Puskáshoz annyi köze van, hogy nem messze található ide a Régi Sipos étterem, ahová a legendás futballista gyakran kijárt öreg napjaiban, továbbá az, hogy közvetlenül erre a terecskére néz a Puskás Pancho Pub, amelynek tulajdonosa, Barna Sándor volt, a szoborállítás egyik szorgalmazója. Bár az ötlet a híres szobrásztól, a nemrég elhunyt Pauer Gyulától származik, aki régóta jó kapcsolatban volt a vállalkozóval.

A Puskás-szobor Pauer Gyula utolsó munkája, tudtuk meg a mester munkatársától, Rauschenberg Jánostól. A nyilvánosságra került kompozíció kissé meglepő: Puskás Öcsi öltönyben dekázik az őt bámuló utcagyerekek kedvéért. Ha szobrászati előképekre gondolva, kissé ironikusan akarnánk érzékeltetni a hatást, azt mondhatnánk: Lenin elvtárs találkozása a Pál utcai fiúkkal.

Az elképzelés egy valóságos jelenetre alapul, egy madridi fotóra, amelyen ugyanez látható: Puskás, a világsztár elegáns öltönyben leáll játszani a gyerekekkel. Az efféle gesztusok és mutatványok jellemzőek voltak rá: ifjúkorában a kispesti Hattyú strandon fürdőgatyában, karalábéval dekázva szórakoztatta a strandolókat, a meccsek szünetében pedig a tőle hat-hét méterre leállított vödörbe emelgette be a labdát – tízből kilencszer.

De ezekről nem készült kép, s talán túl profánok is lennének egy emlékműhöz. Ez a gyerekekkel játszó öltönyös bácsi mégiscsak jól érzékelteti, hogy Puskás világsztárként, gazdagon és híresen is megmaradt közvetlen embernek, akinek a játék volt a legfontosabb. Az eredeti koncepció egyébként a Puskás lő, gól! címet viselte, és egy focijelenetet ábrázolt, öt alakkal. Jobbra-balra dőlő hátvédekkel, vert helyzetben vetődő kapussal és a bombalövést eleresztő Öcsivel. De ez túl sokba került volna bronzból, és a kis téren talán túl nagy is lett volna, ezért végül Pauer az említett fotón látható jelenetet választotta ki megvalósításra.

A szobor tervét felkarolta egy helyi civil szervezet, az Óbuda-Újlak Közösségi Egyesület, ám mivel egyedül nem tudta volna állni a mintegy 15 millió forintos költséget, beszállt a megvalósításba a III. kerületi önkormányzat is, amely a közelmúltban újíttatta fel a szóban forgó teret, a közeli Kolosy térrel együtt. Az egyesület meghívásos pályázatot írt ki a„dekázós” koncepcióra. Ezt kellett egyéni módon újrafogalmazni. A nyolc pályázó közül Tóth Dávid művét hirdették ki győztesnek, de furcsa mód úgy döntöttek, hogy a főalak a Pauer által megformált Puskás-figura lesz (amelyről addig nem tudták, hogy el is készült, mert közben a mester meghalt), és a mellékalakokat, a bámészkodó kisfiúkat készíti csak a nyertes.

A Tóth Dávidtól meglehetős szakmai alázatot igénylő vállalkozás egyik nehézsége, hogy az ő alkotói módszere eltér Pauerétől. Vagyis: míg Pauer – aki gyakran használt élő testről vett nyomatokat – éles és realista plasztikával dolgozta ki figuráját, addig Tóth Dávid gyermekalakjai kissé eszményítettek, kevésbé részletgazdag kidolgozásúak. Ezenkívül a harmincas évei vége felé járó, de már meglehetős számú köztéri alkotást (pl. a magyar–lengyel barátság győri emlékművét, vagy a szegedi IV. Béla lovas szobrot) maga mögött tudó társalkotó a szobor környezetét is kicsit másként képzelte el, mint ahogy megvalósulni látszik.

Például a rendelkezésre álló 4×4 méteres területet fekvő hasáb alakú padokkal védte volna a parkoló autóktól, a lejtős terepet pedig kihasználná arra, hogy a figurák alá egy kis lépcsőszerű piedesztál kerüljön, és ez a kiegyenlítés azért is szükséges volna, hogy az alakok úgymond ne bukjanak orra. A helyet illetően meg kell jegyezni, hogy tíz évvel ezelőtt már Batthyány Lajos szobrát is tervezték itt felállítani. Egyébként sem Batthyánynak, sem Puskásnak nem volt különösebb köze a térhez, de Óbudához sem. Óbuda Hidegkuti szűkebb pátriája. Puskás, mint tudjuk, szívvel-lélekkel kispesti volt.