Minden rendben
Blahó Borbála ilyen körülmények között komponál intarziát. Igaz, azt már a legkorábbi, Kezdő nyelvlecke című sorozatánál meg kell állapítani, hogy a technikája kihívóan tökéletes. Színes csíkokat és lapokat használ, gyönyörűen hagyja érvényesülni a fa erezetét, finom áttűnéseket és drámai kontrasztokat alkalmaz, és műgondja egy tizennyolcadik századi francia ébeniste-é. Ez a műgond és alázat pedig arra való, hogy megteremtse műveinek finom abszurditását. Nevezett Kezdő nyelvlecke darabjai rendre a még nem középhaladó fokozat lebutított mondatait illusztrálják, illetve ismétlik a cédulákon, a biztonság kedvéért szerbül is.
A konyha nagy. A hamutartó az asztalon van. A sarok üres. – Ez a nyelvkönyvközeli festészet már régóta ismert, akárcsak az az ábrázoló modor, amely a gyerekek egyszerűségével, a kiskamaszok feltételezett naivitásával operál. Az ilyen, jobbára filctollal vagy akvarellel előállított műveknél az a feszültség volna a szellemi plusz, koncept, amely a professzionális művész pozíciója, meg az ő keresett ügyetlensége, magára vett gondatlansága között keletkezik. Ezt az ollót nyitja, ezt a feszültséget teszi valóságossá az, hogy az intarziakonyha köve igazi kék-fekete berakásoktól lesz egyszerre míves és kezdetleges, hogy a hamutartóból esetlen füst gomolyog, de a gomoly gyönyörű mintázatú fából lett kimetszve, és az üres sarok ellenpólusaként egy cirmos erezetű fekvőbútor szolgál.
Ha pedig a korai sorozatnak szüksége volt még a kontraszthoz szövegre, verbális elemre, a később készült grafikák már mutatják Blahó Borbála iróniájának a mélységét és az irányát is. Ez a később persze felettébb viszonylagos, a címadó Minden rendben sorozat szitanyomatai abban a 2011. évben születtek, amikor a művész elhagyta az egyetemet, a Jó asszony… rézkarcciklus meg egy évvel később, éppen tavaly. Közülük a rézkarc a finomabb, mondhatni, gonoszabb is. Már a teljes cím is – Jó asszony a háznak koronája – jelzi azt a gunyorosan feminista és halkan társadalomkritikus irányt, amely felé a lapok igazodnak.
És amelyet a szavak mégsem tudnak olyan rejtett kajánsággal előadni, mint maguk a nyomatok. A tünékeny, omlós, néha kihagyásos foltok és vonalak, az, hogy a ház olykor heverve olvasó, olykor dunsztosüvegek előterében tüsténkedő úrnője mindig megduplázva, tükörszimmetriában jelenik meg, hogy bicskanyitogatóan aprólékos japán kimonóban teljesíti duplán az elvárható asszonyi szerepet. Az már csupán kiállításrendezői ráadás, hogy a művész mindent kétszer mond, a kétszer mondást is, minthogy a szimmetrikusan megkettőzött asszony lapjait szimmetrikusan megismételve, kétszer rakja ki ugyanarra a galériafalra.
A Minden rendben sorozat, mondhatni, univerzálisabb eszményekre tör. Ha a műleírás úgy szól, hogy a kozmikus rendetlenséget zongorára fektetett feltekert szőnyeg, fölé rakott televízió és edényhalomban végződő piramis hivatott megjeleníteni, diáktréfára gondolhatnak. A valóságban azonban olyan kulturáltan finom vonalak, tünékeny tónusok – Blahó grafikai avatottságának újabb bizonyítékai – lényegítik mindezt át, hogy sem tréfa, sem karikatúra eszünkbe sem jut.
Innen könnyebben érthető az intarziaművek lényege is. A Szoba fontos beszélgetéshez gyanúsan szépséges, dús virágdekorációja, a Szoba gyümölcsöző együttműködéshez fogadásokról ismert büféasztalkái, amelyek mellett oly fontos üzletek köttetnek – még a kombinált szekrényes polgári enteriőrök apró, mozgó tálalóórái is.
Ha segítség kell: Christian Morgenstern. A festő kitette annak a szőnyegnek az eredetijét is, amely pompás intarziában és derengő-sötétlő színekben jelenik meg az A szőnyeg éjjel című művén, és amely talán a legszebben lebegteti azt a lírai abszurdot, amely a nagy némettel rokonná avatja. A szőnyeg éjjel – mint A hal éji dala, még inkább A nádszék, amelyről tudvalévő, hogy éjjel „ő is – ül”.
