A mai magyarországi (szélső) jobb se lenyelni, se kiköpni nem képes az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, az 1920. XXV. tc-t, amely (Teleki Pál első miniszterelnöksége idején) 6%-ra korlátozta az egyetemekre felvehető zsidók számát.

A mérsékeltebb jobboldaliak arra próbálnak hivatkozni, hogy ez nem is „zsidótörvény”, hiszen annak szövegében a zsidó szó elő sem fordul. Ez igaz, de aki ismeri például a törvény szellemi atyja, az antiszemita püspök Prohászka Ottokár 1920. szeptemberi nemzetgyűlési beszédét, amelyben hamis adatokkal, számokkal, ám annál ékesszólóbb antiszemita érveléssel harcolt törvényéért, az nehezen mondhatja, hogy itt nem súlyos jogfosztás, az alkotmányos jogok lábbal tiprása történt.

Aki pedig tudja azt is, hogy a törvény végrehajtási utasítása egyetlen félmondattal az izraelita vallásúakat (zsidó) nemzetiségűeknek minősítette, annak nem kell magyarázni, hogy ez bizony antiszemita törvény volt.

A Teleki, majd 1921-től 1928-ig a Bethlen-kormány, mint azt Kovács M. Mária elegáns stílusban, meggyőző érveléssel bizonyítja, a magyar politikusok mindent elkövettek, hogy a külfölddel elhitessék, ez a diszkriminatív törvény tulajdonképpen csak a továbbtanulási esélyegyenlőséget szolgálta. Hazug törvény volt ez és cinikus, antiszemita politikusok próbálták idehaza és külföldön is elhitetni, hogy tulajdonképpen csak a háború idején feltorlódott évfolyamoknak akartak helyet csinálni.

Ezt meg lehetett volna oldani nyári pótszemeszterekkel, és mint azt Kovács M. Mária statisztikai adatokkal is bizonyítja, az elcsatolt területekről áttelepített egyetemek Pécsett és Szegeden is tárt karokkal, tanárokkal és üres tantermekkel várták a diákokat. Nem lehetett a tanulmányi eredmények alapján korlátozni a továbbtanulók számát, a zsidó diákok „túl jól” tanultak.

Az antiszemita diákszervezetek, élükön a Turullal a zsidókon akarták megbosszulni az első világháborús vereséget, és őket tették felelőssé az őszirózsás forradalomért, valamint a Tanácsköztársaságért is. Mit sem törődve azzal, hogy a Tanácsköztársaságban alig két-háromezer zsidó vett részt. Kovács M. Mária szinte szenvedélymentes hangon ismerteti nemcsak azt, hogyan változott a törvény hatására az egyetemekre és főiskolákra beiratkozottak nemzetiségi és vallási összetétele (összességében több ezer zsidó nem tanulhatott tovább az 1920-as, 1930-as években), de mintegy mellékesen megjegyzi: a Tanácsköztársaság vörösterrorjának 480 halálos áldozata közül 31 volt zsidó.

Hozzátehette volna: ez pontosan 6,45%, vagyis a zsidók országos arányszámával egyenlő. A numerus clausus (zárt szám) törvényre, mint arra finom iróniával Kovács M. Mária utal, tulajdonképpen nem is volt szükség. Amikor a törvény antiszemita paragrafusát a Népszövetség nyomására végül 1928-ban a Bethlen-kormány kénytelen volt hatályon kívül helyezni, az egyetemi felvételi bizottságok a jelentkezők szüleinek foglalkozását (és persze vallását is…) kezdték vizsgálni. Csak 1928 és 1933 között a zsidó felvételizőknek kb. 70%-át, a keresztény diákoknak csak 15%-át utasították vissza az egyetemek. Legenda csupán, hogy az antiszemita diákszervezetek kényszerítették rá a kormányra és a Nemzetgyűlésre a törvényt.

Az első Teleki-kormány, amikor azt jónak látta, felhasználta, manipulálta a Turult és társszervezeteit, amelyek már 1919 őszétől követelték a numerus clausus bevezetését, de a külpolitikai következményektől tartó magyar kormányok a tüntető, az egyetemeken zsidókat inzultáló, összeverő diákokkal még egy évig nem sokat törődtek. A szegényparasztok és munkások gyerekei a törvény hatálybalépése után sem tudtak nagyobb számban továbbtanulni. A törvény kontraszelekcióhoz vezetett, értelmetlen és káros volt.

A numerus clausus törvény legfontosabb következménye az volt, hogy megtörte a jogkiterjesztés, az emancipáció 1867 óta tartó folyamatát. Az 1938-tól bevezetett zsidótörvények az 1920-as törvény által megteremtett hagyományban gyökereztek. Kéthly Anna szociáldemokrata képviselő 1938. május 12-én, amikor a (helytelenül) elsőnek nevezett zsidótörvény (1938. XV. tc.) parlamenti vitájában bírálta a javaslatot, prófétai előrelátással figyelmeztetett: „… jön majd a licitálás, mint ahogy voltak is, akik a 20% helyett az 5%-ot kívánták, majd a végleges kiirtást a gazdasági életből, sőt egészen a fizikai lét elpusztításáig mentek el.”

Napvilág, 267 oldal, 3600 forint