Csattanó nélkül

„Lakos Gyuri állapotánálaz áll a Facebookon, hogy Delete. December 25-én posztolta. És még van két olyan hülye, aki lájkolta is... Asszem, az egész Lakos Gyurival végződött. A gyerekkorunk.”

A Kolibri Színház Delete című előadása tizenévesekről tizenéveseknek szól, és frissműként teljesen korszerű a mai tinik mai problémáit, belső kapcsolatrendszerének ábrázolását illetően. Hiteles is, hiszen gyakorló tanár írta, Győri Katalin. A Delete a Kolibri és a Platform 11+ közös drámapályázatának díjnyertes darabja. Komoly dolgokat feszeget egy olyan korban, amely a kamaszok és szüleik számára is felkavaró: átmenet a gyerekkorból a fiatal felnőttkorba. A tizenéveseknek és szüleiknek is kihagyhatatlan: arra teremt alkalmat, hogy egymást megértsék. Szülő a gyerekét mindenekelőtt, főleg, ha azt gondolja,már nem számít neki, amit ő mond, fia/lánya már csak a barátokra hallgat, cikinek érzi a szülői elvárásoknak való megfelelést, mert az a menő, aki a saját útját járja, és meg meri szegni a szabályokat.

A Delete igazi dráma, de nemcsak letaglóz, hanem elgondolkodtat, majd felsegít, és továbbvisz. Ebben az előadás utáni beszélgetések is segítenek, mert a történetet tovább lehet és tovább kell gondolni. A tehetséges fiatal színészek által megformált karakterek olyan pontosan

el vannak találva, hogy mindenki rálel köztük a saját jelenlegi vagy egykori osztálytársának a klónjára: a vezérére, a stréberére, a különcére, a hátrányos és előnyös helyzetűére egyaránt. És a problémákra, amikről beszélni kell, vagyis muszáj, mert nem lehet mindent törölni.

OLVASÁSRA VALÓ

1 RAJ TAMÁS: 100+1 JIDDIS SZÓ

Makkabi, 239 oldal,2800 Ft

A magyar köznyelvben sok jiddis eredetű szó van, például: barhesz, dafke, éca, halef, herót, hohmecol, knédli, lóvé, meló, mázli.

2 EDGAR ALLAN POE: A FEKETE MACSKA

Alinea, 192 oldal,1850 Ft

Semmi sincs magától. A rémtörténetet is ki kellett találnia valakinek. Meg a detektívregényt. Poe ráadásul költő is volt, nagy költő, ezekben a műfajokban sem adta alább. Azóta alig találtak ki újat, inkább csak variálják, amire rájött.

3 CORMAC MCCARTHY: ÁTKELÉS

Magvető, 536 oldal,3990 Ft

A Határvidék-trilógia második kötete. „Az új helyen az első télen egy éjjel farkasüvöltésre ébredt, és tudta, hogy a háztól nyugatra fekvő alacsony dombok között gyülekező vadálla tok hamarosan lemerészkednek a holdsütötte síkságra, hogy a friss hóban űzzék a villás szarvú antilopokat.”

 

I!

02. 18.

02 .19.

KEZDÉS: 17.00

HELYSZÍN: Kolibri Pince (Budapest VI., Andrássy út 77.)

JEGYÁR:1700 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.