'Úristen, én ezen nevettem?'
A Független Színház Peer Gynt-ösztöndíjasai ugyanis nyílt levelet írtak a Katona József Színház vezetőjének, amelyben a teátrum Cigányok című előadásával kapcsolatos határozott aggályaiknak adtak hangot. Máté Gábor a levélre kedden válaszolt. (A levélváltásról lásd a közcím alatti írásunkat.)
A színházi adok-kapok azonban csak az említés szintjén került szóba, érthető okokból. A klubestsorozat első etapja ugyanis a független, illetve nem kőszínházi társulatok roma tematikájú előadásával foglalkozott. Három alternatív színházi műhely, a PanoDráma, a KoMa társulat és a Független Színház képviselői beszéltek előadásaikról.
Az alapállás mindhárom, egyébként főként társadalmi problémákkal foglalkozó társulat esetében más-más volt. A Lengyel Anna vezetésével működő PanoDráma a Szóról szóra és a 174/b című projekt során is az úgynevezett verbatim módszerrel dolgozott, ami kissé leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a sorozatgyilkosságban érintettek szavait egy az egyben emelték be az előadásba. Azaz mellőzték a fiktív elemek használatát. Ehhez hónapokig tartó kutatómunkát kellett végezniük, sorra járták például a bűnesetekben érintett településeket, és hosszú interjúkat készítettek mások mellett az áldozatok rokonaival, akiknek a szavait változtatás nélkül használták fel a produkciókban. Húzásra azért szükség volt, de a szerkesztést is nagy körültekintéssel, csapatmunkával oldották meg. Hárs Anna elmondta: nemcsak a szöveghűséget köszönhetik a módszernek, de a folyamatos motivációt is, hiszen „az interjúk továbblöknek” a következő beszélgetés felé. Kiderült, a munka során saját előítéleteikkel is meg kellett küzdeniük. Garai Judittal közösen arról számoltak be, hogy a romák részéről a legteljesebb nyitottsággal és vendégszeretettel találkoztak, rövid egymásra hangolódás után lényegében az összes megkérdezettet szóra tudták bírni. Negatív reakciókkal csak néhányszor szembesültek – egyébként a többségiek közül kikerülő megkérdezettek részéről. Előfordult, hogy az alanyok az interjú közben tévedésből azt gondolták, újságírókkal beszélnek – ilyenformán csalódniuk kellett, amiért többet, konkrét, kézzel fogható hatást vártak a Budapestről érkezett színházcsinálóktól. A Szóról szóra előadására később meghívták a „forrásembereket” is, akik így saját történetüket, saját szavaikat hallhatták a színpadról.
A KoMa és a Nézőművészeti Kft. által készített Az utolsó roma – Egy utolsó cigány című (egyébként ma már nem látható) előadás sokban különbözik a PanoDrámáétól. Egyebek mellett abban is más, hogy a darab váza Kovács Kristóf előre megírt szövegeiből áll, ezt egészítette ki a hosszú próbafolyamat improvizációinak anyagával Vékes Csaba. A jövőben játszódó darab emellett a drámai hatást is más eszközökkel éri el, mint a dokumentumszínházi projektek: ebben az előadásban nagyon fontos szerepe van a (sokszor akasztófa-)humornak – ami elsőre furcsa, legalábbis témaidegen lehet. Vékes azonban elmondta, szerinte csak úgy érdemes színházat csinálni, ha annak fontos eleme a nevetés – amit jelen esetben szörnyülködés követ. Az utolsó roma – Egy utolsó cigány ugyanis tükröt tart. A meredekebb beszólások után a néző joggal nézhet magába: „úristen, én ezen nevettem?” Reakcióra, gondolkodásra akartak késztetni tehát a szerteágazó történetű, a magyarság és a cigányság között feszülő problémákra fókuszáló előadással.
A Független Színház módszerei ugyancsak különböznek a többiekétől. Illés Márton dramaturgtól megtudtuk, hogy a már 2004 óta létező műhely a Tollfosztás című, Balogh Rodrigo jegyezte darabhoz célzatosan keresett szereplőket – gyerekeket. A darab szüzséje szerint ugyanis öt srác megszökik a cigány gyerekeknek szervezett nyári táborból, ahol előzőleg szóvá tettek néhány visszásságot. Az ő utazásukról szól a darab, arról, hogy milyen helyzetekkel találják magukat szemben, hogyan dolgozzák fel saját és társaik történetét.
Miután megtalálták a szereplőket, hosszú próbafolyamat kezdődött, ezalatt nemcsak a gyerekekkel volt dolguk, de a szülőkkel is felvették a kapcsolatot, s megbizonyosodtak arról, valóban elkötelezett-e a család a srácok színházi szerepvállalásával kapcsolatban. Hiszen könnyen előfordulhatott volna, hogy egyik-másik fiatal munka közben lemorzsolódik. A szülők némelyike később a társulat mindennapjainak is a részévé vált. Vagyis: nemcsak a darab „szól” a cigányokról, de már a létrehozása is felelősségteljes munka volt. Akadt például olyan fiú, akinek tanulmányi eredménye a színházi munka során rengeteget javult; mások a színpadon találták meg életük értelmét, és azóta is valamely műhelyhez tartoznak. A színház is lehet kiút.
Vita a Katona Cigányokjáról
Kedden nyílt levelet tettek közzé a Független Színház Peer Gynt-ösztöndíjasai, amelynek címzettje a Katona József Színház igazgatója. A levélben a Cigányok című, Tersánszky Józsi Jenő darabja alapján, Grecsó Krisztián író közreműködésével készült, 2010-ben bemutatott előadással kapcsolatban többek között azt kérdezik Máté Gábortól, dolgozott-e a dramaturggal roma szupervizor. A kérdést az veti fel, hogy a darabban összekeverednek az „eltérő cigány csoportok kultúrájának” elemei, így az előadás hiteltelenné válik szerintük. Problémásnak látják ezenkívül, hogy sztereotip elemek (ilyen például a családtagok, rokonok közötti szexuális kapcsolat) kerültek az előadásba. Máté Gábor válaszlevelében leírta: nem vetődött fel a roma szupervizor gondolata, „mert egy alkotási folyamat kezdetén az ember sosem az ellenőrzöttséget szeretné érezni, hanem a szabadságot”. A direktor számára az előadás első részében a Tersánszky darabja „egy szürreális, vonzó, mesebeli cigányvilágot ábrázol”, s az összes használt színházi eszköz ennek felerősítésére szolgál. Ezért fordul elő, hogy „keverednek a különféle cigány népcsoportok kultúrái az előadás első felében”. Az igazgató megírta továbbá: az előadás nem állítja, hogy a cigányok családon belül folytatnának szexuális viszonyt, ez a gyanúsítás csupán „a rasszizmusra hajlamos, részvétlen karakter szájából hangzik el”. Máté hangsúlyozta: a színház nem dokumentumdrámát ad elő, hanem fikciót. (A teljes levélváltás elérhető a Nol.hu-n.)
