A legkitartóbb nagybányai
A kiállított százhúsz festmény között természetesen igazi meglepetések is akadnak. Előkerült például Thorma egyik „elkallódott”, nagyméretű képe, a Béke veletek!, amely a nagybányai festőközösséget ábrázolja rembrandti színekkel, bibliai beállításban, a középpontban a festőtelepet alapító Hollósy Simonnal mint Jézussal. A festményt a háború óta nem látta szinte senki, s furcsamód úgy lappangott eddig, hogy igazából a Nemzeti Galéria raktárában rejtőzött. Hatalmas mérete miatt feltekercselve, de nem külön, hanem azonos tekercsen más nagyméretű képekkel, és a nehezen mozgatható hengereket bizony ritkán bolygatták. Büki Barbarának, a kiállítás kurátorának köszönhető, hogy kitartó nyomozás után előkerült, és most a galéria főlépcsőházában, a legfeltűnőbb helyen tették közszemlére.
Hasonló tematikájú képen festette meg egyébként a nagybányai festőtársaságot Ferenczy Károly is a Hegyi beszéd című képén. De nagyon sok más párhuzam is felfedezhető a két festő munkásságában, főleg úgy, hogy a közelmúltbeli nagy Ferenczy-kiállítás képei még élénken élnek a nézők emlékezetében. Mindkettejük számára meghatározó volt a müncheni akadémia és Nagybánya, indulásukat hasonló finom naturalizmus jellemezte, s ha azután más festői utakat választottak is, témáik gyakran azonosak voltak. Ferenczy Márciusi est című képének helyszíne, a nagybányai templom kerítésfala, például ismerősen köszön vissza egy egészen más festői élményt megörökítve Thorma Húsvéti kenyérszentelés című festményén.
Persze a különbözőségek is nagyon hangsúlyosak (bár a kiállítás egyáltalán nem a két festő összevetéséről szól). Az egyik fő különbség: Thorma János történelmi témák, főleg 1848–49 iránti érdeklődése. Szinte egész életén végighúzódik nagy kompozíciójának, a Talpra magyar!-nak a megformálása és a témával való birkózás, melyből végül is vesztesen került ki, a művet nem sikerül befejeznie. A kiállításon néhány vázlata látható, egy monitoron pedig a további variációk. Három évig dolgozott, 1896-ra fejezte be óriási pannóját, az Aradi vértanúkat, mely hatalmas sikert hozott számára. A képet a nagy millenniumi kiállítás idején, de (hogy a király érzékenységét ne sértse) mégis a millenniumi látványosságoktól függetlenül állította ki saját pénzén, a városligeti Wampetics-vendéglőben. Százezrek zarándokoltak a lázító szellemű kép elé. Ez a festmény jelenleg Kiskunhalason, a Thorma János Múzeumban látható, Budapestre csak egy kicsinyített másolata jött el (mert a mérete miatt túl költséges lett volna a szállítása).
Finom kezű, élesen rajzoló mestert mutatnak a korai portrék. Köztük az egyik legszebb, a szecessziót megelőlegező női arckép Bilcz Irénről. Baán László főigazgató a sajtóbejáráson a magyar szecessziós portréfestészet egyik legszebb darabjának nevezte Thorma e képét, amely felvillantotta egy Klimt-kaliberű festői út lehetőségét is. S a képet Thorma már egy évvel a müncheni Secession kiállítás előtt, 1892-ben alkotta, hívta fel a figyelmet Bay Miklós, a festő műveinek szakértője és gyűjtője.
Ez a finom naturalizmus jellemzi a kiállítás nyitódarabját, a Szenvedőket is, amely szintén korai munka, Thorma ezzel jelentkezett a magyar festészetben 1892-ben. A kép tüdőbeteg főszereplője ugyanaz a férfiú, akit a Meghitt pillanat című képen egy bordélyjelenetben láthatunk, és a két festmény most nem ok nélkül került egymás mellé. Mindkettő a festő franciás, moralizáló művei közé tartozik.
Thorma végül is nem ezt az utat követte, képei néhány év múlva már a magyar vidék súlyos mondanivalóival és súlyos színeivel telnek meg, majd egyre napfényesebbé válnak, s a női test szépségében és Nagybánya tájaiban merülnek el. Valóban ő volt „a magyar Barbizon festője”, ahogy a kiállítás címe is mondja. Ő tartott ki mindvégig Nagybánya mellett, akkor is, amikor az már Romániához került, és élve tartotta a nagybányai szellemet mindhalálig. A nagybányai festőiskola története és Thorma János élete egyszerre ért véget 1937-ben.
