az egykori buszvezetőknek pedig ma már a lányaik gyűjtik az adományokat. – Nincs jogunk elfordítani a fejünket, és nem meglátni a szegénységet. Különösen nem a gazdagoknak – vallja Ann Louise. Azt is hangsúlyozzák: nem mondhatják meg az ő „értelmiségi elefántcsonttornyukból”, hogy mi a jó rászorulóknak. Az An Cosán irányát is a kezdetektől fogva a közösség határozza meg. Az, hogy nekik mire van szükségük.
Katherine úgy véli, Amerikában sokat javult a melegközösség helyzete az elmúlt évtizedekben. Barack Obama elnökségével újabb lehetőség nyílt arra, hogy a meleg- és leszbikusközösség további területeken kapjon egyenlő jogokat a heteroszexuális párokkal. (Obama törölte el a törvényt, amely megtiltotta, hogy nyíltan homoszexuális férfiak és nők szolgáljanak a hadseregben, és támogatásáról biztosította az azonos neműek házasságát is.) Ann Louise szerint Írországban is nagy változások zajlanak: egy nemrég publikált felmérés szerint az emberek 76 százaléka egyetért azzal, hogy az egynemű párok is házasságot köthessenek egymással.
– Az ír társadalom változik, amivel egyelőre nem tartanak lépést a törvények. Az itteni aktivistákkal beszélgetve számomra úgy tűnik, Magyarországon épp fordított a helyzet. A törvények védik a melegeket, ám a társadalom még nem elég elfogadó. Olvastam egy felmérést, amely szerint a magyarok fele nem szeretne a szomszédunk lenni, csak azért, mert leszbikusok vagyunk – mondja Katherine, miközben mosolyogva fordul oda a mellette ülő Ann Louise-hoz. Egymásra néznek, zavartan felnevetnek.
Látszik, nem is értik, mi baja lehetne velük bárkinek.
Névjegy
DR. KATHERINE ZAPPONE 1953-ban született az Egyesült Államokban. Teológiából szerzett doktori címet a Boston College-ben. 1983-ban feleségével költözött Dublinba, ír állampolgárságot szerzett. Filozófiát, teológiát tanított a dublini Trinity College-on, tanácsadóként is dolgozott. 2011 májusa óta az ír parlament felsőházának független tagja. Az ír törvényhozás első nyíltan leszbikus tagja.
Névjegy
DR. ANN LOUISE GILLIGAN Az írországi Donnybrookban született. Fiatalon apáca lett, ám kilépett a rendből, és filozófiát, teológiát tanult. 1976-ban kezdett tanítani a St. Patrick’s Főiskolán, ahol később vezetője lett az oktatási esélyegyenlőséggel foglalkozó központnak, ma már nyugdíjas. 1981-ben az Egyesült Államokba utazott doktori tanulmányokat folytatni. 2001-ben az ír oktatási miniszter felkérte, hogy alapítsa meg és vezesse a Nemzeti Oktatásügyi Jóléti Bizottságot.
