Az elmúlás akkordjai

2013-02-01

Michael Haneke legújabb alkotása a közelgő Oscar-gála tuti befutójának számít: tizenkét évvel ezelőtt fordult elő utoljára, hogy egy filmet egyaránt jelöljenek a legjobb film és a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

A Szerelem egy öreg tanárházaspár története. Georges és Anne már-már bántóan ízléses nagypolgári lakásában és koncerttermekben csordogáló élete akkor omlik össze, amikor Anne stroke-ot kap, és egy sikertelen műtét következtében fél oldalára lebénul.

Állapota fokozatosan romlik, hiába Georges minden lelki és fizikai erőfeszítése. Bár a történetben van egy megrázó erejű drámai csavar, a Szerelem mégsem elsősorban a forgatókönyvnek köszönheti sikerét. Sokkal inkább Darius Khondji gyönyörű képeinek, valamint a többévnyi szünet után a mozivászonra visszatérő Jean-Louis Trintignant és Emanuelle Riva letisztult, rendkívül erős jelenlétének. A film elején egy koncertet látunk, a kamera azonban nem a zongoristát, hanem a közönséget mutatja. Bár a néző még nem ismeri a szereplők arcát, az első néhány hang után egyszerűen nem tud másra figyelni, csak a zsöllye bal oldalán ülő két öregre: a nő teljesen alámerül a zenébe, a férfi idegesebb, néha hosszú másodpercekig nem a színpadot, hanem a nő arcát nézi.

S ha már az idei Oscar: a legjobb női főszereplő díjára minden idők legfiatalabb jelöltje Quvenzhané Wallis, a New Orleans felé rohanó mitológiai őstulkokat legyőző Hushpuppy. Minden idők legidősebbje pedig Emanuelle Riva, akinek Hushpuppynál is nehezebb dolga van: az élet helyett a halált kell legyőznie.