A férfi ötvenéves, a nő hetven, a korkülönbség ellenére előbb csak vonzalom alakul ki köztük, később szerelem is, amely rövidesen mindkettejük életét megváltoztatja. A festő a vak nő segítségével megtanul „látni”, ismét felszínre törnek benne rég elfeledett érzelmek, valamint megtanulja a legfontosabbat: a valódi vakság nem az, ha valaki a szemével nem lát.

A nő pedig társra talál, és idős korára végre megismeri a testi szerelmet is. William Wharton Búcsú a szerelemtől című regényét Szalay Kriszta alkalmazta színpadra, és ő játssza az idős nő szerepét is. A hajléktalan festőt Cserna Antal alakítja. A darabot először február 7-én láthatja a közönség a Rózsavölgyi Szalonban, bár az eredeti tervek szerint az elmúlt hét végén az Oltalom Karitatív Egyesület Fűtött Utca elnevezésű hajléktalanszállóján tartották volna a főpróbát.

Az Oltalomban influenzajárvány miatt erre nem kerülhetett sor, de Szalay Kriszta és Cserna Antal nem tett le arról, hogy a színművet hajléktalanok előtt is bemutassa.

– Szerintük nagyon fontos, hogy a mű eredeti közegében is megjelenjen,mert többrétegű üzenete nem csak azoknak szól, akik nem ismerik, esetleg nem merik ismerni, vagy ízléstelen politikai döntések hatására másképpen látják az elesetteket. Azoknak is, akik úgy gondolják, hogy a fogyatékkal élőknek, az elszegényedett embereknek, a hajléktalanoknak vagy a társadalom egyéb bajbajutottjainak elég adományokat gyűjteni, pénzt, tartós élelmiszert, ruhát és csekély lehetőségeket adni.

A színésznő azt mondja, miközben persze ezekre is nagyon nagy szükség van, arra sincs kisebb, hogy valaki felpiszkálja bennük a hitet, hogy sohasem késő tenni önmagukért, a lelküket még a legreménytelenebb helyzetben is érdemes készenlétben tartaniuk a jóra. És ha a hajléktalanok előtt bemutatott darabbal csak egy-két embert tudunk elgondolkodtatni, ha egy-két embernek tudunk segíteni, már az is hatalmas dolog.

Szalay Kriszta amúgy pontosan tudja, miről beszél, hiszen vagy tizenöt éve próbál segítséget nyújtani a rászorulóknak. Hol azzal, hogy kórházi lélegeztetőgépre gyűjt adományokat, hol meg azzal, hogy színpadra segíti (és részben játssza) az önelfogadás fontosságáról szóló Ötödik Sally című darabot vagy az És a nyolcadik napon… című előadást, amely pedig a fogyatékkal élők elfogadásának fontosságáról mesél.

De ő szervezi a Kapcsolda programot is, melyben iskolai osztályok tartanak közös foglalkozásokat sérült gyerekekkel. Partnere (és férje), Cserna Antal azt mondja, miközben már javában próbálták a William Wharton regényéből készült darabot, nemrég segítőként részt vettek egy ételosztáson. Ott találkoztak egy valaha sikeres ügyvéddel, aki immár hajléktalanként elmesélte nekik: pontosan emlékszik a napra, az órára, amikor meghozta azt a rossz döntést, amelynek következményeként földönfutóvá lett.

Vasárnap délután volt, ő meggondolatlanul igent mondott egy párkapcsolatra. Cserna szerint mindenkinek van néhány „vasárnap délutánja”, amikor dönthet jól és rosszul. Mondhat igent és nemet. És vasárnap délutánok még akkor is vannak, amikor az ember már szinte reménytelen helyzetbe került. Csak nagyon kell figyelni arra, hol jelenik meg a reménysugár, amely lehet adomány, egy jó szó vagy egy társ, aki érkezhet akár az utolsó pillanatban is.

Cserna Antal és Szalay Kriszta