Kisközösségi élet

A kultúra háza, és tényleg, hétköznapi kultúránk része, hogy megismerjük a környezetünkben élőket, és együtttevékenykedünk, tulajdonképpen mindegy, hogy milyen foglalkozáson veszünk részt velük: csak legyen valami értelme.

Voltak a népművelők, voltak a művelődési házak, furcsa, de egyáltalán nem tűntek el az új világban. És nemcsak azért, mert nem lehetne másra használni őket.

A nép kulturális fele me lésének ideológiája nélkül is nagyon jól lehet működtetni az olyan intézményeket, amelyek eltérő méretű és berendezésű tereket nyújtanak azoknak, akik másokkal együtt akarnak csinálni valamit: gyűjteni és cserélni, nézni és figyelni, beszélni és hallgatni, táncolni és tornázni, játszani.

Úgy látszik, nemhogy lejárt volna az idejük, éppen hogy most jött el. Legföljebb mos tanában jobban szeretik, ha kultúrházként emlegetik őket. A budapesti Belvárosban az Arany János utca 10. valamikor Kelli László Úttörőház volt, ma Aranytíz Kultúrház néven havonta ezernél több látogatót fogad.

Van kiállítás, színházi előadás, filmvetítés, de a főváros közepén nem elsősorban a kulturális kínálat növelése a legfőbb feladat, hanem hogy legyen hely, ahol mindenki megtalálja a társakat, akik ugyanazt akarják csinálni, amit ő, vagy éppen ő találja ki,mit szeretnének vele együtt mások is.

Kell az ilyen hely!

AZ ARANYTÍZ KLUBJAI

Helytörténeti klub, örökifjak klubja, poli filmklub, Hermann Ottó Biológiai Kör, természetbarátklub, Zürichi Magyar Történeti Egyesület, Budapesti Székelykör, Menő-Manó tájak, korok, múzeumok klubja, Dési Huber István Képzőművészeti Kör, bridzsklub, kvízjátékosok klubja, játszóházak, gyermektánc, dzsesszbalett, salsa, hastánc, kick-box, jóga, torna stb.

 

I!

02. 23.

KEZDÉS: 19.00

HELYSZÍN: Aranytíz Kultúrház (Budapest V., Arany János u. 10.)

CÍM: pantomim, némajáték és annak szinkronizálása egy időben

JEGYÁR: elővételben:1500 Ftaznap:2000 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.