Amit Hollywood adni tud

2013-02-15

Na, most képzeljük el, hogy nemlesz Oscar-gála, mert nem készült film. Ugyan már, a hajnali órákban sokan látják majd Magyarországon is, ahogy a Lincoln céduláját veszik elő a legjobb film borítékából! Vagy a Django elszabadulét?

Úgy hallani, Szász János beletörődött abba, hogy beleír valamit a filmjébe, amit eredetileg nem akart, és így elkészül a Vajna-éra első mozija. S nagyon valószínű, hogy jó lesz. Még filmszemle is lesz. Ha jövőre nem is, előbb-utóbb összejön hatnyolc-tíz bemutatható mű. Mégsem fér a fejembe, hogy állami emberek ne tudják: autonóm alkotók művészi kiteljesedésének szolgálata és támogatása a dolguk, nem saját tudásuk és hozzáértésük bizonygatása, érvényesítése. Majd éppen a kormány főembere meg kiválasztottjai fogják megmondani – jaj, majdnem leírtam a nevüket, de hát még egyszer visszatérhetnek a való világból a művészvilágba! –, hogy mondjuk Mészáros Márta, Janisch Attila, Pálfi György vagy Fliegauf Bence igazából mit gondolt, amikor felvázolta filmelképzelését. Hogyan kellene tervet készítenie, ha úgy értene hozzá, ahogy ők.

Tudom, hogy aki Amerikában pénzt ad filmre, beleszólást is vásárol. Merthogy nem művészetet akar, nem a hazai kultúrát akarja építeni, hanem sikert és pénzt akar látni. Azt is tudom, hogy sokat köszönhetünk Hollywoodnak. Valamiért úgy alakult, hogy az álomgyár megtartott egy színvonalat: tökéletes kidolgozottság, hibátlan képsorok, pontos karakterek, lenyűgöző látvány, kongeniális zene nélkül nem kerülhet senki Oscar-közelbe.

És ez minta a filmkészítőknek mindenütt a világon.

De aki megnézi az idei jelölteket – A messzi dél vadjai, Napos oldal, Lincoln, A nyomorultak, Pi élete, Django elszabadul stb. –, nem fogja azt gondolni, hogy általuk az amerikai kultúra és művészet meghatározó alkotásai siratják-rémítik-nevettetik meg őt. Vessenek meg, de én úgy emlékszem, rózsaszín semmit mondás nyert már Oscart sokszor, de Magyar Filmszemlét még sosem.