Pedig tudhatta volna, hogy ez teszi majd egyszer tönkre. Mindig is emiatt gyűlt meg a baja. Az iskolában, a munkahelyén, a házasságában. Az órákon folyton azon kapták, hogy kibámul az ablakon, s bár évekkel később, amikor már a Heti Kurírnál volt hírlapfotós, megtanulta némiképp kezelni a „kikapcsolódásait”, egyre sűrűbben esett meg vele, hogy lemaradt a képről. A polgármester rég elvágta az avatási szalagot, amikor bőszen kattintgatni kezdett, a baleset híres sebesültjét már a mentő vitte el, mire a sziréna felébresztette. Kirúgták, aztán meg a felesége is megelégelte, hogy sosincs velük.

Éva már négy éve lelépett a szemközti parkettással, Szén Lajosnak nem maradt más, csak az alkalmi melók és az alkalmi éjszakák bizonytalansága. Esküvőket fotózott akkoriban, születésnapokat, vagyis visszacsúszott a szakma legaljára, a vidéki, sátoros lagzikhoz, ahol akkor is véresre vertek valakit, ha el se jött.

A szezon közepén, egy forró júliusi szombaton súlyosbodott a baj. Lagzi volt, kétszáz vendégre rúgó násznéppel. Itt is elbambult többször, az anyakönyv szignálását és a menyasszonytáncot épphogy elcsípte. De az igazi meglepetés otthon várta. Újonnan vett digitális gépe teljesen megbolondult. Nem a színeivel, nem az élességgel volt a baj. Hanem... de ezt nagyon nehéz szavakba önteni. Szén Lajos egészen leizzadt a gondolattól, hogy mit fog majd mondani a zömök vőlegénynek meg a verőlegény külsejű rokonoknak. Mert a masina egy idő után nem az optikára hallgatott, hanem Szén Lajosra. Nem az unalmas, hétről hétre ismétlődő valóságot rögzítette, hanem Szén Lajos ábrándjait. Nem piszkos dolgok voltak ezek. Szén nem a szoknyák alá pillantott be gondolatban, ahogy mindenki híresztelte. A hétköznapi idill jeleneteit forgatta a fejében. Így jelent meg a képeken a menyasszony mellett bevásárlás közben a játszótéren egy Szén Lajosra nagyon is hasonlító gyerekkel. A villamosmegállóban és az állatkertben lufik között. De ezeket megmutatni, átadni még rosszabb lett volna, mintha a meztelen asszonykát kapta volna le alkonyi fényben.

Olyan volt ez, mint egy félrelépésnél is fenyegetőbb jóslat. Ráadásul mindkettőjük arcán nyugalom és békesség csillogott. Az egymást követő napok csöndes rutinja. A takaréklángon égő boldogság.

És egyre gyűlt az ábrándkép, egyre kevesebb maradt az igaziból. Szén egyre vékonyabb borítékot adott át a megrendelőknek. Hiába kényszerítette magát, hogy csak az előtte szürkülő valóságra figyeljen, a vágy újra és újra kifogott rajta.

Mert vágy volt ez, megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan. Nem is túl követelőző. De épp egyszerűsége miatt fénylett fel igazán. Mert, ha hiszik, ha nem, magyarázta Szén, bármelyik nő kezét-lábát törte volna egy ilyen képért. Hiszen sosem áll mellettünk valaki vakuzni kész géppel legkiegyensúlyozottabb pillanatainkban. Műteremben, hosszas előkészítések után sem lesz senki ilyen meggyőző, természetes és önmagáért való. Szép, mint saját életének egyetlen modellje.

De mit lehet tenni ezekkel az utánozhatatlan, egyszersmind szemérmetlen fotókkal? Csak egyet: kitörölni. Újra és újra.

S ki ne tudta volna jobban Szén Lajosnál, hogy minden egyes törlés az amúgy is szétgyötört, kimart lelken ejtett észrevétlen seb. Melyre ugyanúgy nincs gyógyszer, mint a szívzűrökre.

Úgy mesélik, hogy egy hét is eltelt, mire rátörték Szén Lajosra az ajtót. Gyanús volt, hogy egyetlen hang sem szivárog elő, léptek zaja sem hallatszik. S bár már jó előre az orruk elé gyűrtek egy zsebkendőt, mégsem fogadta őket kellemetlen szag. Holttest sem feküdt a kövön. Mindössze egy hatalmasra nagyított poszterfotót találtak, amelyen Szén Lajos mosolygott, kameráját lazán jobb kezében lógatva. Akik látták, szinte undorodva mesélik, hogy azt az elégedett és öntelt képet sokáig nem tudták elűzni az álmaikból. Rosszabb volt az,mint a kénköves ördög. Mint a folyton leselkedő vég.

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND

Radócon (Radauti), az egykorvolt Monarchia legszélén született író, lapunk munkatársa. Semmi kis életek című regénye 2011-ben jelent meg a Libri Kiadónál.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

03. 01.

LÁNGH JÚLIA Négy országban tízféle foglalkozás után írt néhány könyvet, az utolsó: Párizs fű alatt, Magvető, 2009.

03. 08.

KISS NOÉMI

Író, kritikus. Rongyos ékszerdoboz címmel könyvet írt Kelet-Európáról. Ikeranya című novelláskötete a tavasszal várható a Magvető Kiadónál.

03. 14.

FÁY MIKLÓS Zenekritikus, színház-, film és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.