A labda helye

Jaj, mennyit szenvedtem egy időben a focitól! Nem akkor, amikor rendes gyerekeknek kell, tíztől tizenhatig, mert akkor egyáltalán nem fociztam. Egyrészt tudomásul vettem, hogy a lábam és a labda közötti kapcsolat egyáltalán nem harmonikus, valahogy mindig az élére tud pattanni a golyóbis, meg ezek a lendületes, rövid futások sem álltak jól.

Maradt a kapus posztja, csak nagyon meg lehet utálni, amikor a kisportolt és kellő lövő erővel rendelkező nagyobb fiúk eltalálják az embert. Nyilván ez valami túlérzékenység, de nekem minden lövés fájt, nem kellett gyomron vagy fejen találni ahhoz, hogy kellemetlenül érezzem magam. A mérkőzések így aztán átmentek meneküléssé, hogyan lehet úgy fordulni, hogy nehogy eltaláljanak, hogy még véletlenül se védjen az ember, amitől a szereplése meglehetősen okafogyottá vált, ha mégis eltalálnak, akkor fáj, ha nem találnak el, akkor ordibálnak a többiek.

Nem esett nehezemre kimaradni ebből a szórakozásból. Akkoriban. Mert aztán eljött a katonaság és az egyetem, és az ember rájött,hogy nagyon egyedül tud maradni, ha nem érdeklődik a foci iránt. Lehetett orrot felhúzni, hogy ezek mind megőrültek, elvben a jövő csúcsértelmiségijeinek készülnek, és ehhez képest kint kurva anyáznak az Üllői úton. De tudtam, bennem van a hiba, valamit nyilván nem értek.

Valamit nyilván nem értettem, mert elmentem egy irodalmi délutánra, ahol Kukorelly Endre azzal kezdte, hogy nagyon örül, hogy itt lehet, illetve nem örül annyira, mert épp Fradi–MTK van valahol. Vagy belenézett az ember Esterházy összes műveibe, és folyton fociztak benne. Megvertük az oroszokat. Vagy kikaptunk tőlük. Mindenről szép írások születtek,mind arról szólt, hogy a labdarúgás nem az, aminek látszik. Közösségteremtő, szabadság kis körei, vagy mit is szoktak akkoriban mondani. Egy pont a világban, ahol össze lehet gyűlni, és együtt csinálni valamit. És nem kell közben inni, mert azt sem sikerült tökéletesen elsajátítani. Akkor már inkább foci.

Persze az ember nem lesz hirtelen ügyes, állóképes, labda biztos. Nem tud egyeneset rúgni, és nem tud hősiesen beleállni a lövésbe. De akkor is ott van, ha nem is a közepén, de a társaság szélén, születnek gondolatai, megfigyeli, hogyan vetkőznek ki mások, vagy akár ő maga is, próbál bölcselkedni. Mennyire demokratikus forma, egyrészt nincs semmi nyersanyagigénye, bárhol lehet pályát kreálni, két ledobott trikóból már kész a kapu, labdát pedig csak lehet szerezni valahonnét. Meg ahogy Ihász Gábor énekelte: a mérnök úr, a házmester és a beatzenész, mind együtt játszhatunk. Ó, csodálatos sport. Mindig ad beszédtémát, mindig tudni lehet, ki mennyire van otthon a dolgokban, a világ dolgaiban, a szabad világ dolgaiban. Ki az, aki csak a sztárokat ismeri, aki csak azt nyomja, amit a sportriporterek, és kinek vannak színvonalas mániái, figyeld már, az a portugál hátvéd, Lima Pereira egyáltalán nem csúszik be.

Aztán lassan férfiúvá lettem, és elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Eszembe nem jutna meccsekre járni, fogalmam sincs, hogy ki most az aktuális világbajnok, és visszautasítom, hogy ezek a többé-kevésbé félkegyelműnek látszó gladiátorok legyenek a példaképeim vagy akárki másnak a példaképei. Némi gyönyörűséggel nézem, amikor érdekes momentumokat látni az interneten, a kapus saját kapujába ejti a labdát, furcsa, hogy senkinek sem tűnik föl a nyilvánvaló csalás, szórakoznak az eredményekkel a fogadások vagy a dráma miatt. Túl sok pénz mozog itt ahhoz, hogy a focistákra lehessen bízni. Majdnem ennyi gyönyörűséget jelent, hogy a jelenlegi vezetőség elképesztő összegeket költ, és hasonlóan elképesztő összegeket követel a foci támogatására. Végre. Végre nem kell úgy tenni, mintha ez a játék valami nagy csoda volna, lelkek és idegek harca, nem kell azt mondani egy passzra, hogy zseniális. Végre odakerült a futball, ahová való: cirkusz, ostobák mulatsága, rúgd és fuss. Nem kell tovább keresni, amit soha nem találtam benne. A majmoké a világ.

 

FÁY MIKLÓS

Zenekritikus, színház-, filmés ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

 

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

02. 22.

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND

Radócon (Radauti), az egykorvolt Monarchia legszélén született író, lapunk munkatársa. Semmi kis életek című regénye 2011-ben jelent meg a Libri Kiadónál.

03. 01.

LÁNGH JÚLIA

Négy országban tízféle foglalkozás után írt néhány könyvet, az utolsó: Párizs fű alatt, Magvető, 2009.

03. 08.

KISS NOÉMI

Író, kritikus. Rongyos ékszerdoboz címmel könyvet írt Kelet-Európáról. Ikeranya című novelláskötete a tavasszal várható a Magvető Kiadónál.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.