A lap ötlete a Naplónál dolgozó fiatal szerkesztők, köztük Réger Ádám fejében született meg. Sokat rágták ezért a főszerkesztő, Oláh János fülét, mire igent mondott. Irodalmi lapba belevágni ugyanis kockázatos vállalkozás. Végül is egy hasonló jellegű és című francia folyóirat (Le Magazine Littéraire) győzte meg a főszerkesztőt, hogy lehet keresnivalójuk vele a piacon, a francia lap ugyanis már az ötszázadik számánál tart. Akkor hatot-hetet talán ők is ki tudnak adni, gondolták, ez a minimumcél. Az első számot Illyésnek szentelték, még a tavalyi 110. születési évforduló kapcsán, de azért is, mert úgy érezték, vele kapcsolatban van elég aktuális felmutatnivaló, újdonság, újraértelmezési lehetőség. S főleg mert jelezni szerették volna, hogy a népi irodalom, a népi írók üzenete nem követhetetlen út, nem zsákutca, mint manapság sokan gondolják. És talán azért is Illyés, mert – mint Tőzsér Árpád is írja lapbeli tanulmányában – érthetetlen, miért nem tudta elfoglalni helyét halála után harminc évvel sem a magyar irodalmi panteonban és „hagyománytörténésben”. Az új magazin megpróbál egy korszerű Illyés-képet adni, Illyés sokszínű és érdekes jelenségét felmutatni.

Színes, képes, irodalomtörténeti

Átnézték a hagyatékot, amely részben az író lányánál, Illyés Máriánál, részben az Illyés Gyula Archívumban található, és igen sok kiadatlan írást találtak. Ezek egyike az emlékezet hídjait megidéző Mi az, hogy idő? című esszé. Jólesően tiszta, szép írás az emberemlékezetről, pontosabban egy 1772. december 12-én lezajlott disznóvágásról, amelynek története szóbeli örökségként maradt az íróra. Ízelítő Illyés zsenijéből. S hogy mennyi minden maradt kiadatlan? A Magyar Napló például Ráadás élet címmel külön kötetben jelentette meg a költő száz, eddig publikálatlan versét. S nemrég előkerült egy regénytöredék is, az Ítélet előtt, amelyet novembertől a Holmi kezdett közölni. Az Irodalmi Magazin sajnos nem foglalkozik vele.

Közlik viszont Illyés kevéssé ismert, ifjúkori vicces recenzióját a telefonkönyvről. A mester később nosztalgikus iróniával tekintett vissza e szürrealista korszakára, de mint a szerkesztő bevezetője írja: ideje újraolvasni és komolyan venni ezeket. És itt tetten érhető a lapnak azon becsvágya, hogy újraértékelést indukáljon, ne csak szórakoztasson. Új szempontú vizsgálat Illyés vallásos költészetének kutatása (Bibliájáról Oláh János ír), izgalmas az Egy mondat keletkezéstörténetéről, s annak Eluardtól való előképéről, valamint a versnek a mai költészetre gyakorolt hatásáról, parafrázisairól szóló tanulmány (előbbiről Szávai János, utóbbiról Csontos János értekezik) vagy a tihanyi kert története és felmérése (Baranyai Emese Rita tájépítész tollából). Érdekes a Hommage rovatban tucatnyi kortársunk (Csoóri Sándor, Ágh István, Juhász Ferenc, Kodolányi Gyula és mások, fiatalok: Iancu Laura, Lackfi János) vallomása Illyés-élményeikről, csak hát fájdalmasan hiányzik a megszólalók közül a „másik oldal”, Konrád, Esterházy, Nádas... És nem beszéltünk olyan örökzöld témákról, mint Illyésnek József Attilával való szerelmi és irodalmi rivalizálása, francia kapcsolatai, magyarságvállalása, politikai szerepe, melyek szintén új vizsgálat tárgyai.

Az új magazin időtálló terméknek látszik, amelynek szavatossága mindenképp hosszabb a megjelenés periódusainál: tanárok még óratervet is találnak benne. Az ezer példányban megjelent első szám máris szépen fogy, s ebből bátorságot véve a következőt már kétezerben nyomják. Idén még Márai és Gárdonyi kerül sorra, aztán negyedévenként újabb írók, irodalmi jelenségek következnek.

– A lapok egy része már korábban is elindult a látvány, az új tipográfiai megoldások felé, kihasználva a számítógépes technika szinte korlátlan lehetőségeit. Ez a törekvés, ha hitelesen összeszerveződik benne a szellemi tartalom és a vizuális ötlet, új dimenziókat nyithat a jövő kiadványaiban, és reklámhordozónak sem jelentéktelen – mondja Aczél Géza, az Alföld főszerkesztője. Csakhogy messze vagyunk még az ideális megoldásoktól. A mai gyakorlat inkább bulvárosít, elmaszatolja a színvonalbeli különbségeket. Egy szaktanulmányt például igen nehéz megemészteni tónusváltások, tengelyferdítések, zuhogó logók és tipográfiai bukfencek társaságában, villantja fel Aczél a magazinosodás határait.

De a magyar irodalmi folyóiratok piacán más feszültségek is vibrálnak, például a szakmailag hiteles és a műkedvelő lapok megítélésében. Még akkor is, ha nem egyszerű éles határvonalat húzni, és az sem bizonyos, hogy mindig a színvonalasabb kiadványok a népszerűbbek. Az ideális az lenne, véli a főszerkesztő, ha megfelelő szellemi gazdasági bázison réteglapok sokasága alakulhatna ki. Ez egyelőre illúzió, így létezik némi igazságtartalma annak a véleménynek is, ismerte el, hogy a folyóiratokból túlkínálat van.

S hogy mi lesz az Alföldhöz hasonló irodalmi fórumok jövője? Középtávon még tartható a nyomtatott folyóiratok (és a könyvek) presztízse, hisz a befogadói szándékok különbözőek, és ezekre nem egyformán reagálnak a különféle műfajok. Mindenesetre előnyös, ha a lapok minél előbb kapcsolatot találnak az internettel. Az NKA legfrissebb folyóirat-támogatása is jelzi, elvileg van szándék e fórumok támogatására. Aggodalomra ad viszont okot a mögöttes gazdasági háttér, a követhetetlen improvizációk sora, az egyéb támogatások (önkormányzati, alapítványi, banki stb.) beszűkülése – tette hozzá Aczél.