Ha a fontosabbak sorát folytatnánk, talán a keserű népi groteszkben, ifjúsági regényben egyaránt bizonyító észt szerző, Andrus Kivirähk következne, vagy a finn-észt Sofi Oksanen. De legyen elég ennyi – a színes összkép így is kirajzolódik. Talán nem is véletlen fejlemény az ilyen mértékű kulturális expanzió, mert ha rájuk gondolunk, talán kicsit keletre is tekintünk, magunkra. Hangsúlyozottan igaznak látszik ez Az életkereskedő ironikus történetének esetében.

Az inspiráció, illetve téma hiányában szenvedő író felajánl egy nagyobb pénzösszeget az idős hölgynek, Salme Malmikunnasnak, hogy adja cserébe saját életét regényanyagként, és találkozóikon egy diktafon társaságában meséljen el mindent magáról és családjáról. Nem az irodalom bűvköre, egyedül az ellenérték, a pénz győzi meg az egykori fonalkereskedőt, hogy életének titkait kiadja az írónak, hiszen az íróságot mint foglalkozást egészében hazugságnak, a tények elferdítésének tartja.

A pénzhez viszont (kiskereskedő lévén) mindig beosztó szemlélet fűzte, de leginkább a kisvállalkozással járó haszon szeszélyessége. A találkozókon (amit a könyv borítója találóan illusztrál a Salme kezéből tekergőző fonallal) elindulnak a szálak az évek óta némaságba burkolózó férj, Paavo problémáitól, átszőve a három gyermek, Helena, Pekka és Maija életét is.

Az életfonal persze néha összekuszálódik: az író ugyanis, ahogyan azt már a kezdet kezdetén megígéri, megtoldja itt-ott a történet menetét, ha képzelete éppen arra ösztönzi, hogy eltérjen Salme „igaz” történetétől. Az életkereskedőben emiatt a fikció és az, amit Salme a valóságnak tart, összekapcsolódik, akár egy „sziámi ikerpár”.

Nehéz hát eldönteni, mi „hazugság”, mi nem, hiszen a fantázia beismert jelenlétének ellenére az író koherens, egygenerációs családtörténetet varázsol Salme beszámolóiból. Ügyes narratív megoldásnak számít, hogy sohasem olvassuk kétszer ugyanazt, Salme verzióját és annak regényes formáját, mert az írói munkálatok mindig a háttérben, tudtunkon kívül történnek. Még üdvözlendőbb, hogy Hotakainen nem kizárólag a mára már unalomig ismételt posztmodern valóságmegkettőzést dolgozza fel újra, hanem az irodalom transzformáló erejének sajátos értelmet kíván adni.

A szerepeltetett író szépen ráérez a Malmikunna sokat összefűző szálra, a pénz kiemelt szerepére, a boldogtalanságra, a kereskedelemre, vagy olyan társadalmi kérdésekre, amilyenek még az évezred első évtizedében is megválaszolhatatlanok maradtak Finnországban. Így lépteti át az olvasót életből életbe. Megismerhetjük a megalomán Pekkát, aki tönkrement vállalkozása után ismeretlenül temetések svédasztalai körül ólálkodik, perui indiánnak adja ki magát és a szupermarketekben tartott, ingyen-ételkóstolók kalauzát akarja pénzzé tenni hajléktalanok körében.

A telefonos értékesítő Maija pedig kleptomániában szenved, miközben új barátját, az afrikai Bikot próbálja boldoggá tenni, aki folyton a fajgyűlölet céltáblájává válik, és akinek gondolkodásában a törzsi életre jellemző morál és szimbolikusság nehezen fér meg a finn hétköznapokkal. És ott van még Helena, akivel tragédia történik: kislánya épp annak a férfinak a kocsija elé lép, akivel egy céges fogadáson ismerkedett meg korábban. A Malmikunnasoknál pedig mindennek van ára, amit meg kell fizetni, a gázoló kilenc hónapos börtönbüntetését viszont igencsak keveslik.

Egyetlen szépséghiba róható fel csak: az elbeszélésbeli egyeztetés következetessége nem mindig jellemzi a regényt. Mikor Salmét hallgatjuk, sokszor azokról az eseményekről is tudomást szerezhetünk, amelyek során az író nincs jelen. Felvetődik az a lehetőség, hogy már maga Salme is az író agyszüleménye, sőt létezik az írón kívül egy másik személy, akihez Malmikunnas asszony a sorait intézi. Bár ezen illesztékeket olykor költői homály fedi, mégsem rontanak a szöveg egészének üzenetén. Érthető marad a Hotakainen-féle ambivalencia, mely szerint a saját életét senki nem ismerheti igazán. Csak elmesélheti.

Libri, 302 oldal, 2990 forint ford.: Kovács Ottilia