Dalselejtező
Nincsenek illúzióink egyébként, a kortárs sláger szinte sosem természetes úton nyeri el slágertermészetét, hanem zenei szerkesztők döntései nyomán, ennek kétségtelen hasznai pedig üstöllést kiderülnek, ha kicsit megkapargatjuk a hazai slágerlistákat.
Minek így befeszülni, de tényleg? Miért teszünk úgy, mintha ez az egész Eurovíziós Dalfesztivál valami komoly dolog lenne? Mintha több volna egy viszonylag jól dizájnolt, alapvetően mégis anakronisztikus táncdalfesztiválnál? Mintha itt tényleg dalok, nem pedig a nemzetek kölcsönös rokon-, illetve ellenszenvei versenyeznének. Bár elég pontosan lehet tudni, hogy így van, Magyarország, illetve köztelevíziója mégsem akarja elfogadni ezt a tényt – s ami talán a legnagyobb baj, a slágerteremtő mechanizmus kötelező eredményeit utólag minden bizonnyal igazolásként könyvelik majd el a döntéshozók: hát nem megmondtuk, hogy slágert keresünk? Találtunk.
Nemcsak a szereptévesztésben profi a köztévé, de abban is, hogyan csatlakozzon rá a kereskedelmi televíziók tehetségkutatóira, amennyiben a több mint 200 pályaműből kiválasztott 30 legjobb közül tízet bemutató „első elődöntő” fellépői között hemzsegnek az X-Faktor-fertőzöttek, az exmegasztárok, sőt még a legfrissebb eresztés, a TV2 The Voice című műsora is érintett. Na pláne hemzsegnek a már valamelyest ismert énekesek a továbbjutók között. Tulajdonképpen csak Rácz Gergőről nem hallottunk még azelőtt – Agárdi Szilvia és Pál Dénes, Baricz Gergő, Gyurcsík Tibor, Keresztes Ildikó és Palcsó Tamás arcát némi rásegítéssel a kertévés ügyekben közepesen tájékozott polgár is ki tudja rakni bulvárpuzzle-ból. Nincs ezzel gond, ha ők a legjobbak, akkor ők a legjobbak.
A Rúzsa Magdi, Rakonczai Viktor, Walkó Csaba (a tavalyi magyar induló, a Compact Disco frontembere), Csiszár Jenő és Rákay Philip alkotta zsűri simán hozza a szokásos manírjait – akad közöttük, aki mindennek örül, aki mindentől le van nyűgözve, akad mértéktartó, van jópofáskodó szakmázó, minden egyes kottafejre rácsodálkozó, és van persze nagyokos is, mert legalább egy nagyokos mindenhol van.
Ha elfelejtjük egy pillanatra, amit az Eurovízióról mint versenyről gondolunk, továbbá a többnyire közepes, enervált, néha halálunalmas dalok elemzését is meghagyjuk a műkritikusoknak, kénytelenek vagyunk regisztrálni, hogy tulajdonképpen egészen tisztességes műsort kerekített szombat estére az MTVA. A legtöbb esetben adekvát háttérvetítés (Fehér Zoltán Nincs baj, tűz van című dala alatt például: lángok) említése után mindenképpen Novodomszky Évát és Gundel Takács Gábort kell szóba hoznunk: a páros különösebb gikszer nélkül, flottul nyomta le a körülbelül két és fél órás élő adást. És a „lihegőben” szolgálatot teljesítő Buda Mártonra sem lehet különösebb panasz; bár csinosságfaktorát tekintve sehol nincs a tavalyi lihegéskoordinátor Kapócs Zsókához képest, minden más szempontból győztesen kerül ki az összehasonlításból. A logika viszont rosszul jár A Dallal. Gondoljuk csak végig: a forgatókönyv szerint az elmúlt szombati első elődöntő után holnap a második következik, aztán, nyilván, egy harmadik – adásonként hat továbbjutóval kalkulálva tehát összesen 18 dal megy a két középdöntő valamelyikébe, és csak ezután alakul ki a március 2-i döntő nyolcas mezőnye. Mármost nehezen tudjuk elképzelni, hogy az MTVA-nál ne lett volna kéznél egy sportújságíró, hogy megossza a készítőkkel az ismert tényt: az elődöntő minden esetben a középdöntő után következik, közvetlenül a döntő előtt. Ahhoz viszont már sportos kolléga sem nagyon szükséges, hogy lássuk: ami itt nevében elődöntőként tárul a szemünk elé, az legföljebb selejtező. A név pedig kötelez.
